Franczy

Új P4-es chipsetek: harc az idővel

[DigiTimes] A három legnagyobb tajvani chipgyártó cég mindegyike várhatóan csak az Intel után mutathatja majd be sajátfejlesztésű új Pentium 4-es chipsetét, vagyis ebben a piaci szegmensben egy kicsit elkésnek majd a chipgyártó óriáscéghez képest, de ez még korántsem jelenti azt, hogy ezek az új chispetek sikertelenek lesznek majd.

Az Intel Pentium 4-es processzorokhoz készülő új integrált chipsetek piacán azonban éppen fordított helyzet kialakulására lehet számítani, vagyis minden valószínűség szerint előbb vásárolhatunk majd tajvani gyárakban készülő integrált chipsetekre épülő alaplapokat, mint olyan alaplapokat, melyek az Intel Brookdale-G típusjelzést viselő alaplapi chipsetére épülnek. Az alaplapgyártó cégek egyébként nem titkoltan abban bíznak, hogy a tajvani cégeknek ebben az esetben biztosan sikerül majd megelőzniük az Intelt.

A VIA legfrissebb roadmapjéből kiderül, hogy a cég már idén szeptemberben megkezdi majd az első sajátfejlesztésű integrált Pentium 4-es chipset, a VIA P4M266 próbagyártását, és ha minden jól megy, akkor még az idei év folyamán beindul majd az új chipset sorozatgyártása. A Silicon Integrated Systems (SiS) korábban két különböző debütálási időpontot jelölt meg a normál és az integrált Pentium 4-es chipsetek esetében, azonban a legfrissebb híradások szerint a SiS645, a SiS315 és a SiS650 chipset gyártása is idén szeptemberben indul majd be. Mivel a SiS gyártóüzemei jelenleg is komoly fejlesztéseken esnek át, a SiS650-es chipset sorozatgyártásának beindítására a legjobb esetben az idei év negyedik negyedévének közepén lehet majd számítani. Ez az időpont azonban még mindig nagyon kedvező a SiS számára, hiszen az Intel legfrissebb roadmapje szerint az első Intel gyártmányú integrált Pentium 4-es chipset a legjobb esetben is csak 2002 közepén láthat majd napvilágot.

A SiS-nek és az ALi-nak (Acer Laboratories) már korábban sikerült megszereznie az Inteltől a Pentium 4-es chipsetek gyártásához, illetve forgalmazásához szükséges engedélyeket, a VIA pedig jelenleg is tárgyalásokat folytat ezügyben az Intellel. Szakértők szerint a három nagy tajvani chipsetgyártó cég új Pentium 4-es chipseteire épülő alaplapok körülbelül egy hónappal később jelennek majd meg, mint az Intel új chipsetére épülő alaplapok, azonban, ha a három nagy tajvani cég megfelelő minőségű és teljesítményű chipsettel rukkol elő, akkor ez az egyhónapos késedelem nem okozhat túl nagy veszteségeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Andor PaPa #17
    Ahogy óhajtod, kedvenc vitapartnerem. A választás a tied (tudod, nem csak a bor, hanem az Athlon is jó választás).
  • Coine #16
    :-)

    soxor mondtam, inkább bor...

  • Andor PaPa #15
    Most nem kezdek el vitatkozni. Nem hivatkozok semmire. Ma jófej napokat tartunk az Andor PaPa SOFTWARE Weekend alkalmából. Ma mindenki haver.

    Coine, ha eccer találkozunk, akkor már biztos, hogy meghívlak egy sörre.
  • Coine #14
    Na és mi van hozzá ?
    Az iszonyúúú szuper VIA......

  • Andor PaPa #13
    Az USB-s hibák 93%-a visszavezethető a chipset hibájára. És mi az hogy megsült? Gondolom tuningolták. Mert alapállapotban nem sül meg, az eccer hódziher! És ha valaki tuningol, akkor ne FOP 38-cal nyomja, hanem valami tökösebb vízhűtéssel vagy Peltierrel. És az AMD esetében mindenhol csak a hűtésre panaszkodnak, de ha azt megoldod, akkor már nagyon zúzós cucc lesz belőle.
  • Coine #11
    Én nem szidtam az AMD-t és nem tagadom az eredményeit !!!
  • Andor PaPa #10
    Elolvastam, már kétszer is. De nem győzött meg. Most másoljam ide azt a kb. 400000 AMD mellett érvelő cikket? Nem teszem, mert ez itt nem erről szól. A tények magukért beszélnek. Ezen nem segít semmilyen cikk.
  • Coine #9
    Nehezen !!!!
    Via szar az intelhez, szar az AMD-hez is, aki intelt vesz, az úgyis intelt vesz hozzá, legalábbis akinek van esze, jha és az AMD-hez is van saját AMD alaplai chipset ami jobb, mint a VIA.
  • Coine #8
    inkább olvasd el azt amit a #5-ben írtam.....és a cikkeket is.....
  • Andor PaPa #7
    Nem mindegy? Szerintem nem is kéne itt vitatkozni, mindenki azt vesz amit akar. A Pentium 4 akkor sem olyan jó, viszont marketing szempontjából az Intel jelesre vizsgázott. Az összes tuning banda, az összes tesztelő cég és szinte minden adat az AMD sikerét támasztja alá. És ha azt is hozzáveszed, hogy az 1,4-es Athlon veri az 1,7-es P4-et, és hogy az 1 Gigás Athlon veri az 1,4-es P4-et, akkor látod, hogy az AMD nem manipulál az órajellel, csak azért, hogy a sok lammer bedőljön a magasabb számnak. Akár azt is mondhatnám, hogy az 1,7-es P4 teljesítménye csak 1,4 Gigahertz. Nem az adatok alapján, hanem összehasonlítás szempontjából.