Berta Sándor

Még csak most indul a bitcoin siker­története?

Egy szakértő szerint néhány éven belül akár félmillió amerikai dollárt is érhet egyetlen bitcoin.

Cathie Wood sztárbefektető, az Ark Invest nevű társaság vezetője a SALT Konferencia keretében kijelentette, hogy úgy hiszi, hogy a kriptovaluta ára az aktuális ár tízszeresét fogja érni, vagyis 45 000 helyett 500 000 amerikai dollárt. A menedzser ráadásul úgy vélte, hogy a virtuális fizetőeszköz ára nagyon gyorsan emelkedhet ilyen jelentős mértékben. Az Ark Invest egy amerikai egyesült államokbeli beruházási cég, amely jelenleg több mint 50 milliárd amerikai dolláros vagyont kezel.

Wood a prognózisa során abból indult ki, hogy a következő esztendőkben a vállalatok és befektetők egyre nagyobb mértékben fogják integrálni a portfólióikba a különböző digitális pénzeket, s ezzel párhuzamosan a bitcoin elfogadottsága is folyamatosan növekszik majd. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, úgy a kriptovaluta ára valóban elérheti öt éven belül az 500 000 amerikai dollárt.

A menedzser emellett dicsérte az Ethereumot, amelynek az elmúlt hónapokban megvalósított javításai masszívan erősítették a belé vetett bizalmat. Wood végül kiemelte, hogy egy társaság virtuális fizetőeszköz-portfóliójának 60 százalékban bitcoinból és 40 százalékban Ethereumból kellene állni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #22
    :DD
  • Sequoyah #21
    Hat talan erre a legalkalmasabb, viszont ennek nincsen 10 trillios piaca. Gyakorlatilag az arany konkurenciaja lenne ez esetben, viszont a vilag osszes aranya er kb 7 trilliot.
    Viszont az emberek nagy resze nem fog bizni a Bitcoinban annyira mint az aranyban, aminek tobb evezredes tortenelme van, szoval ennek a toredekerol beszelunk, es akkor mar ott tartunk hogy a mostani 50k az mar elegge a plafon, es egy 10xes szorzo mar nincs benne.
  • ManfredMacx #20
    Van használati értéke: értéktárolás.
  • Sequoyah #19
    Attol csak az ara no. Az erteke csokken, mert az erteket epp a hasznalat adja barminek.
    Gyakorlatilag a "buborek" definiciojat irtad le:)
  • MerlinW #18
    Pont attól nő az értéke, hogy nem adják el a tulajdonosok.
  • asgh #17
    A blokklánc önmagában nem több, mint egy közösségi alapon működő főkönyv. Ettől még az abban szereplő számok mögött kellene lennie valaminek.
    A kripto meg nem más, mint egy fiktív cég papírjaival kereskedni abban bízván, hogy a spekuláció az idők végezetéig felfelé hajtja az árfolyamot és így sosem derül ki, hogy a cég nem létezik, vagy ha kiderül se érdekel senkit, mert úgyis el tudja adni a részvényeit.
    Hogy egyébként az adásvétel blokklánc alapon működik, az csak annyiban számít, hogy a hagyományos pénzügyi szabályozás rögtön az elején véget vetne az egésznek, mert ugye pont az a dolga, hogy megakadályozza a fiktív kereskedelmet.
  • Sequoyah #16
    Pontosan jol elmagyaraztad hogy miert nem erhet $500k-t. Ha csak gyujtoszenvedelybol vasarlod, akkor ennek nincsen $10trillio-s piaca, de meg a toredeke sem:)
  • ManfredMacx #15
    Bitcoint nem adunk el, és nem váltjuk be más árura. Bitcoint csak vásárolunk. Aki bitcoint ad el/vált be, az nem érti a bitcoint. Na ezért nem látsz olyat, aki vásárol vele, mert ők értik.


    Utoljára szerkesztette: ManfredMacx, 2021.09.17. 14:17:29
  • Sydra #14
    Hú vannak bajok a fejedben! :D
  • Sequoyah #13
    "money laundering and tax offenses"

    Ez olyan mintha azt mondanad hogy a hatosagok ellehetetlenitik a maganeletedet, mert nem engedik hogy a parkban ejjel noket eroszakolj meg...:D