Gyurkity Péter

Kibővül az LG K-sorozat

A nagy méret mellett a szerényebb hardver és a kamerák lesznek a középpontban. Mindegyik modell 6,6 hüvelykes, 20:9 képarányú HD+ FullVision kijelzővel érkezik.

A második számú dél-koreai gyártó újabb három okostelefonról rántotta le a leplet, amelyek azonban olcsóbb kivitelben, szerényebb komponensekkel futottak be, így a csúcskategória ezúttal sem került be a szórásba. Lássuk, mivel kívánják meghódítani a vékonyabb pénztárcával rendelkező vásárlókat!

A hivatalos bejelentés szerint a három új jövevény közül az LG K42 lesz a legolcsóbb példány, bár a kereskedelmi árakat egyelőre nem részletezték. Ez a telefon azonban nem fog sokba kerülni, hiszen a 6,6 hüvelykes HD+ kijelző mellett egy kereken 2 GHz-es, nyolcmagos chip, mindössze 3 GB memória, egy 32 vagy 64 GB-os, kibővíthető belső tároló, valamint egy hátoldali négyes kameramodul (13, 5, 2 és 2 megapixel), illetve egy 8 megapixeles szelfikamera szerepel még a listán. A készülék zöld, szürke és kék színben jelenik meg, az Android 10 szoftverrel és egy 4000 mAh-s akkumulátorral, az oldalon elhelyezett ujjlenyomat-olvasóval.


A középső helyet a K52 foglalja el, ugyanazon érintőképernyővel, egy 2,3 GHz-es chippel, jobb hátoldali kamerákkal (48, 5, 2 és 2 megapixel) 4 GB RAM és egy 64 GB-os tároló kíséretében, fehér, kék és vörös színben. A K62 ehhez képest egy 128 GB-os belső tárolóval, 28 megapixeles szelfikamerával, valamint ugyanolyan chippel és akkumulátorral igyekszik picit jobb ajánlatot nyújtani, fehér és kék színben, miközben mindhárom telefon egyedi kamerafunkciókkal, az LG 3D Sound Engine támogatásával, valamint a MIL-STD-810G minősítésnek való megfeleléssel csábítja a potenciális vásárlókat.

A modellek értékesítése először Európa egyes piacain kezdődik meg hamarosan, melyet Ázsia, Latin-Amerika és a Közel-Kelet kulcsfontosságú piacai követnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!