SG.hu

Tönkremegy az Epic az Apple-vel való pereskedésben

A Fortnite-ot megalkotó Epic Games közölte, hogy munktársaik 16 százalékát, mintegy 830 embert kívánnak elbocsátani, emellett eladták a Bandcampben és egy, a gyerekek megszólítására összpontosító marketingcégben lévő részesedésüket is.

Az Epic vezérigazgatója, Tim Sweeney nyílt levélben erősítette meg a terveket. Ebben Sweeney azzal indokolta a leépítéseket, hogy az Epic "már "egy ideje" sokkal több pénzt költött, mint amennyit keresünk". "Sokáig optimista voltam, hogy elbocsátások nélkül is át tudjuk vészelni ezt az átmenetet, de utólag belátom, hogy ez irreális volt" - írta Sweeney. Az Epic világszerte dolgozó csapatai ugyan megpróbálták kitalálni, hogyan lehetne csökkenteni a költségeket, de "még így is messze elmaradtunk a pénzügyi fenntarthatóságtól" - mondta Sweeney. Az Epic arra a következtetésre jutott, hogy a vállalat pénzügyeinek stabilizálásának egyetlen módja az elbocsátások és a leépítések végrehajtása, mégpedig azonnal. Sweeney szerint az elbocsátások kétharmada nem a fejlesztőket fogja érinteni. A Bandcamp Songtradrnak történő eladásával és a "kidtech" cégük irányításának SuperAwesome-nak való átadásával együtt további 250 ember hagyja el az Epicet az elidegenítések révén.

A SuperAwesome egy része - a Kids Web Services, mely egy szülői ellenőrzés és hozzájárulás-kezelési eszközkészlet - az Epic része marad. Az Epic alapvető termékeire fog összpontosítani, mint például további Fortnite funkciók fejlesztésére. Sweeney arra számít, hogy ezek az elbocsátások stabilizálják a cég helyzetét, és egyes kritikus szerepkörökre továbbra is felvesznek munkatársakat, "miközben az új méretünknél a nettó nullát megtartjuk". Sweeney elmondta, hogy az Epic minden elbocsátott alkalmazottnak hathavi fizetést ajánl fel, az Egyesült Államokban, Kanadában és Brazíliában dolgozók pedig hat hónapig az Epic által fizetett egészségügyi ellátást is kapnak. Az Epic emellett részvényopciókat és egyéb jutattásokat is kínál a hamarosan távozó alkalmazottaknak.

A pénz jórésze jogi csatákra és büntetések fizetésére kell. Egyrészt az Epic az elmúlt évben beleegyezett abba, hogy 520 millió dollárt fizet az amerikai versenyfelügyeletnek, az FTC-nek a gyermekek adatvédelmének megsértése és un. sötét minták alkalmazása miatt, mert a vádak szerint online fizetésre csábították az embereket. A pénz körülbelül fele az amerikai szabályozó hatósághoz kerül, a maradékot pedig kártérítések kifizetésére fordítják azoknak, akik úgy érzik, hogy az Epic átverte őket.


Aztán ott van még az Epic és az Apple között évek óta zajló jogi csata, amely biztosan megtömi az ügyvédek zsebét. A Fortnite és az Epic más címei továbbra is ki vannak tiltva az Apple hivatalos App Store-jából a vita miatt, ami biztosan nagyon károsan hat az eladásokra. A játék a Google Android Play Store-jában sem érhető el. Frissítésként: az Epic néhány éve beperelte az Apple-t az alkalmazáson belüli vásárlási rendszerének kötelező használata miatt. Minden alkalmazásfejlesztőnek az Apple fizetési rendszerét és az ezzel járó 30 százalékos jutalékot (adót, ahogy ők nevezik) kell fizetnie az alkalmazásokban történő vásárlásoknál.

Az Epic részleges győzelmet aratott az eredeti ügyben, amikor egy bíró 2021-ben úgy ítélte meg, hogy az Apple nem bűnös a monopolvádban, de ettől függetlenül engedélyeznie kell a fejlesztőknek, hogy közölhessék a felhasználókkal, hogy máshol olcsóbban is lehet vásárolni. Egy fellebbviteli bíróság idén áprilisban helybenhagyta ezt a döntést, ami miatt az Apple még tovább ment, és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fordult. A fellebbezés azt eredményezte, hogy az Apple-t a rendszer megkerülésének engedélyezésére kötelező ítéletet felfüggesztették, így az Epic-nek várnia kell a végső határozatra. Az Epic fellebbezett a felfüggesztés ellen, de a Legfelsőbb Bíróság a múlt hónapban elutasította a meghallgatást.

