Berta Sándor

Beperelte az indiai kormányt a WhatsApp

A helyi kormány a chatüzenetek azonosítására és követésére kötelezte a vállalatot.

Az indiai kormány egy olyan döntést hozott, hogy a különböző szolgáltatók kötelesek a magánjellegű chatüzeneteket azonosítani és követni. Az új szabályok szerda óta érvényesek, a WhatsApp viszont jelezte, hogy nem hajtja végre az előírásokat és már kedden benyújtotta a keresetét egy fővárosi bírósághoz. A beadvány fő érve az volt, hogy az új rendelet megsérti az embereknek az indiai alkotmányban rögzített magánélethez és annak védelméhez való jogát.

A WhatsApp szóvivője a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy a civil társadalom és a műszaki szakértők világszerte folyamatosan azzal érvelnek, hogy a magánüzenetek követése megsérti a végpontok közötti titkosítást és valódi visszaélésekhez vezethet. A társaság azt hangsúlyozta, hogy nem fér hozzá a felhasználói adatokhoz és nem tárolja az elküldött üzeneteket. Leszögezik, hogy elkötelezettek a magánélet védelme mellett és a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy ezt a törvények keretében Indiában is megvalósítsák.

Az indiai kabinet régóta megpróbálja ellenőrizni az internetes véleménynyilvánítást. Az új szabályok alapján a több mint ötmillió regisztrált taggal rendelkező közösségi hálózatok kötelesek azonosítani az elküldött üzeneteket, hogy ki lehessen szűrni azokat az anyagokat, amelyek az államnak esetleg ártó információkat tartalmazhatnak. A kabinet nemrég arra utasította a Facebookot és a Twittert, hogy töröljék a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket bíráló bejegyzéseket. Az indoklás az volt, hogy az ilyen információk pánikot keltenek a lakosság körében és a koronavírus elleni hatékony küzdelmet nehezítik. A közösségi portálok igyekeznek teljesíteni a követeléseket, de az érintett anyagok ettől még az országon kívül is láthatók. India egyébként a több mint 1,3 milliárd lakosa miatt a WhatsApp egyik legfontosabb piacának számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #12
    Az embereket nem nagyon lehet megvédeni a saját butasaguktol.
    Mindenki a saját hasznát nézi ebből a szempontból, hiszen a vezető vezető maradhat ha népszerű ami pénz neki, ahogy a Tiktok is hasonló elven megy.

    V

    Vagyis 2 kapzsiság áll szemben, akik így is úgy is szenvednek, azok a többiek.

    Végül is mindegy, mármint nekem, mint minden, ezért jó nihilistanak lenni, nincs mit veszteni.
  • noland #11
    Azért ez árnyaltabb, mert a Tik Toknak semmiféle felelőssége nincs, szemben a vezetővel, aki szeretné megvédeni a népét, mondjuk a saját butaságától, stb.

    A Tik Tok saját hasznát nézi, szemben és jó esetben a vezetővel.

    Mondjuk, igen, ez korunk egyik legnagyobb dilemmája. Egyik oldalon egy jól bejáratott rendszer ami ugyan nem tökéletes, de kontroll alatt van, a másikon egy egyelőre (és remélem végérvényesen is) illúziószintű, légvárszerű hatalmi struktúra.
    Ez megint az amibe számtalanszor belebukott az emberiség, hogy akkor tervezzünk egy jó nagyot és erőnek erejével nyomjuk le a nép torkán. Csakhogy én azt érzem, hogy ezzel kivennénk egy kontroll réteget a történetből, amit nevezetesen az állam képvisel.
    Enélkül, a végén teljesen összemosódna egy ilyen világban, hogy ki kivel van, felszívódna az irányítás lehetősége is. Diktatúrát meg egyáltalán nem akarunk.
  • Agyturbinikusz #10
    Ha úgy nézzük a TIK tok létezése használata a nép által ki lett nyilvánítva, ezzel megy szembe a vezető. És máris 2 szakad a választók tábora... egy teljesen értelmetlen dolog felett. SZVSZ
  • noland #9
    Jó esetben a hatalmat a nép adja valakinek, egy demokratikus választáson, egy demokratikus országban. Persze, értem, vannak kivételek vagy más módszerek vezetők választására, ami nem mindig jó, de a demokrácia sem tökéletes (mindenhol). A lényeg szerintem a javak igazságos elosztása, a választás módszerétől függetlenül. A hatalom meg önmagában nem egy rossz dolog, hanem az is egy adottság, mindenkinek van valamiféle hatalma. Az embereknek megválasztani a vezetőket, a vezetőknek meg kiszolgálni a választókat. Ha ez működik, akkor minden rendben.
    A probléma akkor van, ha olyanok ragadnak hatalmi túlsújt akik nem lettek megválaszva és így el sem lehet őket mozdítani, bármi is történjék.

