SG.hu

Véget ért az V. 24 órás programozóverseny

2005. május 1-én, vasárnap 9 órakor véget ért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az V. Nemzetközi 24 órás Programozóverseny.

Vasárnap reggel pontban 9 órakor, a 24 óra lejártával véget ért az V. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny. Az immár hagyománynak számító rendezvényen összesen 49 ország 304 háromfős csapatából válogatták ki a 30 legjobbat, akik a helyszínen mérték össze programozói tudásukat, kitartásukat, állóképességüket.

Mint minden évben, idén is egy központi téma köré épített feladatokkal kellett a versenyzőknek megbirkózni. A téma mobiltelefonok programozása volt, ezen belül hang- és alakfelismerésen, játékfejlesztésen volt a hangsúly, de zenére táncoló virtuális embert is programoztak a versenyzők mobiltelefonjaik kijelzőjére, és egy háromdimenziós labirintust is meg kellett jeleníteniük.


A kiértékelésben a csapatok is részt vettek, egymás ellen versenyezhettek mobiltelefonjaikra írt játékaikkal. A tavalyi győztes is segített a feladatok összeállításában, valamint a kiértékelésben. A díjakat vasárnap délután osztotta ki Baross Levente a Schönherz Informatikai Stúdió, Kiss Attila a Balabit IT Kft., Papp Miklós a CGShop, Gránicz Ádám az EPAM és Prof. Recski András a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara képviseletében. "Idén az első 12 csapat között, összesen több mint 15 000 euró értékben tudtunk ajándékokat kiosztani" - mondta Haidegger Tamás főszervező.

Az első helyet a Garbage Collectors csapat (Lengyelország) szerezte meg 820 ponttal, a második helyezett a qwertY csapat lett szintén Lengyelországból 745 ponttal, míg a Trial Version nevű magyar csapat végzett a harmadik helyen 736 ponttal. A legjobb tizenkettőbe összesen öt magyar csapat jutott be. A megnyitót és a díjkiosztó ünnepséget az érdeklődők elő internetes közvetítésen keresztül a világ bármely pontjáról figyelemmel kísérhették. A részletes eredmények a rendezvény alatt készült képekkel, videókkal, interjúkkal együtt megtalálhatók a verseny hivatalos honlapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzool #8
    Szerintem nem voltatok ott, és nem láttátok az eredeti feladatokat, így inkább ne akarjatok véleményt mondani. Annyira azért nem voltak könnyűek, mint ahogy azt itt néhányan beállítjátok.
  • dez #7
    Na, azért az alak- és hang-felismerést, játékokat lehet komolyabban is csinálni, akkor már akár hónapokat is el lehet vele szöszölni. Vagy a mobilok fejlesztő-rendszereiben eleve van ehhez támogatás?
  • dez #6
    Hm, én is voltam egyszer egy országos versenyen (nem copypartyn, bár az is lehetett volna éppenséggel, hanem valamilyen hivatalos verseny volt - 3. lettünk a társammal =) ), és azt kell mondanom, az ennyire erőltetett, 24 órás verseny nem tesz túl jót az agynak... (Bár dolgoztam én már 72 órát is egyhuzamban, majdnem ennyire feszítetten, na az még rosszabb volt, de azért mégis.)
  • ttbela #5
    1. sztem a feladatok télleg nem voltak túl erősek, inkább az idővel volt baj, szerényen megjegyzem én 1 hét alatt oldanám meg ezeket
    2. az 1. és 2. helyezett lengyel lett, azért ez nem túl bíztató
  • noss #4
    "49 ország 304 háromfős csapatából"
    "A legjobb tizenkettőbe összesen öt magyar csapat jutott be"
    figyeled az arányokat!?! ;)

    (azé ott vagyunk a szeren..)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    Akár a legegyszerűbb feladat is lehet írtó nehéz, ha még rajtad kívül 100 ember akajra a legjobban megoldani.. és pont ez a "nehézsége", hogy nem egy megoldhatatlannak tűnő feladatot adnak amire 24 óra még átgondolni is kevés.. hanem valami életszerűt, aztán lehet kódolni :)
  • Runo #2
    "Mint minden évben, idén is egy központi téma köré épített feladatokkal kellett a versenyzőknek megbirkózni. A téma mobiltelefonok programozása volt, ezen belül hang- és alakfelismerésen, játékfejlesztésen volt a hangsúly, de zenére táncoló virtuális embert is programoztak a versenyzők mobiltelefonjaik kijelzőjére, és egy háromdimenziós labirintust is meg kellett jeleníteniük."

    Lehet csak nekem tűnik gyérnek a feladat?!
  • Laci73 #1
    Zokniban a legkényelmesebb a munka, ez kétségtelen - de inkább akkor tegyünk így, ha egyedül vagyunk.