Berta Sándor

Egyre inkább szoftvercéggé válhat a Huawei

A kínai konszern tevékenységét a hardverek szállítása helyett a programok fejlesztése jelenti majd.

Áprilisban Eric Xu, a Huawei vezérigazgatója bejelentette, hogy - az Amerikai Egyesült Államok által kirótt szankciókra reagálva - az okostelefonok és a hálózati rendszerek helyett a jövőben a szoftverek és az intelligens járművek komponenseinek a fejlesztésére fognak koncentrálni. A céljuk az, hogy erősítsék az alkalmazásokkal kapcsolatos képességeiket és az eddiginél több pénzt fektessenek be olyan üzleti területekbe, amelyek kevésbé függenek a fejlett eljárástechnikáktól és az amerikai szállításoktól.

Most Ren Zhengfei, a Huawei alapítója egy az alkalmazottaknak szóló belső anyagban kifejtette, hogy azért lépik meg ezt a váltást, mert a programok és a szolgáltatások kívül esnek az USA ellenőrzési lehetőségein és a vállalat életében egyre hangsúlyosabb szerepet kap majd a szoftverfejlesztés. Minderről a Reuters írt.

A menedzser emellett arra is kitért a dokumentumban, hogy azért is összpontosítanak a programok készítésére, mert az jelenti a jövőt és ennek köszönhetően nagyobb függetlenségre tehetnek szert. Ennek a stratégiának az egyik fő eleme a saját szoftver-ökorendszer felépítése lehet, amelyben komoly szerep fog jutni a HarmonyOS operációs rendszernek, a Mindspore nevű felhőkörnyezeti mesterséges intelligencia rendszernek és számos más IT-terméknek. A cél a portfólió optimalizálása, hogy a cég ellenállóbb legyen a külső hatásokkal szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    Több tízezer munkatársuk van, az egyik elküldi egy újságíró haverjának, nem nagy dolog ez.
  • end3 #1
    "..egy az alkalmazottaknak szóló belső anyagban.." - Erről ennyit. Hol van a legendás, minden tikok megőrzése? (Ha már nekik sem megy...,)