Berta Sándor

Már fejlesztik a schengeni információs rendszer utódját

Az Európai Bizottság megbízott egy információ-technológiai (IT) cégekből álló konzorciumot az úgynevezett schengeni információs rendszer második változatának (SIS II) kifejlesztésével.

Mióta idén május elseje óta Magyarország is csatlakozott az Európai Unióhoz, nálunk is kiemelt figyelmet kapnak az európai uniós fejlesztések és beruházások. A schengeni egyezményhez való tartozás szintén kiemelt figyelmet követel hazánktól, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen lesz az új schengeni információs rendszer. A konzorcium feladatai közé tartozik többek között azonban nem csak a SIS II, de a Visa Információs rendszer (VIS) elkészítése is. A VIS-nek a tervek szerint 2006-ig kell elkészülnie és online-ná válnia, míg a SIS II-nek az elkészítési határideje legkésőbb 2007 márciusa. Mindez az Európai Bizottság nemrégiben kiadott közleményéből derül ki.

A konzorcium tagjai között van a francia Steria cég, a Hewlett-Packard Belgium, valamint a Mummert nevű német társaság is. A SIS II-nek kell majd természetszerűleg a SIS I-et felváltania és mindenki csak remélni tudja, hogy az új információs rendszer problémamentesebb lesz, mint elődje. A SIS I-t ugyanis még az 1990-es években fejlesztették ki, napjainkra technikailag elavulttá vált és időközben számos vita forrásául is szolgált.

A SIS I testvére, a SIS II sem mondhatja magát szerencsésnek. Ugyan még csak terv szintjén létezik, ám máris számos támadás érte eddig is. Az új információs rendszert elsősorban az emberi és polgári jogi szervezetk támadják különösen keményen. Tény: a rendszer részét képezik majd a különböző országok állampolgárainak biometriai adatai, így például ujjlenyomatok is, de adott esetben a kezelők hozzáférhetnek majd akár az Europol, akár az Eurojust európai bűnüldöző szervezetek adatbázisaihoz is. Az adatvédelmi szakemberek ugyanakkor azt kifogásolták, hogy az Európai Bizottság egy olyan rendszer fejlesztését engedélyezte, amelynél nem lehet tudni, hogy annak adatbázisához mely szervezeteknek lesz hozzáférésük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TeszteloPontHu #3
    "Visa Információs rendszer (VIS)" - ez nem Vízum Információs rendszer akar lenni?
  • Cat #2
    Már 2007-ben eltűnhetnek a határok a régi és az új tagok között

    Magyar kezdeményezésre az uniós belügyminiszterek hétfőn beleegyeztek, hogy az új tagállamok "Schengen-ellenőrzését" már 2006-ban megkezdjék. A lépés azt jelenti, hogy jó esetben a tíz új tagállam már 2007 elején a Schengen-övezet tagja lehet, vagyis teljesen megszűnhet a határellenőrzés az unió keleti és nyugati része közt - mondta hétfőn a Luxemburgban tartott belügyi ülés után Berta Krisztina helyettes államtitkár. A huszonötök erről magyar felvetésre és az újak támogatásával döntöttek.
    A schengeni határ nélküli térséghez való csatlakozásnak két feltétele van. Az egyik, hogy a jelentkező tagállam határvédelme megfelelő állapotban legyen. Ez különösen Magyarország és Lengyelország esetén fontos, hiszen ez a két ország fogja az EU keleti határának nagyobb részét ellenőrizni.

    A másik a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS-2) üzembe helyezése; a jelenlegi számítógépes rendszert ugyanis csak a mostani tagokra tervezték. A hétfői belügyi döntés lényege az, hogy az új tagok átvilágítását már 2006-ban megkezdik, még a SIS-2 létrehozása előtt. Szakértők szerint az újak gyakorlatilag készen állnak, az átvilágítással nem lesz gond, és 2007-ben rá is kapcsolhatják őket az akkora elkészülő SIS-2-re. A határok így még abban az évben végleg eltűnhetnek a régi és az új tagok közt.
  • vax #1
    Hát a terror szervezeteknek lesz majd teljeskörű hozzáférése. :(