Berta Sándor

Bővíti hardverkinálatát a Microsoft

Az amerikai vállalat hardverkínálatának bővítését tervezi. A közeljövőben már nem csak egereken és billentyűzeteken, de webkamerákon vagy hangszórókon is láthatjuk díszelegni a Microsoft feliratot.

A redmondi konszern 2003 óta csak egereket és billentyűzeteket gyárt, azóta hiába is keresnénk a boltokban Microsoft gamepadokat, joystickokat vagy kormányokat. Úgy tűnik azonban, hogy az ínséges korszaknak vége és 2006-tól megváltozik a helyzet ezen a területen. A cég képviselői már korábbi, németországi hardverturnéjuk során is utaltak rá, hogy a vállalat komolyan gondolja a hardverpiac meghódítását. Ezt támasztják alá Matt Barlow-nak, a Microsoft hardverrészlege vezetőjének az Euro am Sonntag nevű német gazdasági lapnak kifejtett gondolatai is.

Barlow elmondta, hogy a hardverrészleg az 1982-es indulása óta a legjobb eredményeket éri el mind az idei karácsonyi szezonban, mind pedig az idei üzleti évben. A Microsoft ezt a folyamatot akarja meglovagolni, Barlow azonban részleteket nem akart elárulni, csupán arról beszélt, hogy lesznek új termékkategóriák.

Szakértők azt valószínűsítik, hogy a vállalat elsősorban kiegészítőket fog gyártani vagy gyártatni, így például gamepadokat, hangszórókat vagy webkamerákat, új joystickok azonban nem várhatók. Az NPD piackutató cég adatai szerint az egerek és a billentyűzetek forgalmazásából és eladásából származó bevételek az idén 15,5 százalékkal nőttek és ez az összeg elérte a 770,3 millió dollárt, az előrejelzések pedig azt mutatják, hogy ez a folyamat folytatódni fog.

Szoftvertéren ugyan sokan nem szeretik a Microsoftot, hardverügyileg inkább csak dicséreteket kap, ráadásul az új szereplő felbukkanása is csak élénkítheti a versenyt, amivel a felhasználók biztosan nyerhetnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kannibal #15
    Ja és tök úgy néz ki mint amikor megvettem(nem kopott) pedig sokat használom.
  • Kannibal #14
    Nekem már egy jó ideje van intellimouse explorer 4.0-ám és teljesen elégedett vagyok vele, nem is akartam soha lecserélni. Még a legvadabb cs warokban is jól szolgált! :) A Logitech egerek meg nem igazán esnek kézre nekem.Bár néhány haver arra esküszik! Szóval csak hajrá MS! Lehet, h MS lesz ráírva a jövőben a webkamerámra...
  • Tetsuo #13
    Ez yoah!
    (Amúgy nekem Logitech MX700as van, de a burkolat elég kopottas lett 1,5év alatt.)
  • IoIa #12
    A mikrofosnak hűtőszekrényt kéne gyártania, mert annál a fagyás kifejezetten előnyös :)
  • Caro #11
    Én most Dexxa optical-al nyomom, néhány éve vettem hatezerért.
    Egészen jó, igaz sajna már ez is kezdi mutatni a kábelszakadás tüneteit sajnos.
    De mondjuk az a pénz nincs, amiért wirelesst vennék :)
  • Darth Sith #10
    én még nem használtam olyan MS egeret amely üerelte volna a volt Logitech MX510-emet vagy amostani MX1000-semet.
  • Darth Sith #9
    MS egér meg bill.. LOL!!! LOGITECH powaaa! :)
  • Caro #8
    Akkor nem használtál DOS-t.
  • blackeagle #7
    Lehet ,de én bemásztam a tesóba ,megvettem a legolcsóbb optikait , kirántottam a régit ,bedugtam az újat - lekezelte rögtön a sys - és azóta sincs gondom vele.
  • kbupdate #6
    hát ne mtudom mikor volt utoljára MS egér 2 gombos, én már évek óta 3 gombosat használok. és MS egér