Gyurkity Péter

Csak javításokból áll a Vista SP1

A Microsoft végre hajlandó volt részleteket közölni a Vista készülő első javítócsomagjával kapcsolatban. Eszerint a frissítés 2008 elején érkezik, és kizárólag javításokat tartalmaz, új funkciókat hiába várunk.

A Vista hivatalos blogoldalán közzétett bejegyzésből számos, eddig ismeretlen részletre fény derül. Megtudhatjuk például, hogy a javítócsomag immár biztosan a következő évre csúszik, bár a béta már most szeptemberben elérhető lesz mintegy 10-15 ezer szerencsés tesztelő számára. A nyitás azonban lassú és fokozatos lesz és a végleges változat csak 2008-ban válik elérhetővé.

A fejlesztőcsapat igyekezett leszögezni, hogy az SP1 - a Windows XP-hez megjelent második javítócsomaggal ellentétben - semmilyen lényeges újítást nem tartalmaz majd, kizárólag az addig megjelent és most készülő javításokat és foltozásokat foglalja magába. Mindez azt is jelenti, hogy Redmond a Vista azonnali telepítésére szeretné rábírni a tartózkodókat, mondván, hogy hiába várnak az SP1 újításaira. A szoftvercég problémamentes átmenetet ígér, és bár számos részletet módosítanak az operációs rendszeren belül, állításuk szerint ez nem okoz majd kompatibilitási gondokat.


A végleges változat 2008 elején lesz letölthető a Windows Update weboldaláról, mérete nagyjából 50 MB. Az üzleti felhasználók azonban egy nagyobb csomagot lesznek kénytelenek letölteni, amely az összes támogatott nyelvet is tartalmazza, így mérete eléri majd az 1 GB-ot és mintegy 7 GB szabad helyet igényel majd a merevlemezen. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szervízcsomagot - jelenlegi állás szerint - nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe, vagyis mindenképpen utólag kell telepíteni, még ha újra is rakjuk a teljes rendszert.

A Microsoft egyébként a napokban egy egyszerű levéllel elérte az AutoPatcher szolgáltatás megszüntetését. A portál, amely a Windows frissítések terjesztését végezte, a szoftvercég kifejezett kérésére befejezi működését, és a redmondi tervek szerint a jövőben kizárólag a szoftvercégen keresztül szerezhetjük be a legfrissebb javításokat. A négy éve működő szolgáltatás bezárása minden bizonnyal csak az első lépés és a jövőben a hasonló oldalak megszüntetésére törekszik majd a vállalat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rotator #34
    Nem is kell semmilyen újítás, foltozgassák csak szépen a meglevő dolgokat!
  • BiroAndras #33
    "mert nekem a vista is ugyanúgy belassult eg yidő után mint az xp szóval semmivel sem jobb sem rosszabb..."

    Akkor lehet, hogy nem a win a hibás, hanem valami más progi, amit használsz. Én már az XP-él sem tapasztaltam semmiféle lassulást (hacsak nem volt agyon telepítve minden szarral).
  • Kaadi #32
    A javitocsomag integralasa miatt nem kell aggodni: majd csinalnak egy mappat a telepito CDn es beleteszik az osszes frissitest, a telepitorutint meg beallitjak, hogy az elso futtataskor telepitsen. Ezzel a modszerrel az XP-be is be lehet "integralni" a SP2 utani frissiteseket (csak maceras).
    Amugy tudtommal az Office 2007 alapbol igy kezeli a frissitest vallalati kornyezetben: a halora felteszi az admin a telepitot, az updates mappaba belerakja a mar megjelent frissiteseket es amikor az Active Directory-val egy uj gepre megy fel a csomag mar minden belekerul.

    Windows XP SP3: varhatoan 2008 elso fele, vagyis marcius-junius (ha marcius elott lenne, akkor elso negyedevet irt volna az MS)
    - valoszinuleg lesz benne WMP11, .NET 3.0 es IE7
  • Wittgen #31
    Megszűnteti a letöltő oldalakat...és imigyen lészen az Internetnek egyetlen uralkodója, kinek neve M$...
  • dester #30
    Hát mutass egy céget aki úgy reklámoz valamit, hogy azt mondja róla, hogy szar.

  • Su0my #29
    az a helyzet, hogy az MS kampányaiban nem egyszer előfordul az éppen aktuális Windows tulajdonságainak jellemzésében a tökéletes szó. Igen érdekes melléknév a Windows tulajdonságainak leírására, szó-szó...
  • virs lee #28
    a szervízcsomagot - jelenlegi állás szerint - nem tudjuk beleintegrálni a meglévő telepítőlemezekbe

    Kamu. Nyilván azért mondják hogy vedd meg most, ne várj későbbre, hogy majd SP1-el integrálva megveszed. Én inkább várok. Úgyis "véletlenül" sikerül megoldaniuk.
  • moonman #27
    Nagyon érdekes hitvilágod lehet, ha azt gondolod, hogy egy extrém komplexitású rendszert hiba nélkül lehet elkészíteni.

    A cikkhez:Vajon a cikkíró látta-e a MS által most kiadott whitepaper-t?

  • ppista #26
    Javítócsomag???
    Én eddig azt hittem hogy a Microsoft csak tökéletes termékeket dob piacra.
  • AbyssLord #25
    Hogy miért nincs még "megoldva" az integrációja az sp1-nek a telepítőlemezbe? Mert megvárják, amíg elfogy a polcokról az alap cd nagy része, és csak utánna "tudják megoldani". A sok legyártott alap visztát ki venné meg, ha van már sp1-es viszta is a polcokon? Azért ők sem hülyék. Nem fogják hirtelen kidobálni a cd-ket, mert van egy új frissítés. Csak kár, hogy minket néznek hülyének, és nem mondják ki, hogy emberek, addig nem lesz sp1-es viszta, amíg a polcokon kint van a legyártottak 90%-a.