Gyurkity Péter

AMD: nem gond a kriptobányászat

Náluk nem lesz korlátozás, viszont minden téren a játékokra koncentrálnak.

A grafikus kártyák gyártói a korábbi beszámolók alapján meglehetősen jó időszakot zártak, viszont ezzel kapcsolatban arról is olvashattunk, hogy a jó számok ellenére nem szárnyaltak ezek a cégek. A készlethiány mellett a kriptopénzek bányászata is egyre nagyobb problémát jelent, itt azonban a két rivális eltérő álláspontot foglal el.

A közelmúltban az nVdia azt jelentette be, hogy saját friss fejlesztésük, a GeForce RTX 3060, esetében beépített korlátot alkalmaznak, hogy némileg visszaszorítsák a bányászat jelentette gondokat. Ezt követően véletlenül a fenti limit nélkül tettek közzé egy béta-meghajtót, ami rögtön komoly visszhangot váltott ki, az AMD viszont a maga részéről azt szögezte le, hogy számukra nem jelent komoly problémát a fenti jelenség. Ők elsősorban a szintén nemrég bemutatott Radeon RX 6700 XT kapcsán beszéltek erről, kiemelve, hogy konkrét limitet nem alkalmaznak majd saját típusaikon, tekintettel viszont arra, hogy ezen kártyákat minden szempontból a játékokra hegyezik ki, ez már önmagában is némileg kedvezőtlen a bányászatra fókuszáló vásárlók számára.

Nem feledkezhetünk el arról, hogy az RDNA és az RDNA 2 architektúrák maguk is a játékokra kihegyezve álltak össze, az Infinity Cache és a szűkebb memóriabusz révén egy konkrét réteg igényeit igyekeznek minél jobban kiszolgálni, miközben a bányászat területén a busz szélessége számít nagyon fontos tényezőnek, ezáltal némi korlát mégis jelen lesz itt. A fenti típus kapcsán megemlítik, hogy a 12 GB GDDR6-memória, a 192-bites busz, valamint a maximum 384 GB/s-os sávszélesség az Ethereum teljesítménye terén nagyjából ugyanazon szintet biztosítja, mint egy nem limitált GeForce RTX 3060, viszont az AMD ehelyett arra fókuszál, hogy a játékok alatt legyen minél jobb a teljesítmény, ez szerintük nem lesz ideális a bányászok oldalán.

A 6700 XT most csütörtökön rajtolt el, az induló ár 479 dollár – meglátjuk, mennyire kapkodják majd el a kártyát az egyéb célokat szem előtt tartó vásárlók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ENVE #23
    komolyan úgy viselkednek egyesek, mintha az ovodában volnának. nem fut a legújabb játék 4K-ban 60fps-el, brühühühü, qurva annyát mindenkinek!
  • Tetsuo #22
    A lőtéri kutyát sem érdekli, ahogy az sem hogy annak idején az iraki háború is ennyi energiát emésztett fel. Olyan világban élünk, amikor az energetikai cégek vezetői és fizetett lobbistái ilyen hírekre pezsgőt bontanak.
  • Nos #21
    Az igazi gond persze nem az, hogy az egyszeri hulyegyerek (olykor persze magamat is beleertve) nem tudja kello felbontason elcseszni az idejet, ahelyett, hogy valami normalis dolgot csinalna, hanem az, hogy a bitcoin banyaszat annyi energiat eszik, mint egy kozepes mereru orszag, es onmagaban tobbet, mint a teljes hagyomanyos penzugyi rendszer.
  • Lapajka #20
    Viszonylag régóta (legalább 5 éve) lehet kapni kompakt RIG-eket, azaz kripto miner-eket ugyebár... melyek egyedi építésű nyilván PC alapú cuccok és persze jó drágák. A vga kártyákon amíg konkrétan nem lesz letiltva ez az üzemmód, addig azokat fogják venni inkább e célra, hiszen ha elavult vagy szét lett hajtva, akkor még át lehet vele verni balekokat és eladni "bányászásra garantáltan nem használt" gémer kártyának ugyebár...
  • Kissssss0 #19
    a gond ezzel csak az pénz is kell hogy valami épkézláb "gamer pc-t" összerakj, de még egy hétköznapi ps/xbox konzolhoz is kell pénzt kipengetni, márpedig így virus/karantén kellős közepén nem mindenkinek az az elsődleges célja hogy elbassza a megmaradt pénzét luxus cikkre, főleg úgy ha még munkába se tudsz menni a karantén miatt.
  • Sir Cryalot #18
    Az van hogy a scalperkedés könnyű pénzkereset és ülnek rajta amig nem látja belőle a pénzt ,a másik a mining.
  • Sir Cryalot #17
    Amdick meg Kukutyinvidia kit erdekel :D
  • Sir Cryalot #16
    Le kell oket szarni lejarnak a szabadalmaik es lesz jo SoC.
  • Tetsuo #15
    Hosszútávon (tíz évnél előbbre tekintve) egy videókártya-gyártónak megérné elszeparálva gyártani a bányás és a gamer kártyákat, mert így nem omlana össze a DIY piac, vagy általában a PC-szegmens. A két eltérő ágazatot külön lehetne kontrollálni. Rövidtávon ez inkább nyűg ás befektetés kérdése persze.
    A lapkagyártás kihozatala egy idevonatkozó de másik probléma. Az AMD-nek gondolom előnyösebb, ha a konzolokon van a prioritás, mint az egyéni alkatrészeken - az excel-tábla ezt dobta fel. A jövőben majd próbálják elteríteni a gyártási csúcsokat.
  • Sir Cryalot #14
    Ultraszánalmas a marketingjük , lassan nincs olyan nyugati cég amelyik vállalható marketinget rakna ki.