Az Epic a múlt héten ismét a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, kérve, hogy vizsgálja felül a 2021-es döntést, amely szerint az Apple nem sértette meg a trösztellenes törvényeket. Ez viszont ahhoz vezetett, hogy az Apple benyújtotta a saját kérelmét a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy vizsgálják felül a 2021-es döntés másik felét. Biztosan szerepe van ennek a hosszú és költséges jogi harcnak a mostani leépítésekben. "Lépéseket tettünk a jogi költségeink csökkentése érdekében, de folytatjuk a harcot az Apple és a Google terjesztési monopóliuma és az adók ellen" - áll az Epic közleményében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #7
    Mert ezért a 30%-ért te amúgy semmit sem kapsz és mindent neked kell csinálni igaz? Szerverüzemeltetés ahonnan letöltik a terméked, a szerverüzemeltetés ami kiszolgálja a multiplayer játékosokat, az a hevenyészett másolásvédelem amit az oldal maga nyújt, vagy a rajongók által készített tartalmak és beszélgetéseknek ad gyűjtőhelyet...

    Jó.. az epic ebből pl az utolsó kettőt pont nem adja, de ez lenne a vásárláson és letöltésen kívül az egyetlen értelmes létezése az ilyen launchereknek...
  • ranat #6
    30%... Miért sok.

    Nézzünk egy egyszerű példát
    100 Ft-ért gyártasz valamit. 110 Ft-ért akarod eladni, mert ez 10% hasznot jelent neked.
    Ha 110 Ft-ért teszed ki, ennek a 30%-a 33Ft, így veszteséges leszel, tehát drágábban kell adnod.
    Ahhoz, hogy megkeresd a 110Ft-ot, amit szeretnél, 158Ft-ért kell adnod. Ha ebből lejön a 30%, akkor nálad megmarad a 110Ft.
    Szóval: Te a saját termékedért kerestél 10Ft-ot, aki kirakta a kirakatba, az meg keresett rajta 48 Ft-ot. Bizony, majdnem az 5-szörösét, mint Te. Ilyen sok a 30%!

    A gond az, hogy a 30% nem a nyereségből levont összeg, hanem a teljes bevételből.
  • t_robert #5
    Azért az ingyen játékok olyan kifutott játék, aminek a költségét már vagy 5-ször beszedték a vevőktől. Ajándék lónak amúgy ne nézd a fogát. Az ingyen játék célja, hogy odacsaljanak a felületre, hogy ha már ott vagy hátha veszel valami új játékot mondjuk 30-40 ezerért.... szóval oka van az "ajándéknak".....
  • t_robert #4
    Vagy megszoksz vagy megszöksz. Ott volt a másik lehetőség, hogy fejlesztenek egy saját platformot. reklámozzák felfuttatják és szereznek 300 millió felhasználót. Ja persze beleölnek elöbb 10 év munkát és úgy 100 milliárdot dollárban. Amúgy mihez képest sok a 30%? Azon gondolom nem akadsz ki, hogy a 30 forintos költséggel előállított zsemlét te 80 forintért kapod a boltban.... a pékségben is, ahol maguk készitik, bár ott lehet 120 forint... Amúgy egy 30%-os díj nem is extra igazán. Ha azt veszed, hogy abból a 30%-ból fenntartani a céget, fizetni az alkalmazottakat, az adókat, üzemeltetni a hálózatot, a szervereket finanszirozni a fejlesztéseket stb. Szerintem egy zsamlében vagy doboz vajban nagyobb haszon van az eladási és előállítási ár közt, amit simán kifizetsz. Ja valamelyik nap ettem egy tányérnyi káposztás tésztát egy kifözdében. Alig került bele úgy 1500 forintba. Amúgy mennyibe kerül kb. 8 dkg tészta, egy fél marék káposzta, egy kis zsir vagy olaj, egy pici cukor, só meg az egy tányérra jutó energia és munkabér. Szerintem az egész nem igen kerül többe, mint 150 forint. Tuti joggal reklamálhattam volna, hogy miért van 1000%-os haszon az egy tányér káposztás tésztámon. Szóval akkor mihez képest sok a 30%?????? Miközben az Apple és Google ad hozzá mindent. Ők adják a piacot hozzá, ők fejlesztették, ők tartják fent a háttér infrastruktúrát, ők fejlesztik stb. de mi lehet a káposztás tésztámban az 1000%, ha egy programnál sok a 30%??????
  • Szefmester #3
    Amennyiben nyújtasz is valami szolgáltatást érte úgy nem, ahogy az epic launcher csinálja, nagyon az lenne. Még jó hogy nem kérnek el annyit. Bár nekik ott az UxE licencek, meg a fortnájt.... viszont kiadásnak meg a heti 1-2-3 ingyen játék évek óta.

    A steamen nem igazán van ingyen játék a valvetól, de a kiadók adhatják ingyen. A gog is osztogat, de nem rendszeresen és nem relatíve friss címeket.

    Abszolút nem meglepő hogy nincs pénze az ilyen agyatlan pénzszórás mellett.
  • YaniMan #2
    30% akkor is nagyon sok.
  • t_robert #1
    Ja vélhetően azt gondolták, hogy milliárdokat kaszálnak majd az Apple-től vagy a Google-től vagy legalább ingyen használják a felületeket learatva mások beleölt évtizednyi munkáját..... nem jött be.