Berta Sándor

Támogatná az Amazon feldara­bolását az első munkatársa

A szakember kulcsszerepet játszott a platform megalkotásában.

Shel Kaphan programozó korábban nem igazán szerepelt a sajtóban, kerüli a nyilvánosságot. Most azonban a PBS Frontline műsorában vetített Amazon Empire: The Rise and Reign of Jeff Bezos című dokumentumfilmben mondta el a véleményét a társaságról és az annál töltött idejéről.

A szakembert gyakran nevezik az Amazon első alkalmazottjának, mert főszerepe volt a kezdeti oldal létrehozásában. Kaphan 1994-ben került a céghez és idővel annak műszaki vezetője lett. A férfi a felvételen kitért arra, hogy nagyon büszke az Amazonnál töltött idejére és arra, hogy oroszlánrészt vállalt a vállalat megteremtésében, ugyanakkor a kereskedelmi cég, és az "a hatalmas és megállíthatatlan erő", amit képvisel, már inkább félelemmel tölti el. Éppen ezért képviseli most már azt az álláspontot, hogy a társaságot fel kellene darabolni és egy ilyen lépésnek "potenciálisan lehet értelme". Ezt az ötletet korábban az amerikai trösztellenes hivatalok és számos politikus, például Elizabeth Warren demokrata szenátor is felvetették.


A programozó kifejtette, hogy szerinte helytálló, ha valaki könyörtelen versenytársnak minősíti a céget. Az aggodalmai egyébként nem csupán az Amazonra vonatkoznak, hanem annak Amazon Web Services (AWS) nevű leányvállalatára is, hogy meg lehessen őrizni a kisvállalkozások innovációs képességét. Kaphan hangsúlyozta, hogy évtizedek óta nem beszélt Jeff Bezos alapítóval. A kezdeti időszakot rendkívül szórakoztatónak és eklektikusnak nevezte, de mindez a vállalat növekedésével fokozatosan megváltozott. Úgy vélte, hogy Bezos alapvetően hidegvérű és egy meglehetősen szűk nézőpontból figyeli a dolgokat, ráadásul szeret mindenáron nyerni.

A férfi végül leszögezte, hogy ha fel is darabolnák az Amazont, az nem oldaná meg a rendszerszintű problémákat, például a jelenlegi laza szabályozást és magát a kapitalizmus jellegét. Ezek a dolgok tették lehetővé a társaság növekedését. Ha meg akarjuk változtatni valakinek a viselkedésmódját, akkor az egész rendszert kell megváltoztatni. Az nem várható el és nem is járható út, hogy csak egyetlen piaci szereplő módosítsa a viselkedését. Szövetségi szabályozás vagy beavatkozás hiányában az Amazon túlzott piaci befolyása csak tovább súlyosbítja az Amerikai Egyesült Államokban meglévő társasalmi egyenlőtlenségeket. Tudomásul kell venni, hogy bizonyos mértékű egyenlőtlenség elkerülhetetlen és az motiváló, de ha túl nagyra nő, akkor sokkal súlyosabbá válhat a helyzet. Azt pedig ő nem szeretné átélni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KoLaMan #3
    Mert "csak" egy programozó (volt, később vezető), talán máshoz is érthet.
    Másrészt meg, érezhetően egyáltalán nem gazdasági, hanem erkölcsi-morális szempontok alapján mondott véleményt - és nem csak az Amazonról.

    Amúgy én meg Jeff Brezos feldarabolását támogatnám... :-)
  • Gabbbbbbbbbbbb #2
    Ő csak egy programozó, akinek megmondták hogy milyen rendszereket fejlesszen. Többet ér, mintha az először alkalmazott takarítónőt kérdezték volna meg, de nem sokkal. (nem gazdasági szakember)
  • duke #1
    "Támogatná az Amazon feldara­bolását az első munkatársa "

    Lemernem fogadni, hogy az amazon meg a munkatarsuk feldarabolasat tamogatna.
    Kolcsonosen feldarabolnak egymast.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2020.02.28. 15:57:25