Gyurkity Péter

Videón az LG gördíthető telefonja

Tavasszal bukkanhat fel az új megoldás, de mások is készülnek valami hasonlóval.

Hónapokkal korábban számoltunk be arról, hogy a második számú dél-koreai telefongyártó egy valóban érdekes és újszerű fejlesztésen dolgozik, azóta azonban nem sok további információmorzsa jelent meg a területen. Most egy nagy bemutató kapcsán villantották fel a fejlesztést, alig néhány másodperc erejéig.

Az LG a CES 21 alatt mutatta be friss megoldásait, amelyek között televíziók és egyéb, többnyire háztartási, otthoni eszközök kaptak helyet. A még fejlesztés alatt álló okostelefon ugyan nem szerepelt ezen termékek között, viszont a bemutató végén lejátszott videóban néhány másodpercig ez a készülék is megjelenik, ahogy az a beágyazott felvételen is jól látható – az egyszerűség kedvéért ezen az oldalon az említett néhány másodpercet tekinthetjük meg, közelebbről is szemügyre véve a telefont. A technikai részleteket (és a teljes külsőt) persze egyelőre nem mutatják meg nekünk, viszont a felvételen látható mozdulat révén így is érdekesnek ígérkezik az új típus, amely a jelek szerint néhány hónapon belül megjelenhet a piacon.


A külsős források állítása szerint az LG Rollable néven rajtol majd el a fejlesztés, amely valamikor március folyamán mutatkozhat be a nagyközönség előtt. Ettől már nem vagyunk mesze, viszont egyelőre csak annyit látunk, hogy a készülék az egyik oldalán húzható ki, illetve tolható össze, ezzel alakítva át azt aktuális igényeink szerint. Ennek megfelelően az okostelefonok és a táblák által kínált fizikai méretek között választhatunk majd, a remények szerint olyan módon, hogy a kijelző maga mindvégig feszes marad, vagyis nem lesz gond a kisebb-nagyobb hólyagokkal és hibákkal, ahogy azt korábban az első hajlítható telefonoknál láthattuk.


A TCL és az Oppo szintén bemutatott hasonló megoldásokat, ezek azonban nem kereskedelmi forgalomba szánt termékek, hanem pusztán koncepciók, vagyis az LG lehet az első ezen a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    Érdekes, hogy a jóárasított kínai gyártók termékeiben előbb megjelennek azok a képességek, amelyek a valós vásárlói igényekből következnek, pl nagyobb akksi méret. Nem is csoda, hogy jönnek is fel a piacon, amit a nyugati kormányzatok mindenféle himihumi okokra hivatkozva érvényesítetett szankciókkal próbálnak korlátozni, a piacot torzítani. Nem kéne egyszerűen csak nagyobb akksit rakni a telókba, meg használhatóbbra csinálni? Csak kérdem. ;)
  • Macropus Rufus #1
    ez megint egy olyan, hogy minek? Oldják meg, hogy a telókat ne 2-3 naponta kelljen tölteni, hanem hetente . Mindenki marha büszke a lapos pár milis telóra, de azért egy fél tégla power bank ott figyel a táskába, ergo akkor már egy vastag telefon is lehetne ami bír egy hetet. De már megszoktam, hogy az ember egyáltalán nem a logikájáról híres.
    Erre most lehet majd venni egy olyan vastag telót mint ami régen pl. egy 6110-es volt, csak hát az 1-1.5 hétig bírta egy feltöltéssel, ez meg kb. 2 napig talán. Marha fontos ám egy telefon életében az, hogy duplázzad a kijelző méretét. Mert minek? Tudom most majd jönnek azzal, hogy munka meg ilyesmi. Hát meg is érdemli az aki eleve androidon akar dolgozni, de azt, hogy még ezt tetézi azzal, hogy telefonon dolgozik...
    De lehet már én vagyok öreg és nem értem a trendet.