Berta Sándor

Elzászban épít gyárat a Huawei

A kínai konszern az új létesítménnyel is jelzi, hogy mennyire fontos a számára Európa.

Claude Sturni, Grand Est régió elnöke és Haguenau város elöljárója; Catherine Chen, a Huawei Technologies alelnöke, valamint Jacques Biot, a Huawei Franciaország igazgatótanácsának elnöke jelentették be a kínai óriáscég új elzászi üzemének a felépítését. A gyárat Franciaország Grand Est régiójában, a brumathi ipari parkban fogják létrehozni. A Huawei European Wireless Factory fő feladatának az európai ügyfelek számára szállítandó bázisállomások fő egységeinek gyártása számít majd. Ez lesz az első ilyen jellegű létesítmény Kínán kívül. A projektet 2019 végén jelentette be Liang Hua, a Huawei vezetője, az építkezés az idén kezdődött el, a kész gyár pedig 2023-ban kezdheti el a termelést.

A kínai társaság többek között azzal is támogatja a helyi gazdaságot, hogy az üzem tervezésébe és felépítésébe francia vállalatokat is bevon. A tervek között szerepel 300 helyi tehetség munkába állítása, főleg Grand Est régióban. A létesítményben összesen 500 ember fog dolgozni, akik évente körülbelül egymilliárd euró értékű termékeket állítanak majd elő. A Huawei választása azért esett Grand Est régióra, mert kiváló helyen található és légi, szárazföldi és vízi infrastruktúrával egyaránt rendelkezik. Továbbá az ipar versenyképes, az ágazatokban magasan képzett mérnökök és technikusok találhatók, s a helyi ökorendszer minőséget nyújt mind a kutatásban és a fejlesztésben, mind az innovációs és a képzési kapacitások tekintetében.

A beruházás egyúttal azt is jelenti, hogy a Huawei immár 23 kutatási-fejlesztési intézménnyel, 100 partneregyetemmel és több mint 3100 beszállítóval rendelkezik Európában. Az új gyárat egyébként környezetbarát anyagok és építési eljárások felhasználásával hozzák létre. A nem újrahasznosítható és a biológiailag nem lebomló anyagok alkalmazásának korlátozása, a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az energiahatékonyság egyaránt központi szerepet játszanak a projektben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Igen, ennyire fontos nekik az europai piac. Ezzel a lepessel az is megoldhato, hogy semmilyen europai rivalis ne maradjon a se az europai, se a vilagpiacon. Igazabol nem is erti az ember, hogy kinai autogyarak miert nem telepulnek Nemetorszagba es adjak a nemet autok aranak negyedeert a jarmuveiket. (ha a nemet kormany hagyna, az nagyon gyorsan uj piaci helyzetet teremtene... :-D )