    Azzal, hogy egymásnak ugrasztanak csoportokat ok nélkül, nem tudom mire gondolsz?
  • Agyturbinikusz #8
    Az emberek klikkesednek, ez tény, a nemzet állam mint forgalom/kifejezés viszont nem erre vonatkozik, egy egy politikai kohéziós eljárás.
    Ezzel nem értek egyet.

    Vagyis ahogy használják, és az az mögötti elgondolassal nem értek egyet, azzal igen egyet értek, hogy a hasonló társadalmi háttérrel rendelkező emberek egymást segitik esetleg a csoportok segítik egymást.

    Sajnos itt nem erről van szó, hanem valaki erre hivatkozva hatalmat ragad a kezébe. Ezzel a hatalommal csoportokat egyesít, és/vagy fordít egymás ellen, tényleges sérelem nélkül az adott csoportok esetében.

    SzvSz.
  • noland #7
    És akkor mi van, ha külön nyelvet, nyelvjárást beszélnek? Kínában ugyanez a helyzet, mégsem vonja senki kétségbe a kínai nép létezését.
    Ilyet én nem mondtam, hogy genetikailag kell koherensnek lennie egy államnak ahhoz, hogy nemzetállam legyen. Modern felfogás szerint, egy nemzetállam attól az, hogy nem tartozik egy birodalom alá sem, saját törvénykezése van, saját kultúrája, saját nyelve.

    Azt amit sérelmezel, hogy a nemzetállamok adott esetben szembe kerülnek egymással kivédhetetlen, ez amolyan genetika, vagy kollektív tudatalatti. Az egy év tízezredes -ha nem több- tapasztalat és viselkedésforma, hogy elválik a Mi és a Ti fogalma és az ebből fakadó viszonyulás, cselekedetek. Nyilván, hogy ez miért alakult így, arról hosszan lehetne értekezni. De mondom, ez már már genetika, és ezt nem lehet csak egy csapásra kitörölni, vagy azzal megoldani, hogy mindenki olvasgasson ilyen-olyan ideológiai könyveket, és akkor minden szép és jó lesz. Egyetlen megoldás lehet a kölcsönös megismerés és tisztelet, akkor nem lesznek csúnya háborúk.

    Azt gondolom, hogy ez (identitás) egy adottság, amit vagy elfogadsz és élsz vele vagy homokba dugod a fejed és szélmalomharcba kezdesz.

  • Agyturbinikusz #6
    Minden tartomány külön nyelvvel, és kultúrával rendelkezik.
    Ahogy egyik állam sem vezethető Vissza egy vervonalra, mert ugye az csúnya beltenyészet lenne.

    Vagyis akkor mitől nemzetállam bármi is?

    Mert az egyszerű alatvalokat valamivel hergelni kell a másik ellen.


    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2021.06.02. 00:10:20
  • noland #5
    Nos, ha így nézed, élnek ott kisebbségek és nemzetségek is, mint minden rendes nemzetállamban. De mivel ez nem kizáró ok, így el kell fogadjuk ezt a furcsa helyzetet, hogy a viszonyuk a társadalomhoz képlékeny, fiktívnek mégsem nevezhető.

    Tudom ajánlani az értelmező kéziszótárt ez ügyben, hogy képben legyél.
    Nyilván ez egy komplexebb identitás, mint világpolgárnak lenni. :D
  • Agyturbinikusz #4
    India sem nemzet állam.

    Csak mindenki használja ezt az olcsó patrióta kifejezést, közben halvány lila gőz sincs arról mit is jelentene.
    Ha erre gondoltál, ha a másik felére, hát meglepődni magam sem fogok, max :D
  • noland #3
    Mondod ezt a "nemlétező" indiaiaknak :D