Franczy

ATI RADEON 2 képek és információk

A koreai BrainBox website-on a napokban feltűntek az első képek a kiváló minőségű grafikuskártyáiról híres ATI cég közeljövőben debütáló vadonatúj monitorkártyájáról, mely RADEON 2 névre hallgat majd, és az elmúlt időkben sokat emlegetett R200-as architektúrára épül.

Ahogy az a fényképekről lerí, a RADEON 2-es grafikuskártyák nagy mértékben hasonlítanak majd az ATI eddigi csúcsmodelljére, az ATI RADEON DDR-re. Az ATI újdonságán egyébként nyolc darab 64 Mbit-es, 4 nanoszekundumos hozzáférési idejű ESMT gyártmányú DDR SDRAM memóriachip kapott helyet, melyek így összesen 64 MB memóriát tesznek ki. Ez azt jelentheti, hogy a RADEON 2-es monitorkártyák memóriájának működési frekvenciája akár az 500 MHz-et is elérheti, mindenesetre nagyon valószínű, hogy az ATI alaphelyzetben nem járatja majd a maximumon ezeket a memóriachipeket. Erre utal egyébként az is, hogy a memóriachipeken semmilyen hűtés nem található, hűtés nélkül pedig manapság még szinte elérhetetlen az 500 MHz-es DDR (2 x 250 MHz) frekvencia.

Klikk ide!    Klikk ide!

Más szempontból azonban érdekes, hogy a korábban az ATI-tól kiszivárgott információk szerint a grafikuschip frekvenciája 250 MHz lesz, és mint azt az utóbbi időkben az ATI-tól megszokhattuk, az ATI monitorkártyák grafikuschipjének és memóriachipjeinek a frekvenciája szinkronban volt, vagyis mégis elképzelhető, hogy a memória 500 MHz-en ketyeg majd. Ez ügyben tehát biztosat még nem lehet tudni, mint ahogy az ügyben sem, hogy a RADEON 2-es chipeket milyen gyártási technológiával gyártják, bár a legtöbb szakértő szerint a 0,15 mikronos csíkszélesség a legvalószínűbb.

Klikk ide!    Klikk ide!

Spekulációk szerint az ATI új nagyágyúja a memóriasávszélesség egyre égetőbb problémájára is több megoldást nyújt majd, hiszen minden valószínűség szerint egy az Nvidia GeForce 3 cross-bar kontrollerjéhez hasonló megoldás is alkalmazásra kerül a RADEON 2-ben, valamint a HyperZ II technológia bevezetéséről sem szabad megfeledkeznünk.

A RADEON 2 3D motorja a várakozások szerint négy rendering pipeline-nal rendelkezik majd, melyek mindegyike két-két TMU-val van ellátva. Az R200-as architektúra egyébként teljeskörű DirectX 8.1-es kompatibilitással rendelkezik, és többek között a következő technológiákat támogatja: Charisma Engine II, Pixel Tapestry II, N-Patch (Trueform). Egyes források szerint egyébként az Nvidia kicsit aggódva tekint a RADEON 2 specifikációira, melynek eredménye az lehet, hogy a GeForce 3 Ultra esetleg a vártnál korábban debütál majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laalee #9
    ez még csak teszt kártya, ide eleg 48 mega is :)))
  • marlowe #5
    Radeon rulez :)
  • Ligend #3
    Az ara? Tippem szerint olyan $350-$400 korul jon majd ki, de lehet hogy naiv vagyok. Az is lehet hogy pesszimista, de szerintem semmikeppen nem lesz olcsobb (kezdetben), mint a GF3.
  • Lez #1
    GF3 Ultra. Piha!
    Én már a GF4-et várom! :))