Gyurkity Péter

Már a Zen 4 és 5 van az AMD fókuszában

A hangsúlyt áthelyezték a következő generációkra, amelyek új gyártástechnológiával készülnének.

A napokban számoltunk be arról, hogy az AMD bemutatta friss laptopos chipjeit, nem sokkal azt követően, hogy az Intel lerántotta a leplet saját 11. generációjáról. A rendezvény alatt előbbi cég beszélt házon belüli terveiről, ennek néhány részletét a sajtó is leközölhette, ebből szemezgetünk most.

Az AMD részéről hosszabb beszélgetést folytattak a szaksajtó képviselőivel, ezután azonban arra kérték őket, hogy a teljes anyagot senki ne hozza le, vagyis annak csak egyes részleteit közölhették a nyilvánossággal. Ebből többek között megtudtuk, hogy a hangsúly már egyértelműen a következő két generáción van, vagyis megkezdődött a munka a Zen 4 és a Zen 5 architektúra fejlesztésén, bár azt még nem árulják el, hogy ezektől pontosan mit is várhatunk. Annyi mindenesetre kiderült, hogy a soron következő családot már 5 nanométeren gyártanák le, ezt nagy valószínűséggel a Zen 5 is megtartaná, néhány további javítással és optimalizációval.

A további információmorzsák alapján azt tűnik a legvalószínűbbnek, hogy minden lehetséges területen igyekeznek némi előrelépést elérni, így a Zen 4 nem kifejezetten egy adott szempontból, az ott megvalósított javulás révén biztosít majd nagyobb teljesítményt. Ahogy azt a tavaly bemutatott Zen 3 esetében is láthattuk, a végrehajtott instrukciók számában (IPC) elért növekedés annak lesz köszönhető, hogy az alacsonyabb csíkszélesség, annak nyilvánvaló előnyei mellett a gyorsítótárak, valamint a végrehajtás terén kicsikart további optimalizáció is megvalósul, eközben pedig igyekeznek ismét emelni a magok számát és az órajel frekvenciáját. Ez tavaly 19 százalékos bővülésre volt elég, azt még nem tudjuk, hogy ez megismételhető lesz-e.

Ahogy arról mi is írtunk, az Intel ezalatt a TSMC közreműködésével javítana saját helyzetén, ennek révén néhány éven belül elérhetőnek tartják az 5, majd pedig a 3 nanométeres csíkszélességet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kryon #5
    Remélem ezeket kapni is lehet majd. Lassacskán kezd aktuálissá válni a gépújítás...
  • Relixo #4
    Most őszintén mindentől függetlenül...tudjuk mi a helyzet mindenhol,hogy 2db-t gyártanak le a legtöbb cuccból aztán a többi irány a bitcoin bányászoknak a futószalagról de hova a pöcsömbe jelentik be a 4. pláne 5. gen.-t ??? Szerencsétlen nyomorékok még az előző technológiát se tudták piacra dobni. Lásd radeon gpu-k :D VICC b+.
    De a legnagyobb hülyék az emberek,hogy megveszik FÉL MILLÁS áron a kártyákat boltban,holott 200ezer lehetne a max ára. Gratulálok az agyatlan csőcseléknek akik veszik! Pláne azoknak akik a 3080/90-s kártyákon a fortnite-t tolják és azt benchmarkolják! SZÁNALOM a köbön mintha az a kártya arra lenne tervezve meg a 10-15 éves gamekre amiket egyesek mutogatnak rajta (lásd: CS:GO 400fps és még örül is neki az istenbarma). Ezeket még a pc-től is eltiltanám. Lehet,hogy van pénze megvenni de esze egy szál se egyiknek se.
  • cateran #3
    Mar megint hallucinalsz...Pl a 3070 msrp-je $500 volt....Ja, hogy mindenki mas tanult a scalperekbol es, hogy az embereknek tobb penze, mint esze van? ("GeForce RTX 3070 Out Now, Starting At $499" https://www.nvidia.com/en-us/geforce/news/geforce-rtx-3070-out-now/) Az epp tombolo vilagjarvany sem volt semmilyen hatassal a logisztikara, gyartasra, etc....ja, de....
    Utoljára szerkesztette: cateran, 2021.01.18. 15:18:02
  • hunbalee #2
    Valami fain ddr5 supportos 16 magos szörnyeteg jöhet... mondjuk 5600x áron :)
  • ugh #1
    Az előző genből legyartottak 6db-ot most jöhet az új.
    Így sosem normalizálódik az ára mert addigra nem lehet kapni és azt is csak aranyáron.
    Az egész ipar átvette ezt a hozzáállást azóta.
    Köszönjük lárva lisa a 300 ezres középkategóriás vga-kat pl tőletek az és unokatesód cégétől is.