Gyurkity Péter

Az AMD chipjét is leveri az Apple M2

Legalábbis a játékoknál, ami viszont nem túl ideális a típus célközönségének.

Az Apple nemrég bemutatott, sorrendben második ilyen fejlesztése kapcsán arról írtunk, hogy az kifejezetten szép, kiugró számokat produkált, most pedig egy újabb összevetés és annak eredménye futott be, így még jobb képet alkothatunk az M2 erejéről. Ez egy némileg meglepő területen szerepel jól, ami nem ideális a vásárlók számára.

A napokban egy YouTube-csatornán tették közzé a részletes tesztet, amelyben többek között a Shadow of the Tomb Raider nevű játék alatt vetették össze az Apple fejlesztését az AMD egy némileg hasonló megoldásával, a Ryzen 7 6800U típusú chipppel. Érdekes eredmény született, az M2 ugyanis lenyomta a riválist, ami azt jelzi számunkra, hogy az új jövevény kifejezetten a megjelenítés, vagyis a grafikus vezérlő területén nyújt jóval nagyobb előrelépést. Ezt persze korábban maga a cég is előre jelezte, ők akkor a központi processzornál 18, a grafikus vezérlőnél pedig 35 százalékos javulást ígértek, viszont mindenképpen jelzésértékű, hogy ez utóbbi esetében még az AMD megoldását is sikerült lenyomni.


Az érzékelhető előrelépés minden bizonnyal a 2 további GPU-mag, a némileg magasabb órajel, valamint az LPDDR5-memória alkalmazásának köszönhető, eközben azonban az M2 a fogyasztás terén is jobb számokat mutat fel, bár a Ryzen-chip lemaradása nem túl nagy. A közvetlen elődhöz képest jóval egyértelműbb a javulás, ez utóbbi ugyanis csak alacsony beállítás mellett tudott hasonló sebességet produkálni, miközben a most megvizsgált két típus közepes és magas beállítás esetében produkált durván 30 fps-t.

Más kérdés, hogy az M2 nem kifejezetten játékok futtatására készült, ezt inkább tartalomkészítőknek és vállalati felhasználóknak szánják. A macOS eleve nem ideális választás a játékokhoz, viszont még így is érdekes, hogy az új fejlesztés ezen a területen szerepel nagyon jól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #25
    Az Apple sosem licencelte a macos-t a sajátján kívül más hardverre, így értelem szerűen macos támogatás sem volt a PC-kre.
    Viszont már az első Inteles Mac-ekre is volt bootcamp, azt meg nem nagyon kellett mókolni, sőt az XP korszakban egyszerűbb volt a windowst mac-re telepíteni, mint egy átlag összelegózott PC-re, mert a teljes driver csomagot adta az Apple, és egy darab .exe-vel felment minden, míg PC-re összetevőnként és gyártónként más-más helyről egyenként kellett levadászni a drivereket.
  • Vanek úr #24
    Szóval. Most már ott tartunk, hogy nem mindent, mert csak azt, ahol Secure boot van. Sőt, azok közül sem mindet, mert néhány Linuxot is engedélyeztek. Sőt-sőt, még újabbakat is fognak engedélyezni. Értem én, hogy szidni kell a MS-ot, és tényleg nem is bírom őket; de ne akarjuk már azt is a nyakuba varrni, ami nem az ő sz@.... szóval nem az övék.

    #21: "Az Apple amúgy mindig is támogatta az alternatív OS-eket Mac-en."
    Én arra emlékszem, amikor nagyon mókolni kellett, hogy a) Inteles gépre is Mac kerülhessen; b) Intel-es Mac-re Windowst rakjanak. Vagyis a 'mindig is' kitételt nem érzem valósnak. Vagy csak rosszul emlékszem (ami nem kizárt)?
  • M2 #23
    Egyébként ha ügyesen elrendezve helyezed a polcra a dobozokat, akkor bármilyen chipet lever!
  • wraithLord #22
    Persze, tudom, teljesen szubjektív okokból akarnék megszabadulni az Apple saját oprendszerétől. :D
  • asgh #21
    #13:

    "Nekem elég, ha parancssorban működnek a GNU és egyéb Unix-szerű oprendszeres progik, más külső C, Fortran, R, Python cuccok, semmi más nem lényeges. Persze ideális lenne, ha ugyanazt az oprendszert tudnám használni mindenre."

    A macOS is unix, ráadásul van homebrew így kb. az összes fontosabb parancssoros fejlesztés elérhető macOS-re, tehát csak emiatt felesleges linux-al bajlódni.

    #19:

    "Ha jol latom, akkor a regi dual boot-os bootcamp megoldas mar nem tamogatott az uj ARM-os rendszereken, pedig a Microsoft szivesen adna el ARM-os windows-t az Apple tulajdonosoknak is."

    A hivatalos bootcamp akadálya nem az Apple, hanem az MS, mivel kizárólagos szerződést kötött a Qualcommal, így nem adhatja más hardverhez az ARM-os Windowst. Ennek ellenére meg lehet kerülni a korlátozást, ha fejlesztői verziót telepítesz.
    Ezt pl. a Parallels teljesen automatikusan intézi: létrehozza a virtuális gépet, magától leszedi (tök ingyen) a win 11-et, a telepítés meg kb. next-next-next bonyolultságú.

