Spencer

A HighMAT technológia meghódítja a DVD szektort is

A Microsoft és a Panasonic munkatársai szerdán közösen jelentették be, hogy a közelmúltban debütált digitális média hozzáférési technológia, a HighMAT (High-performance Media Access Technology) hamarosan a DVD-k piacán is meg fog honosodni.

A szoftverpiacon, illetve a fogyasztói elektronikus eszközök szegmensében érdekelt cégek munkatársai konkrétan arról számoltak be, hogy a DVD-RAM, illetve egyéb elterjedtebb DVD formátumok még ebben az évben HighMAT támogatást fognak kapni. A Windows Media Player 9 és a Windows Movie Maker 2 által támogatott technológia jelen pillanatban csak a jó öreg CD-k esetében használatos.

A Microsoft és a Panasonic munkatársai által közösen kifejlesztett HighMAT technológiáról röviden annyit kell tudni, hogy a felhasználók számára minden eddiginél könnyebbé teszi a zenei felvételek, digitális fényképek, és egyéb digitális médiák kezelését, még pedig függetlenül attól, hogy ezen médiákat a felhasználók személyi számítógép, vagy esetleg valamilyen fogyasztói elektronikus eszköz, például egy CD lejátszó segítségével kívánják kezelésbe venni. A fogyasztói elektronikus eszközök számtalan különböző eljárást használnak a személyi számítógépeken összeállított digitális anyagok feldolgozásához, ami a HighMAT nélkül sok esetben alapos kavarodást okozhat.

A HighMAT technológiát az első pillanattól kezdve úgy fejlesztették ki, hogy az egy egységes, szabványosított digitális médiastruktúrát valósítson meg a különböző fizikai formátumok esetében, és a felhasználók számára minden korábbinál könnyebbé tegye a különböző digitális médiák kezelését. A Microsoft és a Panasonic szerint logikus továbblépésnek számít ezen új technológiának a különböző DVD formátumokkal történő összeházasítása, ugyanis manapság már egyre többen használnak számítógépes DVD meghajtókat, illetve asztali DVD lejátszókat.

A DVD a jövő adattároló megoldása, melyet már ma is rengetegen használnak, éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a HighMAT technológia előnyeit a DVD lemezeket használó felhasználók is mihamarabb élvezhessék - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Amir Majidimehr, a Microsoft Windows Digital Media Division vezérigazgatója, majd hozzátette, hogy napról napra egyre nagyobb a kereskedelmi forgalomban kapható HighMAT kompatibilis elektronikus berendezések száma.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bonewerkz #7
    mellesleg hany dvd nyersanyagot lehet venni 1 magyar minimalberbol? ja, es hany dvd irot?
  • Bonewerkz #6
    magyarorszagon a dvd meg a jovo:)
  • Csudri #3
    Én jól elvagyok a mostani rendszerrel! Minek ez a highmat fos?
  • Cat #2
    ott van a link alul, highmat.com

    ahogy én kivettem, ez valami uj katalógizáló program, illetve egységesen láthatod a zeneszámokat, mindegy hogy az valójában fizikailag hol is van, a hordozható cd lejátszódban vagy a merevlemezeden

    sztm hasonlít a mostani my pictures/my downloads megoldáshoz win alatt (totál semmi értelme), szoval hogy egységes felület, és utána a felhasználónak nem kell foglalkoznia azzal mi hol van - és persze könnyedén mozgathatja őket ide oda, gondolom