SG.hu
Assassin’s Creed Valhalla
Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R3 1200 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 380 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-4790 4-Core 3,6 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely
Hasonló játékok: Assassin’s Creed Origins
Kategória: külsőnézetes akció
A vikingek korában folytatódik tovább az Assassin’s Creed-sorozat, mely több tekintetben is apró, de annál határozottabb fejlődést produkált a korábbi részekhez mérten, így egy minden eddiginél kiforrottabb epizódban folytathatjuk tovább a nagy kalandokat. Lássuk, hogy miként sikerült az Assassin’s Creed Valhalla!
Miután 2015-re teljesen kifulladt az Assassin’s Creed-sorozat, a Ubisoft képes volt felismerni a problémát, majd visszavonulót fújva újragondolni mindazt, amit eddig a franchise kapcsán elvártunk. Ebben a szellemiségben született meg 2017-ben az Assassin’s Creed Origins, mely az alapoktól ugyan nem rugaszkodott el, de a végeredményt tekintve egészen kellemesen tálalta elénk az egyiptomi környezetet, majd úgy tűnt, hogy a franciák ismét a régi hibába esnek, rá egy évre ugyanis már érkezett a folytatás, az ókori Görögországba kalauzoló Odyssey.
Nem volt ugyan rossz, de akadtak hibái és hiányosságai, a leginkább azonban az fájt a rajongóknak, hogy a játékmenet gyakorlatilag semmiben sem különbözött az elődtől, az apró hibákból sem tanult a Ubisoft. Ezzel a hátszéllel érkezett meg hozzánk az Assassin’s Creed Valhalla, a franchise legújabb epizódja, amely ismét nagyobb kihagyással jutott el a boltok polcaira, ami mindig jó előjel, és megérzéseink ezúttal nem csaltak: a vikingek korába kalauzoló új epizód minden eddiginél összetettebb és kellemesebb, mondhatni letisztultabb élményeket kínál nekünk. Lássuk egy kicsit konkrétabban!
Azt már a legtöbb rajongó talán elengedte, hogy az orgyilkosok és a templomosok örök küzdelmét feldolgozó történetből szinte semmi sem maradt a sorozat berkein belül, így a Valhalla részeként is csak erőltetve sikerült belevinni egy kicsit ezt a vonalat, azonban a végeredmény inkább lett egy kiváló történelmi akciójáték, ahol lényegesebb a jó sztori, valamint a korhű ábrázolásmód. Ennek a kitételnek pedig az új rész is minden szempontból megfelel!
A középpontban ezúttal Eivor története áll, aki Norvégiában, egy viking uralkodócsalád sarjaként látja meg a napvilágot, fogadott testvére oldalán pedig képtelen beletörődni abba, hogy apjuk átengedte a koronát egy olyan királynak, aki békét ajánlott az északi törzseknek. Szerintük ez behódolás, harcos értékeik sárba tiprása, így a két testvér néhány harcos oldalán elindul, és Britannia felé veszi az irányt, hogy ott elfoglaljanak maguknak egy nagyobbacska területet, és létrehozzák saját birodalmukat. A játék sztorija tehát kifejezetten érdekes, és nemcsak a körülírása kellemes, hanem az indulás és a végkifejlet közti részt is sikerült most nagyon értékes, kifejezetten minőségi tartalom társaságában tálalni.
Ehhez persze szükség volt arra, hogy a küldetéstrendszert alaposan átdolgozzák, aminek részeként a főbb feladatok most mindennél jobban előtérbe kerültek, nem lehet eltévedni a tennivalók tengerében, nincsenek beazonosíthatatlan mellékküldetések, vagy olyan opcionális teendők, melyek órákig tartó utazgatást követeltek tőlünk. Az ilyen kisebb feladatok rendszerint lokálisak, helyben vesszük fel és végezzük el őket, és egy kicsit olyan hatást keltenek, mint a The Witcher 3: Wild Huntban látott megoldások, ahol minden egyes ilyen apró bevetés egy-egy önálló cselekményt állított a középpontba.
