Gyurkity Péter

Elkerülheti a kiadatást a NASA-hacker

A brit felsőház egyelőre fontolgatja az ügy megvitatását, ám egy kedvező végeredmény azt jelentené, hogy a NASA-hacker megússza a kiadatást és az Egyesült Királyságban felel tetteiért.

Gary McKinnon kérelméről utoljára áprilisban írtunk, akkor ugyanis a hacker sikertelenül fellebbezett a bíróságon a kiadatás ellen. Már akkor nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a bíróság nyitva hagyta az ajtót a további fellebbezések előtt, így a brit férfi a felsőházhoz fordulhat, hogy megakadályozza a kiadatásra irányuló amerikai törekvések keresztülvitelét. Ez a menekülési útvonal azonban még még nem áll készen, a felsőház ugyanis egyelőre csak fontolgatja a vitát.

A férfi egyik védője elmondta, hogy a felsőház hivatalosan is értesítette őket a viták esetleges megindulásáról. Amennyiben erre sor kerülne, ez lenne az utolsó előtti fórum, ahol McKinnon még egérutat nyerhet. Ezt követően már csak az Emberi Jogok Európai Bírósága maradna, amely az utolsó lehetőséget jelentené a kiadatás elkerülésére. Az Egyesült Királyságban ugyanis már minden puskaporukat elhasználták, és eddig sikertelenül igyekeztek elkerülni a legsúlyosabb verziónak számító kiadatást.

A hacker szerencséjére a bíróság nem viselte túl jól az amerikai fél viselkedését, valószínűleg ezért is hagyták nyitva a menekülési útvonalat. Az amerikai küldöttség egyik tagja ugyanis állítólag azzal fenyegette meg McKinnont, hogy ha nem fogadja el a jelenleg kiadatási feltételeket, úgy a legszigorúbb eljárás mellett állnak majd ki, és New Jersey-ben ítélkeznek majd, ahol alaposan elbánnak majd vele és esélye sem lesz arra, hogy a szigetországban, a családjához viszonylag közel töltse le hosszú börtönbüntetését.

Arról egyelőre nincs információnk, hogy a felsőházi vitára mikor kerülne sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eto demerzel #17
    semmi. ugysem tudja meg senki. diverzionak meg epp jo. nm azt mondom hogy az UFo jelenseg nem letezik hanem azt hogy nm tartom valoszinuleg. olvastam anno E. V. Daniken-t meg sok mast ufologust es ha csak oket olvasok akkor hajlasz afele hogy higyel ebben a jelensegben. de azert jo tobb oldalrol megnezni az jelenseget. amugy a hir nm arrol szol hogy vannak vagy nincsenek ufok. nalunk is (romania) volt 1 eset mikor megoltek 1 not es avval vedekeztek hogy hat csak az ordogot akartal kiuzni belole.
  • eto demerzel #16
    persze kifogasok azert vannak.

    miert latta valaki a telapot vagy a husveti nyszit?
  • erb #15
    Tetelezzuk fel csak egy percre, hogy a joember mindenben igazat mond. Nah, akkor mi van?
  • Ronny #14
    lehet, hogy fű alatt megeggyeztek a sráccal, hogy letöltheti otthon a büntetését, ha dezinformálja a tömeget. Nekem ez tűnik a legvalószínűbbnek.
  • erb #13
    Az interjuban elmondja, hogy azert nem toltotte le a cuccot, mert 56k-s vonallal csatlakozott egy specialis java applikacion keresztul, ami, ha jol ertettem, nem tudja menteni a fogadott adatokat. Persze ettol meg csinalhatott volna pl. screenshotokat.

    BTW, a Telapo letezik :)
  • eto demerzel #12
    ufok? ja meg a miki mano.feltort valamit es most minden baromsagot kitalal. hol vannak a dokumentumok? ha 1x ott volt miert nm toltote le oket, es tete koze a netten? verba volant, scripta manet. vagy azert nincs doc rolla mert nm volt semmi? hamarosan megjelenek az azok akik hisznek az oszeeskuves elmeletben. nincs ufo ahogy nincs telapo sem.
  • hypno #11
    Attól, hogy nem zárom be három lakattal a kocsim/lakásom/stb ajtaját, az nem jelenti, hogy bárkit menthet, hogy megpróbál bejönni és elvenni valamit ami az enyém. Eddig az USA-nak igaza van.

    Viszont ha azt nézem, hogy akár csak a saját törvényeiket mennyire tartják be állami szinten, akkor senkit nem adnék ki nekik. És arra hivatkoznék, hogy megsértik az emberi jogokat, hiszen köztudomású, hogy pl. törvénytelen börtönöket üzemeltetnek, ahol törvénytelenül tartanak embereket fogságban.
  • formatuq #10
    Nem, nem!

    En nem itelnem el nagyon, mert a az emberisegnek joga van tudni az UFO kerdesrol. Az, hogy ha valaki lefenykepez/talal valamit, eljuttatja a NASA-nak azok megvizsgaljak majd a vegen kozlik ez semmi, hamisitvan, kozben jot rohognek a markukban.

    Becsapjak az embereket, a sotetban tartanak, es miert? Hogy az osszes technikai fejlesztes az ovek legyen. Undorito.

    En pl szeretnek megismerkedni csinos foldonkivulivel novel, megismerni hogy el, tud e fozni, szeret e horgaszni.
    Vicces mi?!

    De most komolyan!!!! Tenyleg szeretnek megismerkedni veluk.
  • mrzool #9
    "Az ertuk felelos IT felelosoket pedig minimun egy eletre el kellene tiltani az IT biztonsagi terulettol."

    Nem is állítottam ezzel ellentétest...
  • erb #8
    En azt hiszem ha el akarta volna rejteni, akkor megtette volna :)
    Fel sem merul benned (bennetek), hogy szandekosan tette azt, amit?

    #7
    "gyenge volt a védelem azokon a gépeken" Azokon a gepeken nem volt vedelem.
    Az ertuk felelos IT felelosoket pedig minimun egy eletre el kellene tiltani az IT biztonsagi terulettol.