MTI

Öt év múlva megszűnhet a papír New York Times

A világ egyik legtekintélyesebb liberális lapja, a The New York Times öt év múlva talán már nem lesz kapható az újságos standoknál, mivel internetes kiadvánnyá válik - közölte a tulajdonos a drudgereport hírportál értesülése szerint.

Ezt a lehetőséget maga az évek óta csökkenő profitot nyújtó újság tulajdonosa, elnöke és kiadója, Arthur Sulzberger latolgatta. "Az a célunk, hogy levezényeljük az átállást a nyomtatott példányoktól az internetes kiadásra" - mondta Sulzberger, megjegyezve, hogy egyre szűkülnek a piac igényei a nyomtatott újságra. A Sulzberger-csoport a múlt héten jelentette be, hogy egy másik kiadványa, a Boston Globe 570 millió dolláros veszteséget termelt.

"Nem is tudom, hogy akár öt év múlva nyomtatásban is megjelenik-e majd a The New York Times" - mondta a tulajdonos a nyomtatott sajtó iránti egyre hanyatló érdeklődés kapcsán. "Az internet nagyszerű hely, azt céloztuk meg" - tette hozzá, egyértelművé téve, hogy az újság "hosszú és nehéz utazás" előtt áll, amelynek a végén a vállalat bejelentheti a nyomtatott lap megszűnését.

A Times a közelmúltban megkétszerezte online olvasótáborát. Az újságot az interneten naponta másfél millióan böngészik, míg a nyomtatott változatra előfizetők száma "csak" 1,1 millió. Sulzberger rámutatott, hogy az újság legfőbb bevételeit mindig a hirdetések hozták, de ez a szegmens is mind inkább az internet felé fordul. Kifejtette, mivel az interneten nem kell költeni papírra, festékre és terjesztésre, a cégek csökkenthetik a hirdetési költségeket reklámkampányaikban.

A The New York Times a közelmúltban olvasztotta egymásba nyomtatott és internetes hírszerkesztőségét. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az átalakulás kezdetben nehézségekkel járt, de később a veterán szerkesztők is belátták, hogy ez a jövő útja. Az internetes átállás kapcsán elmondta: az újság külön ötfős fejlesztő csapatot alkalmaz, tagjainak csak az a feladatuk, hogy az elektronikus világgal, az internettel, a mobiltelefonokkal kapcsolatban és egyéb területeken újításokat kezdeményezzenek és dolgozzanak ki.

A Times szerződést kötött a Microsofttal arról, hogy az online kiadást - amelyet a nyomtatott verzióhoz hasonlóan elő kell majd fizetni - a Times Reader programmal fogják terjeszteni. Ez a szoftver lehetővé teszi, hogy a lapot kényelmesen lehessen olvasni bármilyen képernyőn, elsősorban laptopokon. "Meggyőződésem, hogy az újságolvasás élménye áthelyezhető ezekre az új eszközökre" - mondta a The New York Times 56 éves tulajdonosa, aki szerint az újságnak be kell illeszkednie az internet világába.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #15
    Hát télleg nem gazdaságos, de egy PDA mégannyira sem. Ma még, sajna.
    Tartósság terén viszont nézőpont kérdése. Mivel nekem nincs mikrofilmem v MO-lemezem, ezért a rohadtfontos adatokat (ha ráfér persze), papírra írom.
    Nemtom te h vagy vele, de én a kommersz informatikában (pl egy átlag PCben :) 1általán nem bízom.
    Szvsz a papírmenetes iroda, még több évtizedig nem terjed el, pont a biztonság és a kompatibilitás (meg 1éb) miatt.
    De a könyveket/újságokat hamar leválthatják PDAk, remélem néhány év múlva úgy lesz. Csak fejlődjön má az a szar kijelző, meg a béna akksi!!%
  • cateran #14
    Hát pont sem gazdaságos,sem pedig tartós,de mondjuk a seggemet jó ideig papirral fogom kitörölni...:D
  • Omega #13
    Szvsz ettől függetlenül is a papír mindig használatban lesz, még ha háttérbe is szorul. Már évezredek óta ez a bevált információ hordozó, szinte kitörölhetetlen az emberek tudatából olyan mint a kerék feltetalálása vagy mint víz. Gazdaságosság, tartósság, használhatóság, gyártás terén nincsen alternatívája.
  • Tetsuo #12
    Kuriózumként és nosztalgiából még száz-200évig is megmarad néhány hagyományos újság, csak azt nem viszi be senki a fürdőkádba, mert drágább lesz mint egy XGA-PDA..
  • R0sc0 #11
    inkább olvasok ujságot mint alami online írást. egyszeruen megszokásbol.
  • Alfa Of NS #10
    "De akkor mit olvasson az ember a fürdőkádban???"

    Majd játszik a pöcsével, vaze
  • BCs design #9
    amíg van rajta haszon nem fog megszünni
  • HUmanEmber41st #8
    Kádba újságot? Az nem ázik el? Klozetba még csak-csak ( dupla funkciós :D )de a kádban hogyan olvasol nagy lepedő újságokat? Max Tutty-Frtutty-Party.. :D :D
    Szóval e-papír rulez!
  • Gerygrey #7
    De akkor mit olvasson az ember a fürdőkádban???

    Mekkora dilemma, istenem...
  • sgbo #6
    Elektronikus papír.... (és mondjuk műanyag tokban már a fürdőkádba is magaddal viheted)