Berta Sándor

Bíróság elé idézné Donald Trumpot az Amazon

A kereskedelmi konszern mindenképpen ragaszkodik az amerikai elnök meghallgatásához.

Az Amazon tavaly november végén megtámadta a Joint Enterprise Defense Infrastructure (JEDI) nevű pályázati program végeredményét, amelynek keretében a 10 milliárd dolláros projektben a Microsoftot hozta ki győztesnek az amerikai védelmi minisztérium. Már akkor felmerült az ügyben a politikai befolyás vádja. 2019 decemberében a társaság azzal vádolta meg a Pentagont, hogy a végeredmény Donald Trump nyomásására alakult ki, a politikus ugyanis a döntéssel Jeff Bezosnak akart ártani. Ez volt kiolvasható a nyilvánosságra került bírósági dokumentumokból. Amennyiben a vádak beigazolódnának, akkor az azt jelentené, hogy az amerikai elnök hivatali visszaélést követett el.

Ugyan eltelt két hónap, azonban az ügy egyáltalán nem csitult el és a kereskedelmi óriáscég elszánt abban a tekintetben, hogy bíróság elé idéztesse Donald Trumpot, akinek eskü alatt kellene vallomást tennie. Ezt támasztja alá a washingtoni szövetségi bírósághoz benyújtott új kereset is, amelyben az szerepel, hogy csak a politikus tud teljes felvilágosítást adni az ügyben és így válhat lehetségessé további új tanúk meghallgatása is.

Az Amazon szintén ragaszkodik ahhoz, hogy eskü alatt kelljen vallomást tennie Mark Esper jelenlegi és James Mattis korábbi védelmi miniszternek, s a Trump-kabinet más tagjainak. A Fehér Ház és a Pentagon egyelőre nem reagált az új keresetre, miként a JEDI projektpályázatot végül megnyerő Microsoft sem kommentálta a fejleményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #8
    Na, ez a pöcsfejek hozzáállása. Miért is nem megy el a gyerekmunkás a szénbányából dolgozni valahová máshová- kérdezhették volna 200 évvel ezelőtt...
  • Palinko #7
    Elment már de nem mindenki olyan szerencsés hogy megteheti élethelyzet függő.
  • TokraFan #6
    ÖÖööö, a Microfos nem techcég?
    Egyebekben, a "tech gecik" által létrehozott rendszeren és eszközökön "tech gecizel éppen". Nem képmutatás ez?
  • Sydra #5
    Ha kívülről meg lehet mondani, hogy mi a helyes döntés, akkor mi szükség az elnökre? Elég lenne egy automatát a helyére ültetni. Egyáltalán miben dönthet az elnök, ami nem számít visszaélésnek? Az USA elnökeként nem ítélhet egy céget nemzetbiztonság szempontjából kockázatosnak?
    Én értem, hogy sokan nem szeretik Trump-ot, de az őt ért kritikák 90%-a logikátlan, gyerekes hülyeség.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2020.02.24. 19:52:56
  • Sequoyah #4
    Es miert nem ment a baratod mashova dolgozni? Ha mindenki lelepne akinek nagy a szaja, akkor gyorsan javulna a helyzet...
  • Palinko #3
    Nekem nem az a bajom az amazonnal hogy techóriás, hanem az ahogy az alkalmazotakkal bánik, egyik barátom dolgozott ott és hát ne tudd meg.
  • hawkie22 #2
    Azért nagyon nem mindegy, hogy tisztességes piaci versenyben nyer a Microsoft vagy hivatali visszaélés miatt kap meg egy pályázatot. Elnök vagy nem elnök a seprüfejü, azért ö se tehet meg mindent. Egyébként meg nem tudom, mit szidod az Amazont, lehet, hogy techóriás gecik, viszont tény, hogy piacvezetö szinten vannak.
    Te lennél az Amazon vezetöje, te se hagynál veszni csak úgy egyszerüen egy 10 milliárd dolláros projektet. Kapitalizmusban élünk, ez van. (Ha meg csak az irigység szól belöled, indíts te is egy techóriás céget. :))