Gyurkity Péter

Készül a 64 bites Office

A Windows operációs rendszer 64 bites változatainak megjelenése után egy héttel a Microsoft megerősítette, hogy már dolgoznak az irodai programcsomag 64 bites verzióján, de a részletek egyelőre nem ismertek.

A CRN News információi szerint a szoftveróriás az Office 12-es verziójával csaknem egy időben dobja piacra az új processzorokra optimalizált szoftvert, de a 64 bites verziót mindenképpen megelőzi majd a 32 bites változat piacra dobása. Ezt Erik Ryan, a Microsoft Office SharePoint termékmenedzsere árulta el a weboldalnak adott interjújában, ahol többek között leszögezte, hogy a korábbi tervekkel ellentétben az Office 12 nem 2006-ban, hanem már idén a boltokba kerül.

A weboldal cikke ugyanakkor megemlíti, hogy Brian Marr, A Windows XP Professional X64 termékmenedzsere egész másként vélekedik a kérdésről. Marr ugyanis elmondta, hogy nagyobb szükség van azon alkalmazások átírására, amelyek a memória és a processzor korlátait feszegetik, és nincs okunk sietségre azon programok esetében, amelyek 32 biten is tökéletesen működnek.

"A mindennapos használat során általában nem dolgozunk 2 gigabájtos PowerPoint bemutatókkal, és nem nyitunk meg 100 ezer levelet. Az Office éppen ezért 32 bites környezetben is tökéletesen elfut. Biztosra veszem, hogy egy ponton az Office is 64 bitre vált, de jelenleg semmi szükség erre, és eddig nem készült útiterv a 64 bites változat elkészítéséről" - válaszolta Marr a CRN érdeklődésére.

Nyilatkozatát alátámasztja, hogy a vállalat nem tett közzé hivatalos közleményt az új változatról. A Microsoft azonban egy egész más téren máris megkezdte az átállást: Danny Beck, a Windows kliensekért felelős marketingigazgatója megerősítette, hogy megkezdték a vállalat központi weboldalát, az MSN Search és Messenger szolgáltatásokat futtató szerverek 64 bitre történő átállítását.

"Az MSN kereső funkcióját több ezer rendszer szolgálja ki, amelyek most már kivétel nélkül a Windows Server 2003 operációs rendszer 64 bites változatát futtatják. Ezzel egy időben a Microsoft.com teljes állománya 64 bitre váltott, és a rendszer naponta mintegy 30 millió látogatót szolgál ki" - jelentette ki Beck a ZDNet Australia híroldalnak adott interjújában. Állítása szerint az MSN Messenger szervereknél tízszeres teljesítménynövekedést tapasztaltak, és ezek a gépek 70 millió felhasználót szolgálnak ki naponta. Az irodai programcsomagot illetően úgy nyilatkozott, hogy minden valószínűség szerint a következő évben, nagyjából a Longhorn megjelenésével egy időben készül el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • John Wayne #21
    Amúgy meg az Office 95 óta nem láttam lényeget érintő változást pár idegesítő dolgon kívül, persze nem vagyok napi Word használó. Az Openoffice király, de azért nem éri el a Word szintjét, de ha sokan elkezdenék használni, nem lenne vele gond..
  • John Wayne #20
    Problem is, mi van, ha a Linux nem támogatja a vasad? Ha (64 bites) laptopod van, akkor ez könnyen becsúszhat.
  • dez #19
    Akarom mondani, egybefüggő terület.
  • dez #18
    "perszes van egy két dolog amire oda kell figyelni, amikor 64 bitre irjuk a kódot, de olyat, hogy 64 bites source meg 32 bites source még nem hallottam..."

    Ha csak 32 bites változókat használ (integerben), akkor az újrafordítás nem nagyon hoz gyorsulást, sőt a program által használt memóriaterület sem lehet nagyobb, mint előtte. (Csak ha azt a 32 bites OS a 4GB alatt is korlátozta.) Néhány OS-függvény is más (gondolom ezért nem mennek a driverek - ez mondjuk nem nagyon értinti az átlagos programokat, azoknak 64 bithez új függvények vannak, és a régiek is megvannak, vagy ilyesmi [nem tudom, hogy megy a 32 bites környezet szimulálás]).
  • FTeR #17
    zárójelbe (semmivel nem jobb)-ot akartam
  • FTeR #16
    én nem tértem ki arra, h a 64bit megéri e most (aki nem fél évenként cseréli a gépet, annak már nem éri meg a 32), csak arra, hogy attól, h több 64bites van rá semmit nem jelent (semmit nem jelent).
  • smv #15
    Szerintem se kell sok idő, és M$ -nek is lesznek jócskán 64 bites progijai. 64 bites win ha lesz már rendesen, akkor arra 64 bites progik, tehát nem sok idő kell, és lesz Windowson is full 64 bit
  • strogg #14
    Úgy olvastam, hogy ingyen rendelhető, asszem eurpóából 18, USA-ból 22 dolláros áron, ami gyak: minden, csak nem a szoftver ára. Elküldik, ha az m$.com -on megadod az xp-d kulcsát, és érvényes az. Ekkor elküldik neked a (gyak. a szoftvert ingyen) fenti árakon, de elveszted a "régi" xp-d licenszét.
  • asysoft #13
    Elvesztem? Tudtommal egy adott termék azonos platformra íródott, de korábbi változatára is érvényes a licenc, de természetesen egyszerre csak 1 termék lehet a gépen (OEM-nél csak XP pro-nál van ez). Ez megváltozott az x64-nél?
  • strogg #12
    Igen, az m$ valóban lecseréli ingyen a winedet 64 bites verzióra, de azzal elveszted a 32 bitesre a licenszedet.
    Azért ez engem zavarna.