Gyurkity Péter

1,2 billió forintért kelhet el az ATI

Újra erősödni látszanak az ATI felvásárlásáról szóló pletykák: több lap szerint 5,5 milliárd dollárért, vagyis mintegy 1,2 billió forintért vásárolhatja meg a céget az AMD, amely ezzel nagy kockázatot vállalna fel.

A Financial Times az ügylethez közel álló forrásra hivatkozva szellőztette meg az összeget, amely egyben azt is jelenti, hogy a processzorgyártónak hitelhez kell folyamodnia, ha nem akar saját részvényeinek egy részével is beszállni az akvizícióba. A cég szóvivője ugyan ismét tagadta a felvásárlásról szóló híreket, ám rövid időn belül sokadik alkalommal merül fel a lehetőség, és egyre többen vélik úgy, hogy az AMD-től kitelik egy ilyen merész lépés.

Merész, hiszen a grafikus vezérlők piacán ezzel egy igen kiélezett versenybe szállna be a vállalat, amely a processzoroknál kiharcolt előnyös helyzetét igyekszik megvédeni az Intel egyre erősödő ellentámadásával szemben. Az ATI ezzel egy időben nagy valószínűséggel elveszítené az Intel alapú megoldásokhoz szállított chipkészletekből származó bevételeit, igaz, nyilvánvalóan több új lehetőség nyílna meg számukra az AMD oldalán. Szóba jöhetnek itt a jövő digitális otthonaiba szánt speciális megoldások, a hagyományos asztali és mobil lapkakészletek, vagy akár a fejlődő régiók számára kifejlesztett olcsó PC-k.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámoltunk a felvásárlásról szóló pletykákról. Ezeket ugyan az érintett cégek, az elemzők és az olvasók egy része is puszta spekulációnak minősítette, ám a folyton vissza-visszatérő hírek láttán egyre többen gondolkodnak el komolyan a lehetőségen. Az biztos, hogy a lépés nyomán azonnal több kérdés merülne fel, példaként említhetjük az Nvidiához fűzödő viszonyt, amely az ATI legnagyobb riválisaként van jelen a piacon és chipkészleteivel igen nagy népszerűségre tett szert az AMD-tulajdonosok körében.

Mivel a két cég továbbra sem hajlandó nyilatkozni az ügyben, a pletykának egyelőre csak tőzsdei vonzatai vannak. Remélhetőleg azonban hamarosan kiderül, mennyiben voltak valósak a jól értesültek beszámolói.

Az AMD-hez kapcsolódó hír, hogy a cég négymagos processzorai legkorábban 2007 közepén mutatkoznak be, vagyis az Intel nagyjából féléves előnyre tehet szert. Dirk Meyer, a gyártó elnöke kijelentette, hogy az első demonstrációra még az év vége előtt sor kerülhet, de a megjelenés csak egy év múlva esedékes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)