JohnnyCage

Az ATI bemutatta a Smartshader technológiát

[Register] A világ egyik vezető grafikus processzorokat gyártó cége, az ATI Technologies bemutatta a társaság új, Smartshader elnevezésű technológiáját, amellyel a cég az nVidia Corp. hasonló technológiájának kíván konkurenciát állítani.

Ahogy az nVidia Corp. részt vett a Microsoft DirectX 8-as verziójának kifejlesztésében, az ATI Technologies segédkezett az új DirectX 8.1 megalkotásában. A fejlesztésben való közreműködés nem véletlen, hiszen mindkét cég komoly technológiai újdonságokat vezetett be, amelyek DirectX támogatását a gyártók be kívánták biztosítani.

Az ATI Technologies Smartshader technológiája a társaság elmondása szerint jelentős mérföldkő a PC grafikus kártyák által megjelenített kép minőségének fejlesztésében, a moziminőség megközelítésében. Az igazság az, hogy a technológia csak az ATI szemszögéből számít mérföldkőnek, a rivális nVidia Corp. mindezt már korábban megvalósította GeForce 3 grafikus processzorában. A Smartshader tulajdonképpen az ATI Technologies válasza az nVidia GeForce 3 nFiniteFX nevű, programozható grafikus motorjára. Az ATI új technológiája az R200-as grafikus processzorban, vagyis a Radeon 2-ben fog debütálni.

Bár az ATI az nVidia-hoz képest jelentős késéssel készítette el saját programozható grafikus motorját, mindez a jelek szerint nemsokat számít, mivel a felhasználók megfelelő játékok híján egyelőre nemigazán tudják kihasználni az efféle technológiát. A DirectX 8-tól kezdődően felhasználható technológiai újdonságok a szakértők szerint ősztől jelennek meg a PC-kben, amikoris az nVidia grafikus processzorral készülő Xbox játékkonzol szoftvereit elkezdik átírni a PC-kre. Ekkorra azonban már az ATI Radeon 2 kártyája is a boltokban lesz. Hogy mi lesz ennek eredménye? Az nVidia elsőként jelent meg programozható grafikus motorral, de előnye a támogatás hiánya miatt elvész, amikorra pedig a technológia eljut az általános PC-s játékokba, addigra pedig már az ATI újabb, ezért fejlettebb megoldása is elérhető lesz.

A Smartshader tartalmaz néhány kisebb újdonságot az nVidia-féle nFiniteFX motorhoz képest, úgymint az egy pixel-shading lépésben kezelhető képpontok számának növelése, valamint a rajtuk végrehajtható utasítások számának 12-ről 22-re bővítése. A technológia újdonságok mindazonáltal nem számottevőek az nFiniteFX-hez képest, amire utal az is, hogy a Smartshadert támogató DirectX 8.1-es verziószáma csak egytizeddel nagyobb. A Smartshadert egyébként az OpenGL is támogatni fogja.

Az ATI Technologies Radeon 2 grafikus kártyái a társaság korábbi bejelentése szerint a nyár végére várhatóak. Az ATI vezetői a Smartshader bejelentésével egyidőben sem a Radeon 2-ről, sem a korábban bejelentett Truform technológiáról nem beszéltek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • accord #6
    Már nem azért, de OpenGL alatt is elérhető a Gef3 Vertex ill. pixel shader-e...

    A Smartshader-ről meg csak annyit, hogy nem olyan kis újjítás az! Azzal a néhány utasítással baromijó effekteket lehet csinálni. Felnéztem az ATI developer oldalára, és ha jól értettem, akkor már a textura feldolgozás ELŐTT lehet utasításokat végrehajtani, amivel baró cuccokat lehet csinálni... Pl. procedurális texturákat... Az állam leesett..

    És ahogy az ATI erre nagyon jól rájött, a lényeg itten kérem az, hogy minél gyorsabban fejlődjön a PIXEL SHADER technológia! Ugyanis a raszterizációra csak a GPU képes megfelelő sebességgel! Míg a vertex számításokat viszonylag jól eltud látni egy Gigás Athlon is, addig nézzétek meg majd egy bika gépen az Unreal-t software-es raszterizációval... Mint ahogy azt a 3DMARK 2001 is bebizonyította a nature jelenetben, a vertex shader-eknek még van mit fejlődniük... Merthogy ugye egy Athlon 1.2-es símán lekörözi sebességben...

    A lényeg: a vertex shader-eket nem tartottam nagy számnak, az Nvidia féle pixel shader-ek is eléggé korlátoltak, viszont ebben a Smartshader-ben már kezdek fantáziát látni! Állítólag ezzel már lehet akár árnyékot is művelni... Ennek utána fogok nézni!

    Egy szó mint száz, hajrá ATI! Az NVidia meghajtói gyalázatosak, az ATI Radeon-é viszont egész korrekt! Eddig mindent tudott, amire szükségem volt, és ami alatt a Detonator egész egyszerűen megrokkant (igen, akár kék halállal).

    Most is Radeon-om van, de ha igaz az, amit írnak, és a smartshader benne lesz már a Radeon 2-ben is (mert ugye ezt így szó szerint nem írta az ATI :)), akkor maradok ennél a cégnél!

    Amúgy az ATI egyre jobban kezd hasonlítani az AMD-re, az NVidia meg az intel-re... Bár az ATI szerencsére nincs annyira lemaradva piaci részesedés terén, mint az AMD... Na jó egy kicsit később jelennek meg az új termékei, de ennyit elnézek neki. Bár tudom, az NVidia-nak sem könnyű, hisz elsőnek lenni ezen a gyors iramú piacon, hááát... azért ez nem semmi!

    Hajrá, ATI, hajrá NVidia, hajrá Matrox, hajrá S3 Graphics (VIA: köpöd ki! :)), és hajrá Bitboys (lesz abból a kártyából még valami, amit fejlesztenek? A honlapjuk már nem frissül egy ideje...... Csak azzal menőznek egy cikkben, hogy még szarok a mai anti-aliasing technikák... hát még ilyet.... na ne mondjátok! és mikor jön a ti kick-ass, hipergyors, 16-os anti-aliasigotok? :))

    Jóccakát! :)
  • Lez #3
    "A technológia újdonságok mindazonáltal nem számottevőek az nFiniteFX-hez képest"
    Ez a hardverre utal, azaz az ATI és az nVidia saját technológiája közötti különbségre.
    A DX-ben a hibajavítást pedig nem nevezhető technológiai fejlődésnek, csak egyszerűen sikerült megcsinálni, aminek már eddig is működni kellett volna. :))
    A csúszás pedig magyarázható azzal is, hogy a játékgyártók logikus módon támogatni akarják az ATI kártyák funkcióit is, hogy minél nagyobb vásárlóközönséget tudjanak kielégíteni.