Gyurkity Péter

Az Excel miatt perlik a Microsoftot

A szoftvercéget ezúttal egy guatemalai fejlesztő perelte be, mégpedig azzal a váddal, hogy annak idején engedély nélkül használták fel az általa kidolgozott eljárást, amely könnyebb átjárhatóságot eredményezett az Excel és az Access között.

A Carlos Armando Amado által beadott dokumentumban az áll, hogy még 1990-ben benyújtotta a szabadalom iránti kérelmét. Ennek ellenére két évvel később eredménytelenül próbálta eladni a licencet a vállalatnak, az ugyanis időközben már felhasználta munkájának eredményét - adja hírül a Reuters cikke, amely kiemeli, hogy az Amado által követelt kártérítés akár az 500 millió dollárt is elérheti. Amado elmondása szerint 1990 és 1992 között, a Stanford Egyetem hallgatójaként dolgozta ki az Excel munkafüzetei és az Access adatbázisai közötti adatátvitelt elősegítő technológiát, amely azután az Access 95-től kezdve minden újabb verzióba bekerült.

A Microsoft természetesen tagadta a vádat, és válaszában leszögezte, hogy már korábban dolgoztak a technológián, mintsem a guatemalai fejlesztő benyújtotta volna a szabadalom iránti kérelmét. Joel Freed, a szoftveróriás egyik jogi képviselője kijelentette, hogy a munkálatok már 1989-ben elkezdődtek, tehát három évvel azelőtt, hogy Amado megkereste a Microsoftot, így a vád nem megalapozott. Mégis előfordulhat azonban, hogy a kaliforniai bíróság helyt ad a guatemalai fejlesztő követelésének, és könnyen lehet, hogy végül kártérítés megfizetésére kötelezi majd a szoftveróriást.

Emlékezhetünk arra, hogy nem ez az első alkalom, hogy az Excel - illetve az Office szoftvercsomag - miatt perlik be a céget. Tavaly például éppen kaliforniai városok indítottak eljárást a Microsoft ellen, igaz egészen más vádakkal: az önkormányzatok azt rótták fel a vállalatoknak, hogy mesterségesen magasan tartotta szoftvereinek árát, és 1995 óta több ízben az indokoltnál jóval magasabb áron értékesítette termékeit, amelyekből - tekintve, hogy azokat közigazgatási egységek és magánszemélyek is megvásárolták - busás hasznot akasztott le.

A vállalat mindeközben agresszívan igyekezett megvédeni a az Excel védjegyet, és határozottan fellépett minden olyan kezdeményezés ellen, amelyben konkurenciát látott. Ezek közé tartozik a Savvysoft, amelyet tavaly novemberben felszólítottak, hogy változtassa meg szoftverének elnevezését, mivel az az Excel szócskát is tartalmazza, így megsérti a Microsoft védjegyét.

A szoftveróriás tehát kemény politikát követ a konkurenciával szemben, miközben számos peres eljárás folyik ellene különböző szabadalmak állítólagos megsértése miatt. Stacy Drake, a vállalat szóvivője az újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy jelenleg összesen 35 szabadalomsértési per van folyamatban a Microsoft ellen - a mostani ügyben várhatóan két hét múlva kezdődik a tárgyalás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #22
    sztem a microsoft-ot át kéne nevezni Legal MultiThief-nek
  • immovable #21
    sztem bárki aki keresztbe tesz a microfosnak rossz ember nem lehet és kész!!!!
  • Hegyikecske #20
    Hm lol azér nem semmi h 13évet várt rá h "megtérüljön atechnikája"? Azér ez már mégis csak több lenne a megérdemeltnél, annál is inkább mer ha a mikrofost valóban 3évvel előbb elkészítette és fizetnie kell akkor megszívná :)
  • Troppauer #19
    Szerintem egyszeru: mostmar, hogy sok penzt lehet kaszalni, talal eleg ugyvedet es "befektetot" akik a nyert penz egy bizonyos szazalekaert megfinanszirozzak a birosagi szakaszt.
  • stomo #18
    Na mi van? Most meg mindenki vedi a szoftver szabadalmakat? Hulye gyerekek.
  • testerlnx #17
    A "csak" -ot nem értem :) Szerintem képes vagyok másra is... A fikázás alatt pedig, ha azt érted, hogy azért általában indoklás is van (persze nem mindig), akkor persze!! Ezért van ez a fórum többek közt...
  • Robin Hood #16
    Akár kamu, akár nem, meg is érdemlik. A tolvajtól is szabad lopni. :)
  • blackeagle #15
    "35 szabadalomsértési per van folyamatban a Microsoft ellen " ez nagyon jó ,csak nevetni tudok rajta. A pancser szétlopta már a világot azt szétperlik a fejét. Meg is érdemli.
  • arschsg #14
    Hajrá MS! Remélem minden MS fikázót is lenyomnak! :) Pl téged!
  • AL7 #13
    Attól függ hogy nézzük:
    Ha valakinek megsértik a szabadalmát, akkor pontosan így kell eljárnia, ahogy a Carlos gyerek tette...
    Gondoljatok csak bele. Eladod bagóért a technikát még az elején, amikor még szinte nem ér semmit, utána a cég, amelyik megveszi kaszál vele... ez szerintetek jogos?
    Itt most egyáltalán nem az M$-ről van szó, mert itt van pl annak a magyar fickónak az esete, aki feltalálta a mittudoménmilyen futballcipőt, levédette, majd megpróbálta eladni az egyik cipőcégnek. Azok elküldték, de stikában csak kiadták a cuccot jogdíjfizetés nélkül. Namármost nemzetközi jogászok tanácsa is az volt, hogy várjon a perrel pár évig, mert csak akkor kap a termék (fejlesztés, találmány) értékének megfelelő kárpótlást.
    Szerintem ez jogos. Az pedig, hogy amerikában egy pénzes cég elleni perre egy egész ország vagyona rámenne! Így bizonyára ezért választotta ezt az időpontot Carlos gyerek.
    Az pedig, hogy buherált valamit, avgy sem... ha a szabadalmi hivatal bejegyezte, akkor biztosan nem buherálás.