Gyurkity Péter

Nagyobb teljesítménnyel futott be az Apple M2

A cég rendezvényén a vadonatúj chip és az erre épülő noteszgépek is bemutatkoztak.

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy egyes értesülések szerint 7 új Mac jöhet idén, az Apple viszont csak most, szokás szerint saját rendezvényén, kerített sort a fontos bejelentésekre. A második generációt képviselő chip nagyobb teljesítménnyel érkezik, az idei noteszgépek azonban a kialakítás terén is módosulnak.

A hivatalos bejelentésben azt emelik ki, hogy az új M2 chip közvetlen elődjéhez képest komoly növekedést mutat, hiszen az 5 nanométeres gyártástechnológiára épülő fejlesztés 18 százalékkal lesz gyorsabb, viszont a grafikus vezérlő terén már 35 százalékos az eltérés, a Neural Engine pedig 40 százalékkal izmosabb. Ez utóbbi másodpercenként már csaknem 16 billió utasítást dolgoz fel, legalább ilyen fontos azonban, hogy a memória sávszélessége a másfélszeresére ugrik, a teljes kapacitás pedig 24 GB-nál tetőzik. A tranzisztorok száma eközben 20 milliárdra ugrik, a cég állítása szerint pedig a fogyasztás-teljesítmény terén még a különböző Windows-laptopokban dolgozó tízmagos chipeket is leverik.


A WWDC alatt az idei MacBook Air is felbukkant a közönség előtt, ez új külsőt és a friss M2 chipet kapta meg. A dizájn módosulásával a kijelző mérete 13,6 hüvelykre bővül, ehhez a MagSafe, egy 1080p felbontású kamera, valamint 3 eltérő színben elérhető burkolat társul. Kettő USB-C és egy jack-dugó, valamint az említett MagSafe áll majd rendelkezésünkre, a hangzás 4 hangszóró és 3 mikrofon egyidejű alkalmazásával javul, az üzemidő pedig a hivatalos állítás szerint a 18 órát is elérheti, miközben a 67 wattos gyorstöltés révén alig 30 perc alatt érhetjük el az 50 százalékos szintet.

A hivatalos megjelenés júliusban esedékes, az ár 1200 dollártól indul, eközben viszont a tavalyi modell is elérhető marad, a maga 1000 dolláros árával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!