Berta Sándor

Nevet váltott a Hangouts

Úgy tűnik, hogy a márkanév végleg eltűnhet.

A Google már 2018 decemberében jelezte, hogy fokozatosan eltűnik a Hangouts, legalább is annak a felhasználóknak szánt verziója, majd később az szintén ismertté vált, hogy a vállalat rendet vág a kommunikációs szolgáltatásai között. Januárban pedig kiderült, hogy a társaság új kommunikációs megoldást fejleszt, amellyel több alkalmazást és szolgáltatást kiválthat. Az integrált ajánlatok között lenne a videókhoz használható Hangouts Meet, a szöveges fájlokhoz alkalmazható Hangouts Chat, valamint a Gmail és a Drive is.

Minden bizonnyal az utóbbi törekvésnek tudható be, hogy a társaság mostanra a Hangouts Meet mellett a Hangouts Chatet is átnevezte. A Hangouts Meet hivatalos neve Google Meet, míg a Hangouts Chaté Chat lett. A módosításokat a 9to5Google nevű honlap vette észre. A portál rámutatott, hogy az új nevek külön bejelentés nélkül jelentek meg a terméktámogatási oldalakon.

A névváltás egyúttal azt is jelenti, hogy a Hangouts márkanév akár véglegesen is eltűnhet, hiszen nagyon valószínűnek tűnik, hogy a közeljövőben a felhasználóknak szánt Hangouts-változat is új nevet kap majd. Amennyiben pedig a Google leállítaná a szolgáltatást, akkor az internetezők a jövőben a Google Meet és a Chat közül választhatnának.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tank84 #1
    xarért kell két app ugyan arra kb..?!