Harcok ilyenkor is vannak, de ritkábban, inkább a kincskeresés vagy például a kisebb fejtörők megoldása kapta a főszerepet. Olyan ez az egész, mintha egy szerepjáték lenne, ami való igaz, hiszen ennyire hangsúlyosak még talán soha nem voltak az RPG-elemek egyetlen Assassin’s Creed-játékban sem! Ezt támasztja alá többek között az is, hogy a fő sztoriszálban rengeteg a karakter, a főbb szereplők elképesztően jó kidolgozást kaptak, a cselekmény vonalába van beleszólásunk, amihez a viking kor szinte makulátlan ábrázolása valami olyan hangulati egészet tudott elénk tárni, amire ebben a témában korábban csak a God of War volt képes.
Persze a két játékot más tekintetben nem lehet összehasonlítani. Itt sokkal szerepjátékosabb, sokkal inkább szerteágazó élmények várnak ránk, elég csak a fejlődési rendszerre gondolni, amivel kapcsolatban egy az egyben kukába hajították az Odyssey kellemetlenségeit. Így ha megszeretünk egy fegyvert vagy egy páncélt, magunknál tarthatjuk azt az utolsó pillanatokig, tehát fejlődés van, még képességfa, szintlépés és tapasztalati pont is akad, de rájöttek a Ubisoftnál, hogy felesleges ezt lenyomni a rajongók torkán, tehát csak annak kell élnie vele, akit érdekel.
Ez pedig nem is hiányzik majd nekünk, hiszen lesz itt más dolgunk, mint saját hősünket vagy fegyvereinket istápolni, lévén ott lesz nekünk egy komplett falu, egy nagy közösség, melynek növekedéséhez erőforrások kellenek, ehhez pedig jó viking módjára állandó portyázásokat indíthatunk. Kellemes kis mellékes például, amikor a szomszédos települések, később komplett erődök ellen indítunk gyakorlatilag nagyobb csatákat. Igazi barbár rajtaütések ezek, melyek részeként a lakókat lemészároljuk, az épületeket felgyújtjuk, a nyersanyagokat pedig ellopjuk azért, hogy a saját településünk fejlődhessen belőle.
A harcrendszert érte a legkisebb átalakítás vagy módosítás. Nem véletlenül, hiszen az előző részekben ezen a téren majdhogynem kiemelkedőt alkottak a franciák, és bár sokan még mindig morgolódnak, hogy itt már szó sincs orgyilkosokról, lopakodásról és egyebekről, de aki a viking korszaktól ilyesmit vár, az bizonyára rendkívül hiányos történelmi ismeretekkel rendelkezik, hiszen az északi népekre egyáltalán nem volt jellemző az ilyesmi. Nyilván apróságok akadnak, hősünk eleve egy sokkal nyitottabb, sokkal agresszívebb harcmodort folytat, ennek megfelelően intenzívebbek, gördülékenyebbek lettek az összecsapások.
Világos ugyanakkor, hogy a Ubisoft ismét jól megvezette a rajongókat ezzel a játékkal, hiszen mint a fentiekből is kiderült, olyan orbitális újdonságok nincsenek, hogy azért nyugodt szívvel el lehessen kérni egy teljes szoftverért járó vételárat, de a kérdéses történelmi korszak, a kellemes körítés megint képes feltenni a szemellenzőt a legnagyobb rajongókra. Nem véletlenül nevezik az Assassin’s Creed-sorozatot a Ubisoft Call of Dutyjának, hiszen időről időre ugyanaz történik a franciáknál is: adott egy megbízható alap, amelyre elegendő ráhúzni egy szuper történelmi korszakot, megspékelni pár jellegzetességgel, és máris ott a kasszasiker.
Grafika: Szögezzük le gyorsan, hogy az Assassin’s Creed Valhalla egyáltalán nem csúnya, de újgenerációs címként reklámozni egyenesen nevetséges. Messze van ez a látvány még attól, ellenben kifejezetten látványosak a viking települések, a csodaszép tájak, a karakterábrázolások, az egész olyan egy kicsit, mintha a The Witcher 3-at bővítették volna ki a készítők. Ami kellemetlenebb, hogy bár a kinézet kifejezetten csinos, ellenben nagyon optimalizálatlan, PC-n rengeteg a hiba, a bug, amit folyamatosan javítanak ugyan, de akadnak itt hiányosságok bőségesen.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren valóban semmi nem változott az előző részekhez mérten. Gyakorlatilag minden pontosan ugyanott és ugyanúgy maradt, ahogyan a görög kiránduláson láthattuk, csak kapott egy új dizájnt a felület. Az irányítás is hasonlóképpen jellemezhető: ha van is változás, azt egyáltalán nem lehet észrevenni.
