Spencer

Jönnek a Windows CE alapú internetes telefonok

A Microsoft bejelentette, hogy az NEC, az LG Electronics és egyéb elektronikai gyártók hamarosan olyan internetes telefonokkal fognak megjelenni a piacon, melyek a redmondi vállalat kis eszközökre szánt operációs rendszerére, a Windows CE-re épülnek.

Balz Wyss, a Microsoft egyik vezető termékmenedzsere elmondta, hogy az első ilyen új telefonok várhatóan három hónap múlva debütálnak majd a kereskedelmi forgalomban. Wyss közölte, hogy a Microsoft az utóbbi hónapokban nem kevesebb mint huszonkét vállalatnak adta el a Windows CE szoftver licenszét és ezen vállalatok közül több komoly internet telefóniás érdekeltségekkel rendelkezik. Mint ismeretes, a Windows CE a hagyományos asztali számítógépeken használatos Windows operációs rendszerek leegyszerűsített változata, melyet elsősorban digitális set-top boxokban, kéziszámítógépekben és egyéb, nem túl összetett készülékek esetében alkalmaznak.

A Windows CE 5-ös verziószámot viselő hamarosan bemutatkozó legújabb verziója számos jelentős fejlesztést tartalmaz elődjéhez képest, így például az új szoftver nagyon komoly VoIP (Voice over Internet Protocol) támogatást kapott. A bejelentés kapcsán szó esett egyébként arról, hogy az Inter-Tel Integrated Systems nevezetű gyártó márciusban már be is mutatta első Windows CE alapú internetes telefonját, a 8690 típusjelzésű készüléket.

Ahogy a Microsoft egyre nagyobb figyelmet szentel a VoIP telefonoknak, úgy szépen lassan olyan konkurenciával találja magát szemben, mint amilyen például a Cisco Systems. Mint ismeretes, az utóbbi vállalat az otthoni és üzleti internetes telefonok piacvezetője. A Cisco Systems munkatársai egyelőre nem kívántak kommentárt fűzni ahhoz, hogy a Microsoft ebben a számára új piaci szegmensben is meg kívánja vetni a lábát.

A Microsoft egyébként nem csak abban bízik, hogy a Windows CE meghódítja a VoIP telefonok piacát, hanem e mellett abban is reménykedik, hogy a különböző Windows CE alapú eszközök VoIP szolgáltatásokkal fognak gazdagodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nenrandil #19
    LOL
  • sztavrosz2 #18
    Kegyetlen jó!!! :))
  • valaé valaé ná #17

  • Pheel #16
    Ez most biztosan nekem szólt? Mire reagáltál?
  • Pheel #15
    "Ehhez képest az otthoni WinXP-m 20 másodperc alatt betölt"

    Gondolkozz már egy kicsit! Milyen proci van az otthoni gépedben és milyen egy ilyen telefonban? Mennyi memória áll rendelkezésre hozzá? Semmi okod nincs hasonlítani a kettőt.

    Mellesleg, ha neked ez lassú, akkor ne vegyél ilyet. Én sem vennék. Nekem nem PDA kell, hanem telefon.
  • PyRex #13
    Ja, meg a fagyásokról. A Nokia 6600 néha olyan szépen megáll 30-60 másodpercre, hogy bármit nyomsz, nem reagál rá. Aztán persze megy tovább minden, de ez q. idegesítő tud lenni, amikor fontos lenne GYORSAN visszahívni valakit.

    De az SPV-ről is hallottam olyan infókat, hogy szarráfaggy, meg iszonyat módon lelassul, ha mondjuk több dolgot kezdesz el futtatni rajta...
  • PyRex #12
    Khmm, kicsit cáfolnálak, mert az Orange SPV-nek a bekapcsolási ideje (az eltelt idő attól a pillanattól, amikor bekapcsolod a telcsit addig, amíg használni is tudod) kb. 1-1,5 perc (!!), mellesleg a Symbian-t használó Nokia 6600-nál is 30 másodperc, míg "feláll" a rendszer.

    Ehhez képest az otthoni WinXP-m 20 másodperc alatt betölt.

    Képzeljétek el a következőt: mentek kocsival az úton, láttok egy balesetet. Sehol senki, mentőt kell hívni. Mondjuk éppen valami miatt kikapcsolva van a telcsi. 1,5 percen kurva sok múlhat egy ilyen esetben sajnos...
  • Devla #11
    par hetente.
  • Pheel #10
    MINDEN oprendszer lefagy időnként. Max ritkán, de olyan nincs, hogy soha.
  • Devla #8
    A PDAmon WinCE OS van es bizony -ugyan ritkan- neha lefagy es akkor lehet a stilussal a reset gombot nyomkodni, tehat meg egy darabig tuti van letjogosultsaga az ilyen poenoknak :)