Gyurkity Péter

Szállítják a Nintendo Wii chipjeit

Mindkét rivális igyekszik kihasználni a Sony, illetve a PS3 késlekedését: az IBM megkezdte a Wii processzorának leszállítását, a Microsoft eközben olcsóbb Xbox 360 változattal venné be Japánt.

A Nagy Kék sajtóközleményben tudatta, hogy leszállították az első példányokat a chipből, amely a keresztségben a Broadway nevet kapta. A fejlesztés a Power architektúrára épül, legfőbb célja elegendő teljesítményt nyújtani alacsony fogyasztás mellett. Ezzel kapcsolatban azonban eddig mindössze ígéretek láttak napvilágot, mivel a cég továbbra is hallgat a részletekről.

Annyit tudunk, hogy a Broadway 90 nanométeres technológiával készül, órajele pedig egészen pontosan 729 MHz. Az IBM állítása szerint a chip 20 százalékos csökkenést jelent a fogyasztás terén, miközben "eddig nem elérhető" élményt nyújt a konzoloknál. Ezt persze nem kell szó szerint érteni - jól tudjuk, hogy a Nintendo elsősorban a szórakoztatásra koncentrál, a vizuális orgia és a brutális teljesítmény helyett inkább erre helyezik a hangsúlyt. "Megkaptuk az első példányokat" - erősítette meg Genio Takeda, a Nintendo kutatási és fejlesztési részlegének igazgatója. A konzol tehát a terveknek megfelelően még idén megjelenik, 250 dollár körüli áron - Európában némileg drágábban.



Eközben természetesen a Microsoft sem tétlenkedik, és igyekszik kihasználni a PS3 indulásával kapcsolatos problémákat. Míg a Sony kevesebb induló darabot ígér és kénytelen elismerni, hogy Európában csak márciusban rajtolnak el, Redmond a konzol hazáját, Japánt szeretné meghódítani, vagy legalábbis kikezdeni. Ennek érdekében olcsóbb változatot dobnak piacra az Xbox 360-ból, amely nélkülözi a 20 GB-os merevlemezt, valamint egyéb komponenseket. Az USA-ban és Európában már bemutatkozott Xbox 360 Core System 255 dolláros (55 ezer forintos) áron kerül itt forgalomba, aki pedig pótolni szeretné a verzió hiányosságait, annak a 80 dolláros merevlemezeket, illetve a jóval olcsóbb memóriakártyákat ajánlják.

Nem túl valószínű, hogy a Microsoft ezzel komoly népszerűségre tenne szert a szigetországban, de számukra már egy kisebb siker is nagy lépés lenne előre, hiszen itt a Sony mellett eddig nem sok babért arathattak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #32
    Másnap is kell játszani. :)
  • Tinman #31
    Aha.
  • Sephi #30
    KKTHXBBFTW
  • NEXUS6 #29
    Buliii!;)))

    Viszont kár, hogy a GFX 5 évvel le van maradva;(
    Ezért én max 40-et adnék ki.
  • Tinman #28
    Láttad már EZT a videot? Van egy kardos/harcolós rész... na az már valami! Látok benne fantáziát.
  • NEXUS6 #27
    Ez a kontroller jó kérdés. Emlékszem mennyit nyomultunk a régi PS-en a Die Hard Trilogy-val. Ott volt egy fénypisztolyos rész.

    Hát mindenkinek izomláza volt másnap.
    Ez egy szinten kényelmetlen.

    Viszont nem is valószínű, hogy az ember mélyvénás trombózist kap ha egésznap jáccik. Nem úgy mint ha max a szemét, meg az egérmozgató izmait mozgatja.

    Szal nekem teccik. Kitalálhatnámak egy boxolós, karatés ütős rúgós kontrollert is. Monnyuk csuklóra bokára derékra szerelt érzékelővel. Akkor asszem leadnék még egy pár kilót.
  • Inquisitor #26
    Ha már Devvo megemlítette: Még jó, hogy az EyeToy játékokban vigyázállásba merevedve kell állni, ülni és nem fáraszt senkit, azért adtak el belőle kismilliót és azért akarja az MS überelni X360-hoz. Szóval hülyeség, hogy bukta lesz az új irányítás, a leglustábbak nem fogják díjazni, de a többiek igen.
    Másrészt mondjuk a Golf játék mennyire megerőltető már, he? :)

    Csak Devvo, az árban nincs igazad, jellen állás szerint az USA 250USD-ért, a hülye Európa 280-ért, az Angolok meg 149 fontért kapják meg.
  • Devvo #25
    lusta disznok:) aki wiivel akar jatszani annak nem lesz gond
  • dez #24
    Hát, az egész nap a gép előtt ülők karja bizonyára pár perc alatt elfárad. Nem való nekik a mozgás...
  • Devvo #23
    Annyira elegem van abbol mindenki szivja a kedvenc konzolomat
    de telleg
    kurvara
    Faszom a ps2 volt a leggyengebb jatekonzol a mostani generacioban,wii meg xboxnal erosebb lesz ugyhogy dogolj agyon.
    A sok fasz nyavalyog az ar miatt ami nem tudom hanyszor hangzott el hogy less than less than Az lgc meg egy csomo helyen,majd szept 14 akkor minden kiderul.
    Xbox360 jo konzol de azert ne essunk tulzasokba,75 ezer elvileg a core ami rosszab(sokkal mint a premium)Venni kell plusz cuccokat hozza es mindjar nem lesz 75.Saint Row egy fos sztem San Andreas tobbet nyujt annal es meg nagyobb is.Csak grafikai turbo tortent es mas sztori ennyi.Akkor ott van Hitman ami egyatalan nem latszik a 360-on olyan nextgenesnek,grandfather sem.Lehetnek multiplatformok mer annyit a wii is kifog tudni preselni magabol.A ps3 sztem meg az nem eri meg a penzet.Xbox360 erosebb gep nem vitatom de van ra par jatek amibol nem hoztak ki a maximumot.(Amiket mos irtam peldaul de ha nagyon akarok akkor meg keresek nektek cimeket.Azert dzson kedves birlak mer te vagy a kedvenc irom az 576ban, de azert meggondolnam azt a szoveget ahol osszehasonlitod az eyetoyt a wii iranyitojaval:)
    Nah a lenyeg aki idejon szidni a nintendo-t az dogoljon agyon.