Franczy

Intel: mi jön a réz után?

Az Intel képviselői a napokban bejelentették, hogy a cég mikroprocesszorkutató laboratóriumában a közelmúltban egy új kutatási projektet indítottak, melynek célja, hogy mielőbb olyan processzorokat lehessen előállítani, melyekben a manapság használatos alumínium- és rézvezetékek helyett parányi üvegszálakon közlekednének az adatok. A fejlesztők elmondása szerint annak semmi akadálya nincs, hogy a számítógépek különböző alkatrészei között az optikai kábeleken haladó fényimpulzusok segítségével közlekedjenek az adatok, elgondolásuk szerint az is már csak idő kérdése, hogy mikor jelennek majd meg az első optikai vezetékes processzorok.

Az Intel szerint a teljesen új technológiával készülő, optikai vezetékezést használó processzorok legnagyobb előnye a minimális fogyasztás és az óriási teljesítmény lesz. Manapság, a hagyományos chipek esetében a fejlesztők szinte kizárólag a csíkszélesség folyamatos csökkentésében és ezáltal a processzorokon belüli tranzisztorok számának a növelésében látják a jövőt, azonban az Intel szerint más irányban is el lehet indulni. Az Intel fejlesztői elmondták, hogy minél több tranzisztor van egy chipben, annál nagyobb a fogyasztás, valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy az egyre kisebb csíkszélességű, egyre több tranzisztort tartalmazó több GHz-es frekvenciájú processzorokban nagyon komoly fenyegetést jelenthet az interferencia jelensége.

Az említett problémákra az Intel szerint az optikai elveken működő processzorok jelenthetik a megoldást, melyek esetében elektromos impulzusok helyett lézerfény lesz felelős az adatok szállításáért, és az ígéretek szerint ily módon minden eddiginél alacsonyabb fogyasztású chipek lesznek készíthetők. Azt az Intel is belátja, hogy ezek az újgenerációs, optikai elveken működő processzorok a kezdetekben egyáltalán nem lesznek olcsók, azonban mindenképpen az ilyen chipek lehetnek a jövő processzorai.

A jelenlegi legfejlettebb processzorokban alkalmazott rézvezetékek segítségével másodpercenként körülbelül 10 gigabit adat mozgatható, és az Intel szerint ez az érték az előttünk álló években meg fog duplázódni, azonban amikor az optikai elveken működő chipek napvilágot látnak majd, a 30-60 gbps-os adat sem lesz elképzelhetetlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lez #15
    Szerintem baromság.
    Nem azt mondják, hogy optikai elven működnek majd a procik, hanem csak azt, hogy a kábelezést valósítják meg üvegszállal.
    Na most akkor kérdem. Vajon mi foglal kissebb helyet a procin belül?
    Elektromos tranzisztor+rézvezeték vagy elektromos tranzisztor+lézer dióda+üvegszál+optikai érzékelő a másik végen?
    Ráadásul míg ugye az alumínium vagy réz esetén ugye egy anyagból készült az egész áramkör, addig itt különböző anyagokból készül, azaz úgy kell összerakosgatni őket különböző elemekből.
    Procin kívül még hagyján, de procin belül?
  • Tomcat.no1 #12
    Ez jól hangzik, csak lesz is ebből valami vagy csak a pofájukat jártatják?
  • Tomcat.no1 #11
    Ez jól hangzik, csak lesz is ebből valami vagy csak a pofájukat jártatják!
  • WGL #10
    szamitogep is ugy kezdte :)
  • MuERTe #8
    Nahh, az intel megint föltalálja a spanyolviaszt a sok kis buta meg majd sorba áll a boltok előtt, hogy megvegye, elvégre az intelinszájd a lényeg és nem az ár. Annó, legalább 10 éve még a deltában is látható volt a hír, miszerint a japánok kifejlesztették a teljesen optikai alapon működő processzort.
  • pite #6
    a réz után andrás következik, nem? :p
  • MuldR #4
    gbps : ez akar sor/csuklas is lehetne. Milyen mertekegyseg ez?

    "Azt az Intel is belátja, hogy ezek az újgenerációs, optikai elveken működő processzorok a kezdetekben egyáltalán nem lesznek olcsók, "
    Me a P4 talan occso? :)))))
  • item #3
    HEHE INTEL ! KIRÁLY:::
  • Lazarus #1
    Messze van ez még..