Demkó Zsolt

Fallout 3 a Bethesda Softworksnél

A Bethesda Softworks bejelentette, hogy megszerezte a Fallout 3 jogait az Interplay Entertainmenttől. Az ígéretek szerint a játék meg fog jelenni PC-re, a konzolokra, mobilokra, szóval mindenre.

Az Interplay hosszas mérlegelés után úgy döntött 2003 decemberében, hogy bezárja a Baldurs's Gate sorozattal híressé vált Black Isle fejlesztőrészleget, mely éveken keresztül írta a szerepjátékokat a kiadónak. A Black Isle bezárása szomorú vége a valaha óriási fejlesztőgárdának. A Black Isle alkotásai között van a '90-es évek legnagyobb RPG sikerei, beleértve a Falloutot és a Baldur's Gate-et.

Eddig semmi hír nem volt, viszont most Vlatko Andonov, a Bethesda Softworks elnöke kijelentette, hogy a csapat érzi a rájuk nehezedő súlyt. A Fallout játékok több millió példányban keltek el eddig, méltó folytatást szeretnének kiadni a kezeik közül. A Bethesda már bizonyította, hogy ért valamit ehhez a stílushoz, hiszen az Elder Scrolls-sorozat az ő kezük munkáját dicséri.


Kép a Black Isle korábbi fejlesztéséből

A projekt vezetője Todd Howard, az Elder Scrolls-sorozat producere lesz. Elkötelezettségével nem lesz gond, hiszen így nyilatkozott: "Az egyik kedvenc játékom 1997-ben, megjelenésekor a Fallout volt. A harmadik részt úgy szeretnénk megvalósítani, hogy alapjaiban az első rész legyen, de egy új köntösben, 3D-ben. Az RPG-k összes főbb stílusjegyét magán viseli majd: egyedi történet, sok választási lehetőség a játékos számára, azaz a linearitás mellőzése" - nyilatkozta Howard.

Megjelenési dátum még nincs, annak bejelentése még várat magára, de a rajongók örülhetnek. Arról még nincsen hír, hogy a Black Isle eddigi fejlesztését felhasználják-e, vagy pedig nulláról kezdik a fejlesztést. Én az utóbbit tartom valószínűnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • haxoror #53
    faszfej No.2
  • haxoror #52
    faszfej
  • kobec #51
    A Fallout a legjobb RPG játék az 1-2 már 3-szor végvittem és még hússzor végigvinném ha nem törött volna el a CD-m ,a DOOM 3 is király de N.E.O. -te egy pöcs vagy!
  • bigfoot #50
    már várom a 3at
    remélem hamar megjelenik
  • Voltan #49
  • KH #48
    Van egy kis friss, inkább az összegyűjtés számít, nem az info
    Fallout3 FAQ (No Mutants Allowed) szemezgetés
  • Aquli #47
    Fallout 1-2, még mindig a világ legjobb játékai, ez nem vitás...
  • N.E.O.!!! #42
    Maga a fallout sorozat egy nagy LOL. Ha meghallom a nevét elfog a röhögés


    És a Doom 3 játékilag verni fogja mint a szart, ez tény. Mellesleg szállj le rólam mert úgy kibaszatlak a moderátorral, hogy...ááá semmi humoros nem jut eszembe, inkább csak teszek egy szmájlit
  • bigfoot #39
    én is imádom mind a két részt végig is nyomtam!
    okos gyerek a doom3 fps ez meg rpg ugy hogy nem lehet összehasonlítani!
    kiváncsi vagyok a fallout fejlesztQk közül ki ment a bethesda ba
  • bandia #36
    Te tényleg azt hiszed, hogy ilyen lesz a végleges játék grafikája :) Mármint a fallout 3-é?:) Ennyire ne legyél naív:) Ilyen grafikával ma már senki nem dobna játékot piacra, mivel az halálra lenne ítélve, akármilyen jó is maga a game....Ennél a grafikánál még a Falloutoké isd jobb volt....Szerintem 2005 körül jelenik majd meg, arra meg a doom 3 már egy elavult fos lesz :) Nem kéne leszólnod ezt az rpgt...bár nekem beletört a bicskám, de az azért volt, mert kb egy éve kezdtem vele játszani, és szépen el is akadtam benne...:( De ameddíg jutottam, iszonyatosan élveztem az egészet...Cool program, és nagyon jó a hangulata...