Dojcsák Dániel

A World of Warcraft Európában

A Blizzard Entertainment mai közleménye szerint tervei között szerepel, hogy hamarosan egy helyi World of Warcraft csapatot hoz létre Európában. A Blizzard Entertainment bejelentette, hogy egy európai World of Warcraft háttércsapatot hoz létre Franciaországban. A francia bázisú egység a közösségi kapcsolatokért, a vevőszolgálatért és a technikai támogatásért lesz majd felelős.

Az össz-európai csapat ezen kívűl segédkezik majd a fejlesztési munkálatokban is, mégpedig a szövegek és hangok helyi nyelvekre való fordításában, a fejlesztési tervek ütemezésének szinkronizálásában és természetesen ők gyűjtik majd az európai játékosoktól érkező visszajelzéseket az amerikai fejlesztőknek.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

"Az európai játékos közösség nagyon fontos számunkra" - mondta Mike Morjaime, a Blizzard alapítótagja és elnöke. "A helyi dedikált World of Warcraft csapattal biztosítani tudjuk az európai játékosok számára a kiemelkedő szintű vevőszolgálatot és közösségi támogatást." A Blizzard arról is biztosította a sajtót, hogy a WoW elérhető lesz a kezdetektől fogva franciául és németül is, illetve arról, hogy az észak-amerikai béta teszt után rövidesen Európában is kiadnak egy bétát.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DjScott #15
    mikor jön a hullám másik fele április?
  • DjScott #14
    inkább www.pcdome.hu itt legalább házhoz hozzák nem kell mászkálni
  • pepy #13
    Szerintetek lesz magyar warez szerver??
  • And5 #12
    bírom ha vki olyan okoskodik aki ki s probalta tudsz vele jatszani rendesen csak van egy két bug aki nem tudja eldönteni hogy befizessen vagy sem az probalja ki nagyjából azért már tükrözi a játék menetét
  • Sprintman #11
    Hát a bétát próbálgatni fölösleges mert nem tudsz benne semmit csinálni.Asszem csak mászkálni tudsz a semmibe.Talán...
  • Tamil Elhalem #10
    Megvan a World of Warcraft Beta Phase 3. De kéne hozzá egy Login, és egy Password. Aki tud, azt megkérem, hogy segítsen rajtam. Minden álmom, hogy kipróbálhassam a gamet.
  • aDannyBoy #8
    a WoW még nem jelent meg
    a régieket meg www.cdgalaxis.hu
  • Uberlama #6
    csak a goat kerüljék el nehogy elbaszák mint a daocot :((
  • [HUN]PAStheLoD #5
    lol de úgyis pézé lesz szal nem érdekő
  • SuD #3
    Én benne vagyok :)
    és szinkron???
    én egy ork hangja akarok lenni