SG.hu·
Irán készen áll a világűr meghódítására
Irán készen áll a világűr meghódítására, állítja az Aviation Week & Space Technology magazin. A szakértők azonban inkább a nukleáris program továbbvitelét sejtik.
A riport Irán Nemzetbiztonsági és Külpolitikai Bizottságának elnökét idézi, aki szerint országa hamarosan saját hordozórakétájával saját műholdját fogja pályára állítani. A bejelentés a szakértők körében nem okozott különösebb meglepetést, azonban többekben felmerül a kérdés, hogy az iráni Shahab-3 rakétán alapuló rendszer, melynek hatótávolsága 1300-1600 kilométer, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétaként is bevethető.
A Jane's haditechnikai magazin szerkesztője, Doug Richardson szerint Irán elsősorban felderítésre használja majd új képességét, mellyel felmérhetik a számukra fenyegetést jelentő Izrael adottságait az űrből.
A brit King's College katonai szakértője, Bhupendra Jasani úgy véli, ezzel megoldódna a kémrepülők nehézkés bejuttatása, hosszú távon pedig a felküldött műholdak nagy segítséget nyújtanak a célpontokkal kapcsolatos információszerzésben, amennyiben Irán valóban komolyan gondolja nukleáris képességeinek fejlesztését. A kilövő eszközzel pedig nem nagy kunszt egy robbanófej célbajuttatása, taglalta Jasani a New Scientist magazin hasábjain.
Ez utóbbit erősíti meg az Aviation Week spekulációja is, mely szerint a műholdak fellövésére szánt eszköz akár interkontinentális ballisztikus rakétává is alakítható, amivel már 4000 kilométeres távolság is áthidalható. A fegyverkezésnek legfeljebb a rakéta kapacitása szabhat határt, egy első generációs nukleáris robbanófej - elvileg ennek gyártására lehet képes Irán - nehezebb, mint egy kis felderítő műhold, így a rakéta hatótávolsága jóval behatároltabb. A kilövési technológia tökéletesítése szintén időbe telik, a feltételezések szerint a Shahabot több új fokozat hozzáadásával teszik képessé a rakomány pályára állításához szükséges sebesség eléréséhez.
A fentiek összehangolása korántsem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák, jegyezte meg Richardson, aki a hatvanas években a kudarccal záruló ELDO projekten is dolgozott, ami egy, a brit Blue Streak interkontinentális ballisztikus rakéta alapjaira épülő, francia második és német harmadik fokozattal ellátott európai hordozórakéta lett volna.
A szakértőknek van némi hasonlítási alapjuk, 1998-ban ugyanis Észak-Korea próbált műholdat pályára állítani a Shahabbal azonos méretű Taepodong rakétájukat használva első fokozatként. A koreaiak ezt egy Scud rakétával toldották meg második fokozatként, a harmadik pedig egy szilárd hajtóanyaggal üzemelő rakéta volt, a kísérlet azonban nem hozott sikert.
Összességében azonban a szakértők jóslata szerint Irán felül fog emelkedni a kezdeti technikai problémákon, az USA Védelmi Hírszerző Ügynöksége (DIA) 2015-re várja Irán első működő 4000 kilométer feletti hatótávval rendelkező interkontinentális ballisztikus rakétáját, ami az ország nukleáris programjával együtt már némi aggodalomra ad okot.
Jasani szerint a legnagyobb gond az, hogy az ilyen jellegű fejlesztéseket kontrolláló egyezmények egyike sem képes fellépni az atomfegyverek terjeszkedése ellen.
A riport Irán Nemzetbiztonsági és Külpolitikai Bizottságának elnökét idézi, aki szerint országa hamarosan saját hordozórakétájával saját műholdját fogja pályára állítani. A bejelentés a szakértők körében nem okozott különösebb meglepetést, azonban többekben felmerül a kérdés, hogy az iráni Shahab-3 rakétán alapuló rendszer, melynek hatótávolsága 1300-1600 kilométer, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétaként is bevethető.
A Jane's haditechnikai magazin szerkesztője, Doug Richardson szerint Irán elsősorban felderítésre használja majd új képességét, mellyel felmérhetik a számukra fenyegetést jelentő Izrael adottságait az űrből.
A brit King's College katonai szakértője, Bhupendra Jasani úgy véli, ezzel megoldódna a kémrepülők nehézkés bejuttatása, hosszú távon pedig a felküldött műholdak nagy segítséget nyújtanak a célpontokkal kapcsolatos információszerzésben, amennyiben Irán valóban komolyan gondolja nukleáris képességeinek fejlesztését. A kilövő eszközzel pedig nem nagy kunszt egy robbanófej célbajuttatása, taglalta Jasani a New Scientist magazin hasábjain.
Ez utóbbit erősíti meg az Aviation Week spekulációja is, mely szerint a műholdak fellövésére szánt eszköz akár interkontinentális ballisztikus rakétává is alakítható, amivel már 4000 kilométeres távolság is áthidalható. A fegyverkezésnek legfeljebb a rakéta kapacitása szabhat határt, egy első generációs nukleáris robbanófej - elvileg ennek gyártására lehet képes Irán - nehezebb, mint egy kis felderítő műhold, így a rakéta hatótávolsága jóval behatároltabb. A kilövési technológia tökéletesítése szintén időbe telik, a feltételezések szerint a Shahabot több új fokozat hozzáadásával teszik képessé a rakomány pályára állításához szükséges sebesség eléréséhez.
A fentiek összehangolása korántsem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák, jegyezte meg Richardson, aki a hatvanas években a kudarccal záruló ELDO projekten is dolgozott, ami egy, a brit Blue Streak interkontinentális ballisztikus rakéta alapjaira épülő, francia második és német harmadik fokozattal ellátott európai hordozórakéta lett volna.
A szakértőknek van némi hasonlítási alapjuk, 1998-ban ugyanis Észak-Korea próbált műholdat pályára állítani a Shahabbal azonos méretű Taepodong rakétájukat használva első fokozatként. A koreaiak ezt egy Scud rakétával toldották meg második fokozatként, a harmadik pedig egy szilárd hajtóanyaggal üzemelő rakéta volt, a kísérlet azonban nem hozott sikert.
Összességében azonban a szakértők jóslata szerint Irán felül fog emelkedni a kezdeti technikai problémákon, az USA Védelmi Hírszerző Ügynöksége (DIA) 2015-re várja Irán első működő 4000 kilométer feletti hatótávval rendelkező interkontinentális ballisztikus rakétáját, ami az ország nukleáris programjával együtt már némi aggodalomra ad okot.
Jasani szerint a legnagyobb gond az, hogy az ilyen jellegű fejlesztéseket kontrolláló egyezmények egyike sem képes fellépni az atomfegyverek terjeszkedése ellen.