Rónai György

A világ első merevlemezes telefonja a Samsungtól

A Samsung Japánban mutatta be a legújabb SPH-V5400-as telefonját, amelybe elsőként 1,5 GB-os merevlemez is került. Ez ugyan csak egy kicsivel több, mint az elérhető SD vagy CF kártyás megoldások, de kezdetnek mégsem rossz.

Egyre inkább elmosódik tehát a határvonal a hordozható médialejátszók, és a mobiltelefonok között. Ugyan egy iPod-nak még mindig nagyobb a kapacitása, azonban jóval többe is kerül. Az ötlet hogy a mobiltelefonba is merevlemezt tegyenek természetesen nem új, azonban eddig a méretbeli, és megbízhatósági problémák miatt sok értelme nem volt. Az 1 inches merevlemezek megérkezése azonban változásokat hoz a lehetőségek terén, annak ellenére, hogy olcsónak még mindig nem igazán mondható a megoldás.

Klikk ide!
Samsung SPH-V5400 - klikk a képre a nagyobb változathoz

A Samsung új készülékén 240 x 320-as felbontású TFT kijelző van, támogatja a 64 szólamú csengőhangokat, és még FM rádió, és TV kimenet is van rajta. Mindezek mellett a rádió képes a lejátszott hangokat közeli, FM vételre alkalmas rádióknak is közvetíteni, hasonlóan a Neuros II, vagy a Griffin iTrip lejátszóihoz. A telefon tehát minden tudásával felkészült már az új médiaközpontú korszakra, ahol a legtöbb készülék már a Microsoft Portable Media Centerhez (PMC) hasonlóan mindenféle média lejátszására, és tárolására is képes lesz.

Az SPH-V5400 még ebben a hónapban piacra kerül, méghozzá 800 dolláros (160 ezer forint) áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dtk1985 #21
    Az iPoddal telefonalni is lehet mar?
  • Zsoldos #20
    Hat ez eleg gaz, visszafejlodes. Lassan mar asztali pc-kben is le kene cserelni a vinyot vmi rendes megoldasra.
  • zpe #19
    Hát szerintem maradni kéne a memória alapú megoldásoknál,mi van ha leejtem és mennyit fogyaszt és amúgy is a vinyók szinte mindig bekrepálnak! Ja és mennyire zajos ? A mobilra optimalizált adatok (képek,videók,játékok) amúgy is kisebb méretűek a kisebb felbontás miatt,persze a zenékre ez nem igaz!
  • Macc #18
    cikkironak 800 dollarert 2db 40GB-os iPod-ot lehet venni
  • Macc #17
    Sot a pontossag kedveert: 1gen iPod 5 giga, 2gen iPodo 10-15-30giga, 3gen iPod 10-20-40GB, 4gen iPod 20-40GB (60 varhato), iPod mini 4GB
  • papabear #16
    Engem zavar. De ez abszolút szubjektív. (Nem szeretme, ha beleakad bárhova)

    Robko: Nagyon el vagy tévedve, az ipodok két féle háttértárral kaphatók: 20 és 40(!) Gb.
    Szal nézz körül (nincs nagyon eldugva az info), mielőtt hozzászólsz.
  • Shogun #15
    hmm
    nyelvtan powa
    nem is ismeteltem sokszor a Nekem szot:DDDDDDDDDD
  • Shogun #14
    mit zavar teged az antenna????
    eskuszom nem ertem meg

    Nekem komolyan tetszik egy kis antenna az ilyen kinyithatos telokon
    Nekem egy Samsung P100asom van de antenna neku tok csunya lenne.
    Nekem tetszk az antenna:)
  • ThomasTheKoRner #13
    #10
    Azt kifelejtetted hogy a telefon se kerüljön többe 20-nál...persze függetlenül...
  • BubaMester #12
    elég egy táskában vinni..:PP