Berta Sándor

A megfázás ellenszerét kutatja az Amazon

Az óriáscégnél egy külön csapat keresi a gyógymódot.

A CNBC három külön forrásra hivatkozva azt írta, hogy az Amazonnál a Project Gesundheit keretében több mint száz szakember foglalkozik a "nagy kihívással", vagyis a hagyományos megfázás elleni hatékony ellenszer megtalálásával. A csoport munkáját a vállalat felhőrészlege, az Amazon Web Services (AWS) finanszírozza. A tagok között egyaránt vannak tudósok és mérnökök, s az AWS-nek köszönhetően a szükséges számítási teljesítmény is rendelkezésre áll.

A programban az ideális eredmény nyilván egy megfelelő oltás kifejlesztése ellen, de ugyanilyen fontos az is, hogy olyan gyógyszereket alkossanak meg, amelyekkel az eddigieknél hatékonyabban lehet csökkenteni a betegség tüneteit. A csoportot Babak Parviz vezeti, aki korábban az Alphabet konzorciumnál a Google X gyűjtőnevű kutatóprojektekért felelt.

A megfázás évente több milliárd ember életminőségét veszélyezteti, ráadásul komoly gazdasági tényezőnek is számít. A Michigan Egyetem kutatóinak 2003-as tanulmányában szereplő becslések alapján a betegség miatti munkaképtelenség és az egészségügyi intézkedések éves szinten legalább 40 milliárd dollárba kerülnek csak az Amerikai Egyesült Államokban. S ebben az összegben még nincsenek benne azok az esetek, amikor gyerekek betegednek meg és néhány napig nem tudnak iskolába menni.

Tavaly július óta az NHS brit egészségügyi szolgálat együttműködik az Amazonnal azért, hogy az Alexa nevű digitális beszédasszisztense tanácsokat adjon olyan elterjedt betegségek kezelésével kapcsolatban, mint a migrén vagy az influenza. A cél az, hogy akinek kisebb problémája van, az ne keresse fel a kezelőorvosát és ezáltal kevésbé legyen leterhelve a rendszer. Mindez segíthet a költségek csökkentésében is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #11
    Mindig meglepsz, hogy tudsz írni! Váó!
  • ostoros #10
    Pörögj, pörögj, helikopter! :D
  • M2 #9
    Idiótasgfórumozósokoska vs tudományos szakemberek. Nem is tudom melyik csoport szavára adjak! :-)
  • Sequoyah #8
    A vitamin nem ellenszer, hanem taplalek... Kajatol nem fogsz meggyogyulni.

    Nyilvan aki tapanyaghianyos az nehezebben gyogyul meg, de a megfertozodes aranyara semmifele hatassal nincsen.
  • duke #7
    "A megfázás évente több milliárd ember életminőségét veszélyezteti, ráadásul komoly gazdasági tényezőnek is számít."

    Ez mar nem sokat szamit, mostmar ugyis mindmeghalunk. Sokszor mondtuk, de mostmar tuti. Az persze johir, hogy a tovabbiakban afrikaban sem fognak mar ehezni.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.03.11. 15:24:26
  • kvp #5
    Nem meggyogyitani akarjak az embereket,hanem csokkenteni a tuneteket, hogy munkakepesek maradjanak. Igy nem kell a betegseg miatt kieso embereket potolni, hanem mindenki dolgozhat betegen, csak fizessen nekik a tuneteket csokkento gyogyszerert.
  • VolJin #4
    Sapka, sál, kesztyű, réteges öltözködés, kár kutatni... :-D
  • Tinman #2
    Hogy lehet olyasmire ellenszert keresni, ami nem létezik? ^^
  • Zro #1
    Sokáig nem kell, hogy keressék, úgy hívják D vitamin :)