Franczy

Vízhűtéses notebook a Hitachitól

Szakértők szerint elképzelhető, hogy a jövőben már nem csak a szuperszámítógépek, high-end kategóriás szerverek és sufnituning személyi számítógépek esetében alkalmazzák majd a különböző vízhűtéses rendszereket, mely vélekedést alátámasztani látszik, hogy az egyik legnagyobb japán számítógépgyártó cég, a Hitachi a közelmúltban bemutatott egy olyan notebook prototípust, melyben az Intel Pentium 4-es processzor megfelelő hűtéséről egy parányi vízhűtéses rendszer gondoskodik. A Hitachi képviselői a prototípus bemutatóján egyébként elmondták, hogy a vízhűtéses notebook hamarosan, várhatóan már az idei év harmadik negyedévében megjelenik majd a kereskedelmi forgalomban.

Az Intel előző generációs, Pentium III alapú mobil processzorai esetében még nem jelentett égető problémát az áramfelvétel és a nagy hőtermelés, azonban a napokban debütáló újgenerációs mobil Intel processzorok, a Pentium 4-M chipek esetében már más a helyzet, ráadásul egyes számítógépgyártó cégek a költségek alacsonyan tartása érdekében a méregdrága mobil Pentium 4-es processzorok helyett teljesen hétköznapi, eredetileg asztali számítógépekben történő felhasználásra szánt Pentium 4-es chipeket tesznek újgenerációs notebookjaikba. Az ilyen, mobil viszonyok között rendkívül magas működési frekvenciájú processzorokkal szerelt notebookok esetében sokszor már nem kielégítő a normál léghűtéses rendszerek hűtési teljesítménye, arról nem is beszélve, hogy a magas fordulatszámú hűtőventillátorok által keltett zaj nagyon zavaró lehet. A Hitachi az általa kifejlesztett hűtési rendszerről azt állítja, hogy az sokkal hatékonyabb és egyben halkabb is a léghűtéses hűtési rendszereknél, és ennek következtében lényegében semmi akadálya nincs a vízhűtéses notebookok széles körben történő elterjedésének.

Nanako Uchiyama, a Hitachi szóvivője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy a vízhűtéses hordozható számítógépben a nagy hőtermelésű chipek felett egy hosszú és kis átmérőjű csőrendszer húzódik, mely rendszerben 56 gramm víz alapú hűtőfolyadék áramlik, átlagosan 8,5 gramm/s-os sebességgel. A chipek által termelt hőt felvevő hűtőfolyadék a notebook kijelző részénél adja le hőmennyiségét a környezet felé. A víztartály a notebook kijelzőjének hátoldalán, a rendszer működéséhez szükséges apró szivattyú pedig a notebook "testében" található. A Hitachi azt ígéri, hogy a vízhűtéses notebook nem lesz drágább normál léghűtéses társainál, a vízhűtéses rendszer életciklusa pedig körülbelül kétszer hosszabb lesz a normál léghűtéses rendszerekénél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatti #23
    Egyreszt a rendszer biztosan dragabb mint egy leghuteses, masreszt technikai akadalyai is lehettek korabban, pl. hogy hutsek le hatekonyan a vizet, ha tul sok van akkor nehez, ha tul keves akkor nagyon hatekony hutesre van szukseg stb.
  • AnarchoiD #22
    itt megtalálható
  • AnarchoiD #21
    amugy kevesen tudjak, de a DREAMCAST a vilag elso vizhuteses konzolgepe is volt... dwsztilalt vizet keringetett, szal ez a hitachi ujjitas, nemis annyira nagyon uj ;)
  • b #20
    talán a víz sűrűségével ki lehet hozni belőle valami éppeszű mérőszámot. :)
  • CybearBoy #19
    Szerintem ha ez így lenne, akkor kezedettől fogva alkalmaztak volna vízhűtéses rendszereket...
  • Brett Shaw #17
    Szerintem sem túl nagy az áramfelvétel.
    Flashy:
    Tök igazad van. Valóban nyerő lenne, ha jobban elterjedne a vizhűtés. A zaj nekem is kezd az agyamra menni. Az alacsony áramfelvételű - tehát kevesebb hőt fejlesztő - procikra még néhány évet várni kell. IMHO a látványos áramfelvétel csökkenés a 0.09-es csikszélesség általános bevezetésével valósul meg. Ammeg még odébb van :(
  • Csatti #16
    Szerintem ennek nem lesz nagy aramfelvetele. Nem hinnem, hogy 56 gram viz kergetese egy rendszerben tobb energiat igenyel, mint 2-3 ventilator porgetese (amelynek szerintem nagysagrendekkel nagyobb ellenallast kell lekuzdenie).
  • Flashy #14
    Pyrex: tenyleg az lenne a jovo, de most nagyon nem ugy tunik hogy arrafele probalnak fejlodni, nekem mar nagyon ki van a tokom azzal hogy egy normalis sebesseggel meno gep mellett nem lehet elni, mert 4-5 hatalmas venti visit benne.
    nekem jo lenne a vizhutes is, vagy felolem tehetnek bele kicsi herripottert is hogy varazsoljon ra hideget, tokmindegy, csak menjen es ne legyen hangos.
    ha kifolyik a viz, az se biztos hogy nagyobb gazt okoz a hardverben (nem szamitva ha esetleg a usert megrazza az aram), mintha ventihiba miatt elfustol a proci, az alaplap, es esetleg meggyullad az egesz belseje a gepnek.
  • Laalee #12
    jo nagy marhasaq
  • Efreet #11
    az elsö Dreamcastok Japánban vízhütésesek voltak :)