    Az Apple amúgy mindig is támogatta az alternatív OS-eket Mac-en.
    A stratégia egyszerű: ha a usernek tetszik a hardver, de fél OS-t váltani, akkor a bootcamp ad egyfajta biztonságérzetet. Aztán idővel úgyis átszokik macOS-re és a végén már nem bootol át windowsra, max 1-2 játék kedvéért.

    A iOS más liga, mert alapvetően tartalomfogyasztó platform, így az Apple úgy kezeli, mint egy játékkozolt: a user nem egy eszközt, hanem egy zárt hardver-OS-szoftver-szolgáltatás csomagot vásárol, ezért igyekeznek minden olyan lehetőséget kiiktatni - vagy legalább az átlag felhasználó számára megnehezíteni -, ami megtöri a rendszer integritását.

    "Gyakorlatilag joreszt mar csak a kinai allam nyomasgyakorlasa miatt van meg linux tamogatas a mai modern pc-kben"

    Meg az olyan nagy cégek miatt, amik több ezer linuxos workstation-t használnak.
  • wraithLord #20
    Mert még nem "oldotta meg".
  • kvp #19
    "Ha a MS megoldja, hogy CSAK Windows menjen rajta, akkor hogy lehet, hogy FreeDOS-szal, vagy Linux-szal adnak gépeket?"

    Azokon a gepeken, ahol secure boot van alapbol vagy windows-t adnak hozza vagy semmit. Utobbi esetben a vasarlo rakja fel a letoltheto legalis windows-t maganak, ugyanis a licenszdijat mar kifizette es az oem kulcsot mar a gyarban beegettek a bios-ba. (ami ma mar efi neven fut)

    Raadasul a microsoft joindulatan mulik, hogy alair-e egy linux bootloader-t vagy sem. Jelenleg is vannak mar olyan gepek a piacon amiken nem kapcsolhato ki az alairas ellenorzes es csak nehany kereskedelmi linux-hoz van bootloader, azokbol is csak az elavultabb valtozatokhoz. Frissiteni pedig nem igazan lehet. Ezeken az egyebkent markas gepeken vagy windows fut vagy egy ezereves vallalati linux, frissitesek es joreszt driverek nelkul.

    A "fejlesztes" az lenne, hogy letiltjak ezeket is, mint amikor a sony levette a ps3-asokrol a linux inditasi jogot. Mert megtehetik, hiszen a hardver kvazi a microsoft tulajdona, a felhasznalo csak licenszeli a hasznalati jogot, amit a jogtulajdonos barmikor visszavonhat. Az, hogy a hardvert magat megvasarolta a vevo nem jelenti azt, hogy szabadon donthet a felhasznalasarol. Es ez jogilag valamiert megall.

    Az Apple eseten tenyleg meglepo, hogy barmit is megengednek, mivel az ios-es keszulekek eseten kifejzetten tiltjak a gyarilag beepitett os modositasat vagy cserejet. (persze ennek ellenere mindig root-olhatoak a keszulekek, pedig nem lenne nehez tenyleg biztonsagosra megcsinalni oket, ez meg a microsoftnak is sikerult) Ha jol latom, akkor a regi dual boot-os bootcamp megoldas mar nem tamogatott az uj ARM-os rendszereken, pedig a Microsoft szivesen adna el ARM-os windows-t az Apple tulajdonosoknak is. Az emulacios megoldas nativ ARM-os windows-al nem az igazi, mivel a hardver kozeli driver-ek (pl. a videokartya 3d gyorsitasa) nem igazan erhetoek el a sandbox-os kornyezetbol. Bar legalabb a szamitasi teljesitmeny nem csokken jelentos mertekben, de ha rendes 3D gyorsitas kell, akkor a nativ windows lenne a leginkabb jarhato megoldas.
  • Vanek úr #18
    Akkor újra, hátha most már direktebben jelzem a gondolati hibát.
    Ha a MS megoldja, hogy CSAK Windows menjen rajta, akkor hogy lehet, hogy FreeDOS-szal, vagy Linux-szal adnak gépeket? Akkor mégsem csak Wndows mehet rajta?
    Vagyis ha valaki utólag rak rá Windowst, akkor nem azért fogja, mert 'a MS megoldotta, hogy csak az menjen rajta', hiszen megy már rajta más is - hanem azért fogja ezt tenni, mert neki az az oprendszer kell. Hogy miért, az más kérdés (megszokás; vagy tényleg olyan szoftverei/hardverei vannak, amikhez az kell; vagy csak ebbe van belebuzulva). De nem a MS-féle 'csak a Windows mehet rá' gondolat miatt.
    Szerintem.
  • wraithLord #17
    Csak nyilván akkor nem lehet majd semmilyen Unix-származékkal kérni, hogy aztán legyen mit leradírozni róla.
  • wraithLord #16
    Normálisabb helyeken egyébként is lehet kérni ugyanazt a gépet Windows-zal és oprendszer nélkül is (FreeDOS van rajta). Valószínűleg a MS arra megy, hogy csak Windows-zal lehessen kapni, de ha eléri, hogy csak Windows menjen rajta, akkor azzal akkor is nyer valamit, ha csak tört Windowst raknak rá, amit szoktak, ha nem kérnek hozzá WIndowst, hanem Linuxszal vagy FreeDOS-szal veszik. Erre próbáltam utalni a kommentem végén.