Berta Sándor

25 éves a Microsoft hardverrészlege

Negyed évszázados jubileumát ünnepli a redmondi konszern hardverfejlesztő részlege, amelyet eredetileg egy a Microsoft Worddel együttműködő egér létrehozására hoztak létre.

A számítástechnikában használt egér feltalálása Douglas Englebart nevéhez fűződik, míg az úgynevezett optomechanikus egeret Steve Kirsch alkotta meg. Utóbbi szakember a Mouse Systems nevű cégével el is kezdte a találmánya sorozatgyártását, az eszközt a Sun munkaállomásokhoz alkalmazták. Amikor az IBM 1982 augusztusában bejelentette a 200 000. PC leszállítását, Kirsch úgy döntött, hogy megalkotja a PC-vel is használható, soros portos egeret. Az első termék 299 dollárba került és csak akkor keltette fel az emberek érdeklődését, amikor megjelent a piacon a Paint nevű program.

A Microsoft hardverrészlegének megalakításához Charles Simonyi ötlete vezetett, aki elhatározta, hogy az egeret felhasználja a számítógépes szövegszerkesztésben. 1982 júniusában a Byte magazinban a Microsoft megjelentette az első egérreklámot, majd 1982 novemberében a Comdexen a Logitech bemutatta az első egerét, a P4 névre hallgató modellt. A hirdetésben a redmondi konszern többek között egy új szabványról, egy teljesen új szoftvergenerációról és eddig soha nem látott könnyedségű számítógép-használatról beszélt. A reklámszöveget az a Chris Peters fogalmazta meg, aki az első Microsoft-egér meghajtóprogramját írta és aki később a vállalat alelnöke is lett.


Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Microsoft már a hardverrészlegének megalakulása előtt sikeresen értékesített különböző hardvereket. A Microsoft Consumer Products részleget 1979-ben hozták létre és az első piacra dobott terméke a Softcard volt az Apple II számára, egy olyan kártya, amelynek a segítségével az Apple számítógépeken elindítható volt a CP/M operációs rendszer. Az ötlet Neil Konzen és Tim Paterson nevéhez fűződik, mindketten külsős programozóként dolgoztak, utóbbi fejlesztette ki a DOS ősi változatát. A Microsoft Bill Gates segítségével végül a Softcard első változatából több mint 100 000 darabot adott el, a Softcard Plusból pedig további 70 000-et. A redmondi cég ezután piacra dobott egy memóriakártyát, amely az Apple számítógépek memóriakapacitását 16 kilobájttal növelte meg.

Bill Gates később, 1993-ban a Softcard-kalandot "élete legsúlyosabb vállalati hibájának" nyilvánította. Ennek ellenére ez is része a Microsoft hardverrészlege immár 25 éves történetének. A Microsoft azóta a kiegészítők széles skáláját gyártja s már nemcsak egereket, hanem billentyűzeteket és más eszközöket is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #35
    egy összehasonlítás:

    https://www.hp.com/us-en/shop/tech-takes/optical-vs-laser-mouse-for-gaming

    szóval van lézeres egér.
    A fény csak egyenes vonalban tud terjedni. Ezt a lenti kommentre írom. A lézer nem azért lézer mert egyenes vonalban terjed. Hanem mert monokromatikus és koherens fotonokból áll.
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2022.06.11. 20:34:20
  • gabor0315 #34
    Hé te Tinman tudod mi a lézer? (Az egérben egy erős piros fény világít!!NEM LÉZER!)
    EGYENES VONALBAN TERJEDŐ FÉNY
    Szóval csak akkor látod amikor egyenesen a szemedbe világít vagy ha egy felületre
    érkezik és látod a pici piros pöttyöt!!
    Én ilyen egeret még nem láttam de sz.tem nem is lesz!
    Az egérben egy erős piros fény világít!!
  • JayDee #33
    :)
  • oneman #32
    :D ott a pont
  • Sanyix #31
    Mér szted a lézeres egér mi? Talán kvantummechanikai? :D
  • Tinman #30
    Használj lézeres egeret, az még az üvegasztalon is vígan szalad.
    Optikai egereknek szépen lassan leáldozik.
  • Tinman #29
    Fúúú nagyon bütte vagyok rája
    Amíg nem járt az űrben addig a magyar média le se xarta simonyit, ahogy ő se minket. De bátran állíthatom, hogy tavaly még 10 informatikusból 9 nem tudta, hogy kiről is van szó...
  • Vang So #28
    Egy tapaszztalatai kiegészítés az MS hardverekhez. 15 éve egeret vettem tőlük, kiválóan megy a mai napig. Tegnap vettem egy drótnélküli billentyűzet+egér kombót, az egér a sima matt asztalon meg se moccan, kipróbáltam jópár alátétfélét, a legtöbben ugrál a kurzor, egyedül papumdeklin(!) működik normálisan, ehhez képest az 1500 ft-os optikai egeremnek meg sem kottyantak ilyesmik, elment mindenen. A billentyűzet rendben lenne, csakhogy nem jelzi vissza semmilyen módon a capslock ill. a numlock ki-bekapcsolt állapotát, nincs semmilyen világító fény vagy ilyesmi, tartsd fejben, oszt kész. Ja, mindehhez a cucc 10 rugó. Hát, nem nyűgözött le.
  • Yv@n #27
    És ez miben mond ellent annak, ami eddig elhangzott? :)

    Csak mert most leírtad ugyanazt kb, mint eddig a többiek, miután az első bekezdéseddel jól beintettél nekik.

    MS megfelelő helyen volt a megfelelő időben, miközben jó üzleti döntéseket hozott, olyan dolgokban látott fantáziát, amire mások ballisztikus ívből szartak.

    Bejött nekik.
  • NEXUS6 #26
    Azért látom itt minden M$ szopógép elfelejtette, hogy a PC mint olyan, NEM a M$ terméke. Az IBM fejlesztette ki elég rohamtempoban, de az üzleti kockázatot is ők vállalták. És mivel éppen nem volt kéznél mikroszámítógépes OS-ük ezért ennél is külsőst kerestek, akárcsak mint a CPU-t illetően is.

    Más kérdés, hogy a PC-ből aztán az IBM-en kívül mindenki jól megszedte magát. Gratula, ügyesen beszopatták a nagy kéket!

    Aztán azt is elfelejtették eggyesek, vagy soha nem is tudták, hogy gyak a szerencsének köszönheti a M$, hogy az IBM őket választotta az OS-hez. Pedig nekik akkor amikor az öltönyös urak megkeresték őket még nem volt ilyen termékük készen, hanem ezt is utólag szerezték be. Nem kifejlesztették, megvásárolták!

    Aztán itt az is láthatólag nehézséget okoz egyeseknek hogy megértsék, az hogy a francba lehet, hogy decentralizáltan, minimális vagy zéró profit érdekeltséggel és viszonylag jó támogatással fejlesztenek valamit.

    Tessék szépen okosodni, a wikit tudom ajánlani info forrásnak, az is így készül!