Játszhatóság: A tartalom terén bődületesen sok elfoglaltság vár ránk az új Assassin’s Creedben is, de a Ubisoft ezúttal nemcsak a mennyiségre ment rá, hanem a minőségre is. Kifejezetten kellemes a cselekmény, elnyújtott ugyan, de nagyon izgalmas, fordulatos, miközben a mellékes teendőkre szintén nem panaszkodhatunk.
Intelligencia, nehézség: Ebben a tekintetben szintén nem sok újdonságot tudunk elmondani azoknak, akik az Odyssey-t is oda-vissza ismerik. Noha viking harcosokkal vagyunk, a küzdelmek mégis kellemes kihívást nyújtanak, érezhető például, hogy folyamatosan próbál igazodni és korrigálni a mesterséges intelligencia, de nincs kirívó hullámzás, nincsenek kellemetlenségek, az egész élmény kiegyensúlyozott, mint ahogyan azt már megszoktuk korábban a sorozattól.
Hangok, zene: Szintén a szokásos minőség vár ránk ezen a téren az Assassin’s Creed Valhallában. A szinkronok kifejezetten magas minőséget nyújtanak, nincs végre túlerőltetett akcentus, de kiemelkedők lettek a zenék is, melyek elképesztő hangulatot tudnak nyújtani a játéknak a háttérből.
Összegzés: Az Assassin’s Creed Valhalla egy újabb kellemes tagja lett a Ubisoft sorozatának, amelyet az igazi rajongók biztosan imádnak majd – akárcsak a viking korszak kedvelői –, aki viszont ismét csak az újdonságok hiánya miatt tud sírni, az jobb, ha messzire elkerüli. Sem ez a rész, sem a franchise nem neki szól, ezt érdemes lenne már elfogadni. A fentiek fényében izgatottan várjuk, hogy milyen történelmi időszakot jelöl ki legközelebb a csapat!
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD Ryzen R3 1200 processzor, Nvidia GeForce GTX 960 vagy ATI Radeon R9 380 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely
Ajánlott: Intel Core i7-4790 4-Core 3,6 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 570 grafikus kártya, 8 GB RAM, 50 GB szabad hely
Hasonló játékok: Assassin’s Creed Origins
Kategória: külsőnézetes akció
A vikingek korában folytatódik tovább az Assassin’s Creed-sorozat, mely több tekintetben is apró, de annál határozottabb fejlődést produkált a korábbi részekhez mérten, így egy minden eddiginél kiforrottabb epizódban folytathatjuk tovább a nagy kalandokat. Lássuk, hogy miként sikerült az Assassin’s Creed Valhalla!
Miután 2015-re teljesen kifulladt az Assassin’s Creed-sorozat, a Ubisoft képes volt felismerni a problémát, majd visszavonulót fújva újragondolni mindazt, amit eddig a franchise kapcsán elvártunk. Ebben a szellemiségben született meg 2017-ben az Assassin’s Creed Origins, mely az alapoktól ugyan nem rugaszkodott el, de a végeredményt tekintve egészen kellemesen tálalta elénk az egyiptomi környezetet, majd úgy tűnt, hogy a franciák ismét a régi hibába esnek, rá egy évre ugyanis már érkezett a folytatás, az ókori Görögországba kalauzoló Odyssey.
Nem volt ugyan rossz, de akadtak hibái és hiányosságai, a leginkább azonban az fájt a rajongóknak, hogy a játékmenet gyakorlatilag semmiben sem különbözött az elődtől, az apró hibákból sem tanult a Ubisoft. Ezzel a hátszéllel érkezett meg hozzánk az Assassin’s Creed Valhalla, a franchise legújabb epizódja, amely ismét nagyobb kihagyással jutott el a boltok polcaira, ami mindig jó előjel, és megérzéseink ezúttal nem csaltak: a vikingek korába kalauzoló új epizód minden eddiginél összetettebb és kellemesebb, mondhatni letisztultabb élményeket kínál nekünk. Lássuk egy kicsit konkrétabban!
