Spencer

Új részletek az Intel processzor típusjelzési rendszeréről

Az Intel a közeljövőben be fogja vezetni nemrégiben bejelentett processzor típusjelzési rendszerét, ennek értelmében az LGA775 tokozású vadonatúj Pentium 4 és Celeron processzorok esetében egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben használ majd konkrét frekvenciajelölést.

A Santa Clara-i (Kalifornia) székhelyű chipgyártó várhatóan az idei esztendő második negyedévétől vezeti be azt az új jelölési rendszert, mely első számjegye révén utalni fog az adott processzornak a termékcsaládjára, második és harmadik számjegye révén pedig az adott chip termékcsaládon belüli pozíciója, vagyis relatív teljesítménye fog kiderülni. A jelölési rendszer révén működési frekvenciájuk alapján elég nehéz lesz összehasonlítani a különböző sorozatú processzorokat, viszont az egyes sorozatok tagjai egymáshoz képest könnyedén pozícionálhatóak lesznek.

Az Intel Pentium 4, Intel Celeron, Intel Pentium M "Dothan", Intel Pentium M "Banias" és Intel Celeron M processzorok új típusjelzését március 19-én hozta nyilvánosságra az Intel, azonban akkor egyes chipek új jelzésére még nem derült fény. Az AnandTech friss híradása szerint az Intel Pentium 4 Extreme Edition 3,20 GHz, illetve Intel Pentium 4 Extreme Edition 3,40 GHz processzorokat az Intel a jövőben Pentium 4 730, illetve Pentium 4 760 típusjelzéssel fogja illetni.

Az Intel új jelölési rendszerében fontos szerepet játszik, hogy egy-egy típusjelölés között mekkora számbeli különbség van. Jó példa erre, hogy a Dothan és Prescott magos processzorok között tízesével, a Celeron chipek között viszont ötösével növekszik a típusjelzés, ami arra utal, hogy míg az előbbi processzorok frekvenciája és teljesítménye között nagyobb, addig az utóbbi chipek esetében kisebb ugrások vannak. A típusjelzés megállapításában egyébként nem csak a működési frekvencia, hanem többek között az architektúra, a rendszerbusz frekvencia, illetve a gyorsítótár mérete is fontos szerepet játszik. Jó példa, hogy az 1,6 GHz-es frekvenciájú, Dothan magos Pentium M processzor 400 MHz-es rendszerbuszú változata 725-ös jelzést, ugyanezen chip későbbiekben érkező, 533 MHz-es QPB-jű (Quad Pumped Bus) verziója viszont már 730-as jelölést fog kapni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #31
    az meg a másik, hogy egy dolog hogy az AMD mit állit, és egy másik hogy az emberek 99%a mit gondol egy rendszerről
    nyilvánvaló, hogy az AMD - még ha igaz is - SOHA nem fogja hivatalosan elismerni hogy a Pentiumok GHz jelöléseivel csak igy tudja tartani a lépést
  • Kange #30
    Én azt javasolnám ezzel a jelölés témával kapcsolatban, hogy kérdezzétek meg az SG-t, hogy honnan szedik a cikkeket... Azért nem nagyon hiszem Ya, hogy kacsa-t terjesztene egy ilyen oldal... Nem a szakmai etalon, de azért blődséget sem terjesztenek szerintem...
  • Mice #28
    yóvanna nem baj: a cikk még csak 3 éves! végülis tényleg máris és most rögtön. nem is csak neked nem tűnt fel
  • a_n_d_r_e_w #27
    Jóvanna :)

    Bár számomra elég hihetetlen, hogy a TB-hez hasonlítják, de min1. Akkor viszont megtévesztő egy kicsit.

    Akkor ezentúl az intel is hasonlítson a TB-hez, és ő is csináljon xxxx+-os procikat :)
  • csatarij #24
    Tuti, hogy az Intel az AMD-re hajaz. Az AMD után ő is hasonló politikát választ.
  • BlackRose #23
    A hivatalos gyártó által közétett árlistára gondoltam. :)
  • arty #22
    ez akkor lenne jo tampont, ha mindenhol MINDEN procit lehetne kapni ... de ezexerint ha a QUERTYnel a celeron 2400 30ezer, a bolhapiacon a 2.4C 30ezer, akkor ezek azonos teljesitmenyuek? ;)

    remelem a sarkitott pelda ertheto
  • BlackRose #21
    A legjobb iránytû a CPU ára. Ugyanis minél drágább annál nagyobb a teljesítménye, ez bár eddig is így volt :)
  • 3P #19
    Több apró ponton is tévedsz:
    1. a 3200+ nem a P4-hez viszonyít, hanem a Thunderbirdhez.
    2. Nem csak az FX-ek esetében tért át más jelölésre, hanem az Opteronok esetében is.
    Ez annyit tesz a gyakorlatban, hogy adott egy 3 jegyű szám, az első számjegy azt jelenti, hogy hány utas (értsd hány processzort) tartalmaz a rendszer. Így lézezik 1xx, 2xx, 4xx, és 8xx -es jelölésü procik is. A második két jegy meg a rendszerben alkalmazott processzor(ok) sebességére utal, azaz minnél magasabb a szám, annál gyorsabb a proci, de a számok aránya nem tükrözi a teljesítmények egymáshoz viszonyított arányát.
  • a_n_d_r_e_w #17
    http://www.sg.hu/cikk.php?cid=17365