SG.hu·

Windows javítócsomagok a neten

A Vistához megjelent két frissítés után a két várva-várt javítócsomag is idő előtt felbukkant a különböző fájlcserélő hálózatokon, megelőzve a hivatalos megjelenést. A Microsoft méretes frissítéseken dolgozik.

A Vista SP1, illetve a Windows XP SP3 a WinBeta jóvoltából bukkant fel, amely ismét idő előtt tette rá a kezét a cégtől kiszivárgott információkra. Bár a két javítócsomag megjelenése csak jövőre várható, a bátrabbak már most belekóstolhatnak az újításokba, amelyek azonban hangsúlyozottan előzetes verziók, így nem tükrözik a végleges állapotot. A frissítéseknél rögtön szembetűnik azok mérete - nem kis csomagokról van szó.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az XP-hez szánt Service Pack 3 csaknem 350 MB, arról a források nem számoltak be, hogy pontosan milyen javításokat eszközöl az operációs rendszerben. Nyilván itt elsősorban az SP2 óta megjelent számos kisebb-nagyobb javítás, foltozás és frissítés összefogásáról van szó, amelyet az időközben felbukkanó újabb adalékokkal bővítenek majd ki. A jelenleg verziószám 5.1.2600.3180 (xpsp.070718-2058), ez azonban még csak egy nagyon korai, a béta előtti változat, a hivatalos béta előzetes csak később készül el - és kerül majd ki a nagyobb tömegekhez.

A Vista sokak által várt első javítócsomagja viszont brutális méretű, a 32 bites változat nem kevesebb mint 3,07 GB-ot nyom, a 64 bites példány pedig 4,3 GB-ot. A Service Pack 1 pontos verziószáma 6001.16549.070628-1825, itt szintén egy béta előtti verzióról van szó, vagyis kizárólag saját felelősségre telepítendő - arról nem is beszélve, hogy hivatalosan erre egyelőre nincs is mód. A beszámolók szerint a méret azért ekkora, mert az önálló frissítés még a tesztelők szűk köre számára sem áll készen, így a szerencsések is csak a teljes ISO-t kapják meg.

Többen arra tippelnek, hogy a két javítócsomag egyszerre jelenik majd meg - a béták biztosan, azt azonban még nem tudni, hogy a végleges változatokkal is így lesz-e.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SPY08172007. 08. 13.. 14:13||#23
hümm kérdés ha felteszed a béta javítást akkor elvileg csak jobbnak szabad lenni mint volt mivel javítás így nem romolhat. 😄

egyébkéntmeg elég laza méretek
© Benedicht2007. 08. 12.. 14:13||#22
ROFL
Nem vagy semmi. 😄
© A12748152007. 08. 12.. 11:27||#21
"bocs,de a múltkor megkaptuk,hogy a linuxra képtelenség fejleszteni,mert hogy "szétbarmoljuk az api-t"(lol) félévente.és akkor jön a hír a vista 4gb-os "javítócsomagjairól".muhaha.."

Mit olyan nehéz megérteni azon, hogy bele integrálták!!! Különben meg jelenleg kb. 40 MB-os külön. Az API pedig nem változott komolyan, legtöbb helyen jött néhány új konstans aztán csókolom, magyarán kicsit bõvült illetve javítottak rajta, de kompatibilis maradt.
© lammergeyer2007. 08. 12.. 08:37||#20
bocs,de a múltkor megkaptuk,hogy a linuxra képtelenség fejleszteni,mert hogy "szétbarmoljuk az api-t"(lol) félévente.és akkor jön a hír a vista 4gb-os "javítócsomagjairól".muhaha..
© BlueGold2007. 08. 11.. 22:48||#19
Itt van bövebb info az XP SP3-ról. Igy meg lehet tesztelni: Beírod a www.google.com -on a keresõbe "Build 3180 Pre-Beta SP3" a találatokból kiválaszdod a neked szimpatikusat "letöltöd + telepíted" ( angol XP-re lehet csak telepíteni) és már "béta tesztelõ is lettél".
© Benedicht2007. 08. 11.. 22:45||#18
Ha nem irnal ilyeneket meg azt hihetnenk, hogy nem trollkodsz..
© who am I 72007. 08. 11.. 21:56||#17
<#felkialtas>linuxtrollveszély<#felkialtas>

"Ez a teljes Vista telepítõ, beleintegrálva az SP1"

meglátjuk, mi lesz....
© turul162007. 08. 11.. 21:25||#16
Most már tudjuk mekkora javító csomag kell egy tökéletes hibátlan, stable API -s rendszerhez (egy éven belül).
© balee662007. 08. 11.. 20:49||#15
Ja az SP1-et meg a verziószámot OK már látom😄
© balee662007. 08. 11.. 20:48||#14
ööööö... mit kell nézni a képen?😄😄