Azt már a legtöbb rajongó talán elengedte, hogy az orgyilkosok és a templomosok örök küzdelmét feldolgozó történetből szinte semmi sem maradt a sorozat berkein belül, így a Valhalla részeként is csak erőltetve sikerült belevinni egy kicsit ezt a vonalat, azonban a végeredmény inkább lett egy kiváló történelmi akciójáték, ahol lényegesebb a jó sztori, valamint a korhű ábrázolásmód. Ennek a kitételnek pedig az új rész is minden szempontból megfelel!
A középpontban ezúttal Eivor története áll, aki Norvégiában, egy viking uralkodócsalád sarjaként látja meg a napvilágot, fogadott testvére oldalán pedig képtelen beletörődni abba, hogy apjuk átengedte a koronát egy olyan királynak, aki békét ajánlott az északi törzseknek. Szerintük ez behódolás, harcos értékeik sárba tiprása, így a két testvér néhány harcos oldalán elindul, és Britannia felé veszi az irányt, hogy ott elfoglaljanak maguknak egy nagyobbacska területet, és létrehozzák saját birodalmukat. A játék sztorija tehát kifejezetten érdekes, és nemcsak a körülírása kellemes, hanem az indulás és a végkifejlet közti részt is sikerült most nagyon értékes, kifejezetten minőségi tartalom társaságában tálalni.
Ehhez persze szükség volt arra, hogy a küldetéstrendszert alaposan átdolgozzák, aminek részeként a főbb feladatok most mindennél jobban előtérbe kerültek, nem lehet eltévedni a tennivalók tengerében, nincsenek beazonosíthatatlan mellékküldetések, vagy olyan opcionális teendők, melyek órákig tartó utazgatást követeltek tőlünk. Az ilyen kisebb feladatok rendszerint lokálisak, helyben vesszük fel és végezzük el őket, és egy kicsit olyan hatást keltenek, mint a The Witcher 3: Wild Huntban látott megoldások, ahol minden egyes ilyen apró bevetés egy-egy önálló cselekményt állított a középpontba.
Harcok ilyenkor is vannak, de ritkábban, inkább a kincskeresés vagy például a kisebb fejtörők megoldása kapta a főszerepet. Olyan ez az egész, mintha egy szerepjáték lenne, ami való igaz, hiszen ennyire hangsúlyosak még talán soha nem voltak az RPG-elemek egyetlen Assassin’s Creed-játékban sem! Ezt támasztja alá többek között az is, hogy a fő sztoriszálban rengeteg a karakter, a főbb szereplők elképesztően jó kidolgozást kaptak, a cselekmény vonalába van beleszólásunk, amihez a viking kor szinte makulátlan ábrázolása valami olyan hangulati egészet tudott elénk tárni, amire ebben a témában korábban csak a God of War volt képes.
Persze a két játékot más tekintetben nem lehet összehasonlítani. Itt sokkal szerepjátékosabb, sokkal inkább szerteágazó élmények várnak ránk, elég csak a fejlődési rendszerre gondolni, amivel kapcsolatban egy az egyben kukába hajították az Odyssey kellemetlenségeit. Így ha megszeretünk egy fegyvert vagy egy páncélt, magunknál tarthatjuk azt az utolsó pillanatokig, tehát fejlődés van, még képességfa, szintlépés és tapasztalati pont is akad, de rájöttek a Ubisoftnál, hogy felesleges ezt lenyomni a rajongók torkán, tehát csak annak kell élnie vele, akit érdekel.
Ez pedig nem is hiányzik majd nekünk, hiszen lesz itt más dolgunk, mint saját hősünket vagy fegyvereinket istápolni, lévén ott lesz nekünk egy komplett falu, egy nagy közösség, melynek növekedéséhez erőforrások kellenek, ehhez pedig jó viking módjára állandó portyázásokat indíthatunk. Kellemes kis mellékes például, amikor a szomszédos települések, később komplett erődök ellen indítunk gyakorlatilag nagyobb csatákat. Igazi barbár rajtaütések ezek, melyek részeként a lakókat lemészároljuk, az épületeket felgyújtjuk, a nyersanyagokat pedig ellopjuk azért, hogy a saját településünk fejlődhessen belőle.
