Berta Sándor

Nem fellebbez a Microsoft az Európai Bíróság ítélete ellen

A Microsoft szóvivője Brüsszelben bejelentette, hogy a társaság nem nyújt be fellebbezést az EB egy hónappal ezelőtt született elsőfokú ítélete ellen, azaz elfogadja és végrehajtja azt.

A redmondi szoftveróriás úgy döntött, elfogadja az Európai Bíróság (EB) elsőfokú döntését. A vállalat korábban már elkülönítette a rá még tavaly márciusban kiszabott 497,2 millió eurós pénzbüntetés ellentételezésére szolgáló összeget. Ezenkívül a cég bejelentette azt is, hogy hamarosan piacra dobja a kifogásolt Media Player médialejátszó szoftver nélküli Windows operációs rendszereket is.

A konszern a szóvivő tájékoztatása szerint most arra készül, hogy az ítélet értelmében a versenytársainak és konkurenseinek megmutatja, illetve számukra hozzáférhető teszi néhány Windows operációs rendszer és más Microsoft-szoftver forráskódját, illetve ezek belső információit. A vállalat szóvivője ugyanakkor azt is közölte, hogy a szoftveróriás nem vonja vissza az Európai Bizottság tavaly márciusi határozata ellen az Európai Bíróság Elsőfokú Tanácsánál tett beadványát és továbbra is a saját igazáért fog harcolni.

Az ügy tehát könnyen lehet, hogy mégis évekig fog elhúzódni. Az Európai Bíróság az alig egy hónappal ezelőtti, 2004. december 22-ei határozatában ugyanakkor elutasította a Microsoftnak az Európai Bizottság határozatának megsemmisítésére, felülvizsgálatára, vagy hatályon kívül helyezésére vonatkozó beadványát. A Microsoft tehát újabb engedményeket tett, ám kérdéses, hogy mindez mire lesz elegendő? A dolgok jelenlegi állása szerint a pereskedés még hosszú évekig eltart majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akos #5
    Hogy melyik program melyiknél jobb, azt a felhasználás módja is meghatározza. Na meg persze hitvita... egyszóval relatív.
  • asysoft #4
    Hanem helyette rakhatna fel böngészőt, levelezőprogramot, meg rakhat fel médialejátszót... Sok maces úgy indokolja meg az Apple gépek magas árát, hogy a hozzá adott szoftvermelléklet igencsak bőséges. Nem értem, hogy ez MS-nél miért gond, pl WMP-nél jobb mp3-lejátszót még nem láttam...
  • cue #3
    Esetleg egy biztonságos IE-t.
    Vagy ilyesmiről egyszeri pc felhasználó már nem is ábrándozik? :)
  • NEXUS6 #2
    Döbbenet!
    Miért nem?

    Ha már itt tartunk, nem akar a MP nélküli után egy IE, meg Outlook nélküli wint is kiadni a M$? Nekik se kellene annyit égniük a sok biztonsági rés miatt, meg éjt nappallá téve dógozni a javításon.

    Az ecceri júzer, meg kereshetne valami alapból biztonságos megoldást, és nem kéne a gépet, telitűzdelni tűzfalakkal, 2-3 irtóval, antispy meg popappblokkoló progikkal.
  • Macc #1
    Persze hogy nem... vissza fog ez jonni hatvanyozottan a EU-s szoftverszabadalmakbol...