Gyurkity Péter

Jövőre jön az LG feltekerhető telefonja

A cég új szegmensben gondolkodik, ehhez viszont szükség lesz a sikeres megvalósításra.

A hajlítható telefonok az utóbbi egy-másfél évben kerültek a rivaldafénybe, 2019 során pedig már több példányt is láthattunk, így sokan elfeledkeztek arról, hogy a rugalmas OLED-kijelzők területén az LG bukkant fel elsőként, az eredetileg még 2013 során bemutatott saját fejlesztésével. A cég további koncepciói egyelőre nem jelentek meg a piacon, jövőre viszont változhat a helyzet.

Külsős értesülés révén számolhatunk be arról, hogy már nem kell nagyon sokáig várnunk az újabb debütálásra, mivel a gyártó komolyan dolgozik saját terveinek megvalósításán. Érdekes módon ők nem szeretnének itt közvetlen versenybe kerülni a már meglévő megoldásokkal, illetve azok készítőivel, ehelyett egészen új koncepciókon törik a fejüket, amelyek közül legalább egy már közelebb járhat a sorozatgyártáshoz. Érdemes megemlíteni, hogy az LG már korábban megosztott néhány részletet a korai elképzelésekről, ezek között pedig kiemelt helyen szerepelt a feltekerhető, vagyis nem pusztán egyetlen pontban meghajlítható érintőképernyő, ennek legyártásáról azonban eddig nem érkezett hír, itt inkább további koncepciókról láthattunk részleteket.

Felmerült például egy olyan kijelző megjelenése is, amelyet az egyik szélen húzhatnánk ki, ezzel növelve meg a rendelkezésre álló hasznos felületet, kihúzott állapotban pedig meg is hajlíthatnánk azt, hogy egy kisebb noteszhez hasonló formában hordozzuk a készüléket. Egyelőre nem világos, hogy melyik változat mellett tették le a voksot, itt számos technikai akadály is komoly gondot jelenthet, viszont a feltekerhető példány kapcsán már korábban szót ejtettek arról, hogy itt nem jelentene problémát az egyetlen hajlítható ponton jelentkező jóval nagyobb nyomás, hiszen a tekerés révén ugyanazon nyomás egy jóval nagyobb felületen oszlana el, ami több előnnyel is kecsegtet.

A most megjelent hírek szerint az LG valamikor az év második felében mutatná be a Wing névre keresztelt, két kijelzővel ellátott telefont, amely 800 dollár körüli áron debütálna. Ezt követné a Project B, amely a széleken megnövelhető felülettel hódítaná meg a felhasználók szívét, míg a jövő év első felében a Rainbow névre hallgató, abszolút csúcskategóriás példány bukkanna fel, egyelőre ismeretlen jellemzőkkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tntmaxy #4
    Új értelmet nyer a "kitörölhetem vele". :)
  • barret #3
    Pontosan ez a cél! Ne akard már hosszú évekig használni...
  • VolJin #2
    Olyan tartós lesz, mint a zacskós tej...
  • globint #1
    Ilyet először a "Bolygó neve Föld"-ben láttam, amit a Taelon-ok hoztak nekünk.
    Utoljára szerkesztette: globint, 2020.07.20. 20:40:52