A harcrendszert érte a legkisebb átalakítás vagy módosítás. Nem véletlenül, hiszen az előző részekben ezen a téren majdhogynem kiemelkedőt alkottak a franciák, és bár sokan még mindig morgolódnak, hogy itt már szó sincs orgyilkosokról, lopakodásról és egyebekről, de aki a viking korszaktól ilyesmit vár, az bizonyára rendkívül hiányos történelmi ismeretekkel rendelkezik, hiszen az északi népekre egyáltalán nem volt jellemző az ilyesmi. Nyilván apróságok akadnak, hősünk eleve egy sokkal nyitottabb, sokkal agresszívebb harcmodort folytat, ennek megfelelően intenzívebbek, gördülékenyebbek lettek az összecsapások.
Világos ugyanakkor, hogy a Ubisoft ismét jól megvezette a rajongókat ezzel a játékkal, hiszen mint a fentiekből is kiderült, olyan orbitális újdonságok nincsenek, hogy azért nyugodt szívvel el lehessen kérni egy teljes szoftverért járó vételárat, de a kérdéses történelmi korszak, a kellemes körítés megint képes feltenni a szemellenzőt a legnagyobb rajongókra. Nem véletlenül nevezik az Assassin’s Creed-sorozatot a Ubisoft Call of Dutyjának, hiszen időről időre ugyanaz történik a franciáknál is: adott egy megbízható alap, amelyre elegendő ráhúzni egy szuper történelmi korszakot, megspékelni pár jellegzetességgel, és máris ott a kasszasiker.
Grafika: Szögezzük le gyorsan, hogy az Assassin’s Creed Valhalla egyáltalán nem csúnya, de újgenerációs címként reklámozni egyenesen nevetséges. Messze van ez a látvány még attól, ellenben kifejezetten látványosak a viking települések, a csodaszép tájak, a karakterábrázolások, az egész olyan egy kicsit, mintha a The Witcher 3-at bővítették volna ki a készítők. Ami kellemetlenebb, hogy bár a kinézet kifejezetten csinos, ellenben nagyon optimalizálatlan, PC-n rengeteg a hiba, a bug, amit folyamatosan javítanak ugyan, de akadnak itt hiányosságok bőségesen.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Ezen a téren valóban semmi nem változott az előző részekhez mérten. Gyakorlatilag minden pontosan ugyanott és ugyanúgy maradt, ahogyan a görög kiránduláson láthattuk, csak kapott egy új dizájnt a felület. Az irányítás is hasonlóképpen jellemezhető: ha van is változás, azt egyáltalán nem lehet észrevenni.
Játszhatóság: A tartalom terén bődületesen sok elfoglaltság vár ránk az új Assassin’s Creedben is, de a Ubisoft ezúttal nemcsak a mennyiségre ment rá, hanem a minőségre is. Kifejezetten kellemes a cselekmény, elnyújtott ugyan, de nagyon izgalmas, fordulatos, miközben a mellékes teendőkre szintén nem panaszkodhatunk.
Intelligencia, nehézség: Ebben a tekintetben szintén nem sok újdonságot tudunk elmondani azoknak, akik az Odyssey-t is oda-vissza ismerik. Noha viking harcosokkal vagyunk, a küzdelmek mégis kellemes kihívást nyújtanak, érezhető például, hogy folyamatosan próbál igazodni és korrigálni a mesterséges intelligencia, de nincs kirívó hullámzás, nincsenek kellemetlenségek, az egész élmény kiegyensúlyozott, mint ahogyan azt már megszoktuk korábban a sorozattól.
Hangok, zene: Szintén a szokásos minőség vár ránk ezen a téren az Assassin’s Creed Valhallában. A szinkronok kifejezetten magas minőséget nyújtanak, nincs végre túlerőltetett akcentus, de kiemelkedők lettek a zenék is, melyek elképesztő hangulatot tudnak nyújtani a játéknak a háttérből.
Összegzés: Az Assassin’s Creed Valhalla egy újabb kellemes tagja lett a Ubisoft sorozatának, amelyet az igazi rajongók biztosan imádnak majd – akárcsak a viking korszak kedvelői –, aki viszont ismét csak az újdonságok hiánya miatt tud sírni, az jobb, ha messzire elkerüli. Sem ez a rész, sem a franchise nem neki szól, ezt érdemes lenne már elfogadni. A fentiek fényében izgatottan várjuk, hogy milyen történelmi időszakot jelöl ki legközelebb a csapat!