Spencer

Az Intel csökkenteni kívánja a tápegységek fogyasztását

Az Intel mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy jelentős mértékben csökkenthető legyen az asztali számítógépek fogyasztása, ezzel párhuzamosan pedig az otthoni és vállalati felhasználók által az elektromos áramért havonta kifizetett összeg.

A világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel munkatársai arról számoltak be, hogy négy nagy számítógépes tápegység gyártó vállalat elfogadta azt az Intel által összeállított, úgynevezett ATX 12V Power Supply Design Guide-ot, melynek segítségével a korábbiaknál sokkalta hatékonyabb működésre képes PC-k lesznek előállíthatók. A vállalat nem kevesebbet állít, mint hogy az említett útmutatást betartva a közeljövő személyi számítógépeinek fogyasztása akár 25 százalékkal is mérséklődhet.

"Vizsgálataink kimutatták, hogy a nem kellőképpen hatékony működésű alkatrészekből összeszerelt tápegységek teszik ki a számítógépek komplett fogyasztásának jelentős részét - "nyilatkozta a bejelentés kapcsán Todd Brady, az Intel Technology and Manufacturing Group egyik vezetője. Brady elmondta, hogy a tápegységek bizonyos esetekben közel annyi elektromos áramot fogyasztanak, mint amennyit a számítógép felé közvetítenek. Az Intel tesztjei rávilágítottak arra, hogy egyes tápegységek hatásfoka még az 50 százalékot sem éri el amikor a rendszer nincs leterhelve, vagyis amikor a felhasználók például elektronikus leveleket olvasnak, vagy éppen az interneten szörföznek. Brady ezenkívül felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenleg használatos tápegységek rengeteg hőt termelnek, amin ugyancsak változtatni szükséges.

Az Intel által kidolgozott ATX 12V Power Supply Design Guide előírja, hogy 20 százalékos terheltség mellett az újgenerációs tápegységek hatásfokának el kell érnie a 60 százalékot, 50 százalékos vagy ennél nagyobb terhelés mellett pedig a hatásfoknak meg kell haladnia a 70 százalékot. Az Intel szerint ily módon akár 50 W-tal is mérsékelhető az asztali számítógépek fogyasztása, ami jelentős eredménynek könyvelhető el. A chipgyártó ajánlását az eddigiekben a következő négy tápegység gyártó vállalat fogadta el: Delta Electronics, Enhance Electronics, Sparkle Power, Celetron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #37
    1.) majd aprilisban lesz TALAN uj revizio, de hogy boltba mikor kerul ...

    2.) 2-3 even belul ??? miert nem vezette be a mostaniban ha ekkora a pofajuk ??

    3.) ha alapvetoen tisztaban lennel a tapok mukodesevel, nem irnal ekkora baromsagot... persze, a tap folyamatosan zabalja a 400W-ot, es a ventilatorok ezt a levegobe porlasztjak ... jajistenem. Nekem a gepem idle allapotban kb. 100W ot zabal... az intel cucca csak a proci idle allapotban kozel 100W !!!

    4.) lehet venni asztali gepbe centrinot ? jo mi ... egyebkent van alternativa: AMD(64). Most jottek ki az ultrakisfogyasztasu opteronok... lazan harmad/negyed fogyasztassal a presihez kepest.
  • GodBadka #31
    Nem értem. Nem mindegy, hogy mivel csökkentik a fogyasztást? Engem az se izgatna, ha a billentyűzeten nyernének súlyos Wattokat. Persze, hogy a proci videókártya hasonló dolgok fogyasztását kéne elsősorban csökkenteni, de Én minden kezdeményezésnek örülni tudok.
  • mir #29
    ". A prescott-ból már van új verzió, ami jelentősen kevesebbet fogyaszt."
    aláírás: intel.
  • Dzsini #28
    ottvannak a barebone rendszerek tápjai, azok 180-220W-osak, és simán elhúznak egy p4c3.0-t egy radeon 9800al... egy "nagytoronyba" meg senki ne merjen 400W alatti tápot venni? hm....
  • Yv@n #25
    Én úgy gondoltam senki nem kötelez egy olyan vacak 100W körlüi proci megvételére. Én is amd procival ketyegtetem a rendszert most, és ettől függetlenül még nem sértődnék meg ha bekerülhetne a gépbe egy afféle táp ami tol annyit amennyit a jelenlegi, ellenben nem látszik meg ennyire a számlán.

    Jelenlegi gépemben se e gy prescot lenne a legnagyobb fogyasztó, hanem inkább a kurvasok winyó, meg a vid kártya(bár ez utóbiról nem sok fogalmam van mennyit eszik de feltételezem nem véletlen tették rá azt a rohadt plusz táp csatlakozót).

    Én úgy emlékszem pont pár napja volt itt szó arról hogy fogyasztást kívánnak csökenteni, stb, meglehet hogy azt nem olvasta el senki aki itt szarozza ezt. Mindegy igazából, most lehet mondani, hogy jó de mira abból a törekvésbő lesz valami addigra még sok idő eltelik, ez így könnyen meglehet, de ez úgyanígy van ezzel a táp dologgal is szerintem. Nem kell félni attól hogy ma holnap minden második bolt polcáról ilyet vágnak hozzánk.
  • Yv@n #24
    Akire nem vonatkozik gondoltam nem veszi magára...Nincs mit.
  • [NST]Cifu #22
    Okos vagy emberem. Itt nem AMD vs. Intel volt a téma, hanem az, hogy az Intel nekiállt papolni az alacsony fogyasztásról - úgy, hogy közben az asztali procijai már üresjáratban is közel 100Watt-ot fogyasztanak.
    Nem magával a felvetéssel van a baj, mert az még okés lenne, hanem az, hogy úgy állnak neki szapulni a tápegységeket készítő cégeket, hogy ő maga b@szik a fogyasztást csökkenteni, és a hatásfokot javítani.

    Először gondolkodj, aztán írj.

    PS.: fizetésből élek immár 6 éve...
  • HuAn82 #20
    Általánosítani és kötekedni nem itt kell! Köszi...
  • silanor #19
    Oszinten szolva egyik ceg neverol se hallottam meg, akik eddig elfogadtak az Intel ajanlasat.
  • Yv@n #18
    Aham. Látom használják páran a browserben a kereső funkciót. Beírták: "intel fogyasztás", szerencsére lett találat,így meg is indultak okosságokkal telefosni a cikk hozzászólásait...
    Lehet most meglepő dolgot mondok majd pár embernek, de az mad-s konfigokban is van táp, bizony ám. Sőt még áramot is felvesz. Ez esetben az okosabbak rájöhettek már, hogy az egy amd-s konfigban is jól jöhet ha kevesebbet fogyaszt a táp...
    Nopersze akinek apuci meg anyuci fizeti...