JohnnyCage

Ideiglenesen újjáéled a SEGA Dreamcast

A SEGA Corp. mégegyszer utoljára életet lehel a társaság Dreamcast játékkonzoljaiba. A japán cég bejelentése szerint szeptemberben megjelenik a konzol egy korlátozott számú, Special Edition változata.

A japán SEGA miután márciusban leállította a Dreamcast játékkonzolok gyártását, a napokban bejelentette, hogy a konzolok egy speciális változata szeptemberben újból a piacra kerül. A társaság azt szeretné elérni a lépéssel, hogy a nagyszámú raktáron maradt játékkonzolok végre gazdára találjanak.

A SEGA Dreamcast R7 szeptember 6-án kerül a japán boltokba 9.900 jenért (79 dollár), derült ki a társaság közleményéből. Yusuke Suai, a SEGA egyik szóvivője elmondta, a gyártás leállításának bejelentését követően sokan hálózati terminálnak vették meg a játékkonzolt, és a megmaradt raktárkészletek iránt is viszonylag nagy kereslet mutatkozik.

Mivel a SEGA a szeptembertől forgalomba kerülő konzolokat Special Edition-nek, azaz speciális kiadásnak nevezi, jogos lehet a kérdés, hogy mi lesz speciális a konzolokban. Nos, a válasz semmi, pontosabban majdnem semmi. A konzolok tudásban teljes mértékben ugyanazt fogják nyújtani, mint az eredeti változat. A külső annyiban változott meg, hogy a konzol doboza fekete festést kapott, amelyen egy R7 logo található. A jelenlegi modell egyébként fehér dobozzal készült.

A SEGA idén februárban jelentette be a Dreamcast játékkonzol gyártásának leállítását. A társaság azóta többféle árengedmény, illetve akció segítségével próbálta eladni a meglehetősen nagy mennyiségű raktárkészletet. A konzol ára az eredeti 19.800 jenről 9,900 jenre csökkent két nappal a gyártás márciusi leállításának bejelentését követően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • adam first #12
    Tetves, szar, hulladék NINTENDO a SNES óta nem tudott jó konzolt csinálni, normális játékkínálattal. Te pedig, ilyen fasszopó társaságot, istenítesz. Pff, 0 vagy ember. Egy dologban reménykedek, hogy egy szép napon tökre megy a Nintendo a Sony miatt, az lesz ám az ítéletnap, ünnepelni fogok, megígérem. :-)
  • CSOCSO #10
    HEHEH
    A ősparaszt SEGA Corp. mégegyszer utoljára életet lehel a balfék társaság Dreamcast játékkonzoljaiba. A szarszájú japán cég bejelentése szerint szeptemberben szopatik a szarzsák konzol egy balfék szomorkodott számú, Special "Huncut A Seggem" Edition gecizta
    A szarcsimbók japán SEGA miután márciusban beszívta a fasszopó Dreamcast játékkonzolok gyártását, a fasszopó napokban bejelentette, hogy a faszkalap konzolok egy ősparaszt speciális masztizta szeptemberben újból a tapírarcú piacra kerül. A genya társaság azt szeretné szopatni a ronggyábaszott lépéssel, hogy a köcsög nagyszámú raktáron maradt játékkonzolok végre gazdára találjanak.

    A SEGA Dreamcast R7 szeptember 6-án kerül a pöcs japán boltokba 9.900 jenért (79 dollár), derült ki a geci társaság közleményéből. Yusuke "A Legkissebb Ugrifüles" Suai, a buzi SEGA felbaszik szóvivője recskázta, a faszcibáló gyártás leállításának bejelentését követően sokan hálózati terminálnak vették meg a pöcsszaggató játékkonzolt, és a faszcibáló megmaradt raktárkészletek iránt is viszonylag nagy kereslet beszívik.

    Mivel a fastarisznya SEGA a gempa szeptembertől forgalomba kerülő konzolokat Special "Kékeres Méteres" Edition-nek, azaz speciális kiadásnak nevezi, jogos lehet a főköcsög kérdés, hogy mi lesz speciális a pöcsarcú konzolokban. Nos, a gempa válasz semmi, pontosabban majdnem semmi. A faszarcú konzolok tudásban teljes mértékben ugyanazt fogják beszopni, mint az szájbabaszott eredeti változat. A murváspöcsű külső annyiban fingott meg, hogy a szájbabaszott konzol doboza fekete festést kukizott, amelyen egy fitymaarcú R7 logo található. A gecinyaló jelenlegi modell egyébként fehér dobozzal készült.


    hehehe

    http://pornolize.com/cgi-bin/pornolize/pornolize.cgi?lang=hu&url=http%3A%2F%2Fwww.supergamez.hu%2Fcikk.php%3Fid%3D203%26datum%3D994456579
  • MuERTe #6
    télleg most mennyiért vesztegetik nálunk?
  • Efreet #5
    fekete. nem csak csíkos (bár a fekete színhez remélem jobb hűtés párosul, mert így a fehér is kellemesen átforrósodik egy végigszórakozott éccaka tuán, pedig vízhűtéses :))) Japánban nincs DC, mert az utóbbi hónapokban minden listát vezetve elfogyott... nálunk lehet még kapni, ps1 áron, viszont annál mérföldekkel kellemesebb játékélményt nyújt. Igaz, kevesebb cucc van rá, de azok igazi minőségek.
    Isten konzol:)
  • Lacc #4
    Azért szpesöl edisön, mert van rajta egy fekete csík? HÁÁÁÁÁHÁÁÁÁÁÁÁHÁÁÁÁÁÁ!!!
  • ixyon #3
    hat annyi nincs, mert akinolvas HWSWt az tudja, hog japanbabn mar elfogyott.
  • MuERTe #2
    ha annyi van raktáron egyet igazán hozzámvághatnának.
  • CSOCSO #1
    hoppá!!!!!!!!!!!