Gyurkity Péter

Kézikönyv akadályozása miatt perlik a Blizzardot

Az MMO játékokat populárissá tevő fejlesztőt és anyacégét egy külső kézikönyv terjesztésének akadályozása miatt perli egy eBayes eladó.

A per a 24 éves Brian Kopp beadványa alapján indult, amelyet a napokban vehetett kézhez a bíróság. A fiatalember azt kifogásolja, hogy az általa készített, a játékosok előrehaladásában segítséget nyújtó kézikönyv terjesztését a cég a szerzői jogok védelmére hivatkozva akadályozza, miközben nem hajlandó valódi magyarázatot fűzni lépéseihez. A floridai játékos az eBay online aukciós oldalon értékesítette kézikönyvét, amíg a Blizzard, a Vivendi Universal, illetve az Entertainment Software Association (ESA) meg nem akadályozta ezt.

A "The Ultimate World of Warcraft Leveling & Gold Guide" néven napvilágot látott kézikönyvből több száz példány kelt el az eBay oldalán, 15 dollár, azaz 3000 forint körüli áron, mígnem az ESA kifogást emelt az aukció ellen. A szervezet a Digital Millennium Copyright Act (DMCA) előírásaira hivatkozva járt el, és tiltakozása eredményhez vezetett: az eBay felfüggesztette az aukciót. Kopp válaszában magyarázatot, indoklást kért, amire a cégek 14 napon belül nem válaszoltak, így folytathatott az árusítás egészen novemberig, amikor az újabb panaszok hatására az eBay felfüggesztette Kopp személyes fiókját az oldalon. Ez sem jelentett azonban megállást, az élelmes fiatalember ugyanis új felhasználói név alatt folytatta az aukciót. Rövidesen azonban hasonló panaszok miatt ismét kénytelen volt beszüntetni tevékenységét.

A Blizzard és anyacége jogi ellenlépésekkel fenyegette meg Koppot, indoklásukban pedig azzal támasztották alá döntésüket, hogy a kézikönyv kizárólag üzleti célokból jött létre, pontosabban, hogy bevételt hajtson a Blizzard által készített játékból. Kopp eközben arra hivatkozik, hogy a kézikönyvben nem használt fel szerzői jogot sértő mondatokat, kifejezéseket, és a játékban készített képek ellen sem lehet kifogást emelni.

Szakértők szerint az ügy mögött igen fontos kérdés húzódik meg: ha a játékcég nyer, akkor hasonló indokkal a Microsoft operációs rendszeréről és irodai csomagjáról készült kiadványokat is beperelhetnék, azon az alapon, hogy képeket tartalmaznak a kezelőfelületről. Többen úgy vélik, hogy itt pusztán arról van szó, hogy nagy cégek megpróbálják házon belül tartani az üzletet és lesöpörni a kisebb érdekelteket. Kopp eközben saját oldalán folytatja az árusítást, a perben pedig három követelése van: anyagi kompenzáció, az értékesítés zavartalanságának biztosítása, valamint a szerzői jogi sértéssel kapcsolatos vádak kizárása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #21
    Fuego... szerintem a logóhasználat nemcsak akkor törvénytelen, ha valaki pénzt keres vele, hanem akkor is, ha effektíve egy kanyit sem kap érte... X cég logóját csak X cég használhatja, senki más, semmilyen célra. Szerintem.
  • lammaer #20
    Nem értem én ezt.. szóval, ha valaki ir egy guideot a GameFAQ-ra egy játékról, és ingyér elérhetővé teszi, akkor az nem bűn, de ha ugyanazt a Guideot pénzért árulja, az bűn?
    Mi köze van ahhoz egy program írójának, hogy az ő programjáról készült leirást valaki hobbiból vagy pénzért csinálja?
    Vagy fáj az, ha valaki megcsinál olyasmit, amit a gyártó cég (jelen esetben Blizzard) is megcsinálhatott volna, de valamiért mégsem tette meg?
  • exxile #19
    Engem alapbol a hanyinger kerulget, ha ezeket a szavakat latom leirva: DMCA, meg ESA. A Blizzard meg bekaphatja. Nem eleg neki, hogy az mmorpg-bol oriasi hasznot hajt... Egy ujabb ceg a bojkott listamon :)
  • RealPhoenixx #18
    A Blizzard jobb lenne ha csondben maradna, mert ennek reven csak plusz profitra tehet szert, vagyis tobben megveszik a jatekat, azert mert legalabb tudjak hasznalni.
    Csodalom hogy a srac nem perli azert a Blizzardot, hogy adjon neki lovet, mert nempszerusiti a cuccat, amiert kozel sem annyit akaszt a Blizzard mint a srac.
    Jah, es a konyv nem bugos, mig a jateka igen, szval akkor ki csapja be a vevoket?? Melyik a jogos es melyik nem?? Hiszen ha van bug, az csokkentheti a jatek elvezetet, holott a vevo nem a csokkentett jatek elvezetert veszi meg, hanem a nyalasan szepre igert jatek elvezetert (amiket felhivasok, effektek, es egyebb tenyezok reven keltenek a jatekosban, viszont azt nem irja oda hogy: minden ezzel toltott ido, egy adott idokorlat felett a valos eletben nem keves anyagi haszonvesztessel jarhat, illetve megelhetesi problemakat is szulhet a fuggoseg).
    A zaro jeles reszt csak azert emlitem, mert a fuggoseg sajnos bizony egyeseknel nem kis problemat okoz -sajnos.

    Ez csupan velemeny reszemrol
  • espfan #17
    szerintem szar.
  • Barthez #16
    Szeretnék majd olvasni egy olyan hírt is hogy megegyeztek. Elvégre kölcsönös érdekük ez.
  • uniu #15
    koszi. bar ugy ertettem en is, h vmiszerzodest kotnek.
  • Cat #14
    kapásbol fel tudok neked sorolni tucatnyi a star wars világában zajló történetet, amikhez a lucasartsnak semmi köze. Ez pusztán erőfölénnyel való visszaélés - nem véletlen, hogy a blizzard nem perel, csak nyomást gyakorol az ebayre, hogy vegyék le a könyvet.
  • Cat #13
    a windows meg a microsoft fejlesztőinek agyszüleménye, mégis százszámra kapni "windows xp trükkök", "Win XP teljes referenciakönyv" stb. könyveket. És ezekből a microsoft egy kanyit nem kap.
    ha valaki kiad egy számítógépjátékot, és utána én irok egy végigjátszást hozzá, kiadom, miért kellene fizetnem a játék fejlesztőinek? hány száz ilyen eset lehetne? miért ez az első? mert a blizzardocska az utóbbi időben pénzéhessé vált... ?
  • Yv@n #12
    De mondjuk van egy fantasy világ, ami az én agyszüleményem, akkor azzal kapcsolatban az én engedélyem nélkül szerintem nem nagyon csinálhat senki semmit.