Franczy

Intel, AMD: túl nagy optimizmus?

Miközben a két legnagyobb, mikroprocesszorok gyártásával foglalkozó cég vezetői rendkívül optimisták, és azt mondják, hogy szerintük a számítástechnikai gazdasági hullámvölgynek hamarosan vége lesz, több független ipari szakértő is azon a véleményen van, hogy még legalább néhány hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy a PC-s eladások újra növekedésnek induljanak. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a közelgő szeptemberi iskolakezdés következtében valószínűleg a vártnál kisebb mértékben növekednek majd a PC-s eladások, ám az általános gazdasági mutatók javulása, és a Microsoft újgenerációs operációs rendszerének, a Windows XP-nek idén ősszel történő debütálása azért némi optimizmusra mindenképen okot adhat, de azért nem szabad túl derűlátónak lennünk.

"A szeptemberi iskolakezdéskor elég sokan vásárolnak új számítógépet, azonban a jelenlegi tragikus eladási mutatókon valószínűleg ez sem tud túl sokat változtatni majd. A korábban idén augusztus-szeptember tájékára jósolt ipari fellendülés szerintem nem fog bekövetkezni" - nyilatkozta Ashok Kumar, egy befektetésekkel foglalkozó cég számítástechnikai szakértője.

A független szakértők véleménye tehát némileg ellentétben áll Craig Barrett, az Intel elnök-vezérigazgatójának a véleményével, ugyanis Barrett az elmúlt hetekben többször is azt nyilatkozta, hogy szerinte a PC-s ipar már elérte a gazdasági hullámvölgy legalsó pontját, ahonnan már csak felfelé vezethet az út. Barrett szerint az idei év második fele egyértelműen a felemelkedés időszaka lesz majd, mely időszak elején az iskolakezdés, a végén pedig a karácsonyi vásárlási láz segíti majd az eladási mutatók javulását.

Az Intelnek egyébként az idei év eddig eltelt része többszörösen is nehéz volt, hiszen a mindenkire egyformán ható gazdasági hullámvölgy mellett nagy károkat okozott a világ legnagyobb chipgyártó cégének az is, hogy a drága Rambus DRAM memóriákhoz láncolt Pentium 4-es processzorok nem voltak olyan kelendőek, mint azt sokan előre megjósolták. Az Intel a Pentium 4-es termékcsaládot csak a nagyon agresszív árpolitika révén tudta némileg népszerűbbé tenni, de természetesen a nagyon alacsony árak is megtették a maguk káros hatásait, ugyanis az Intel nyeresége csökkenni kezdett. Szakértők egybehangzó véleménye szerint bár az AMD is megszenvedte az elmúlt időszakot, de mégsem olyan mértékben, mint a nagy konkurens Intel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yurii #1

    "a Microsoft újgenerációs operációs rendszerének, a Windows XP-nek idén ősszel történő debütálása azért némi optimizmusra mindenképen okot adhat"

    hehe :))