Gyurkity Péter

Olcsóbb telefonnal kísért az LG és a Motorola

Az egyik készülék az 5G-re, a másik a méretes akkumulátorra és a kifejezetten alacsony árra épít.

A csúcskategóriás okostelefonok kategóriájában az utóbbi időben sem az LG, sem pedig a Motorola nem rúgott labdába, itt az igazán nagyoknak jutott szinte minden babér, néhány ritka kivétellel. Ennek megfelelően most mindkét szereplő középkategóriás megoldással próbálkozik, amelyek szerényebb áraikkal lehetnek versenyképesek.

A második számú dél-koreai gyártó az LG Q92 5G néven mutatta be saját fejlesztését, amely érdekes módon tartós, „katonai” burkolatot kapott, műanyag kivitelben, vékony kávával, valamint egy 6,67 hüvelykes, nem kifejezetten csúcskategóriás OLED-panellel. A felbontás marad az FHD+, ehhez a 20:9-es képarány, a Snapdragon 765 chip, 6 GB RAM, 128 GB-os tároló, valamint egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor csatlakozik, míg az előlapon egy 32 megapixeles szelfikamera, a hátoldalon pedig egy négyes modul kapott helyet, sorrendben 48, 8, 5 és 2 megapixeles érzékelőkkel. A hivatalos ár a számukra hazai piacon 420 dollárnak felel meg, arról azonban egyelőre nem esett szó, hogy a többi régiót mikor kerítenék sorra.

A Lenovo eközben, alig fél évvel a nyolcadik példány piacra dobását követően, már be is mutatta a Moto G9 típust, amely igencsak érdekes összeállítással futott be. Megőrzik a Moto G8 Power 5000 mAh-s akkumulátorát, amely 20 wattos gyorstöltővel áll rendelkezésünkre, miközben a 6,5 hüvelykes Max Vision panel az 1600 x 720 pixel felbontással, illetve egy felső bevágással bukkan fel – viszonylag széles alsó és felső kávával. A teljesítményért a Snapdragon 662 chip felel, itt tehát nincs 5G, ehhez 4 GB RAM és egy 64 GB-os tároló társul, hátoldali ujjlenyomat-olvasóval, illetve külön asszisztens-gombbal. Az Android 10 mellett a 8 megapixeles szelfikamera, a hátoldali tripla-kamera (48, 2 és 2 megapixel), valamint az USB-C érdemel említést, miközben a burkolat maga teljesen műanyag.

A megjelenés először Indiában valósul meg, ott az ár mindössze 155 dollár, Európában viszont a Moto G9 Play nevet kapta a telefon, 169 eurós áron.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!