Berta Sándor

A kiterjesztett valóság szemüvegek váltják ki az okostele­fonokat?

A mobilkészülékek már nem maradnak sokáig elsődleges kommunikációs eszközök.

Michael Abrash, a Facebook valóság laboratóriumának vezetője úgy vélte, hogy a kiterjesztett valóság szemüvegek 2030-ig nagy valószínűséggel átveszik az okostelefonok helyét és szerepét a felhasználók életében. Az időpont nem véletlen, ugyanis a menedzser szerint 5-10 éven belül a kiterjesztett valóság technológia már nem csupán elég kiforrott lesz, hanem széles körű elfogadottsággal is fog rendelkezni az emberek körében.

Abrash hozzátette, hogy az okostelefonokra már csak egy kis ideig lesz szükség azért, hogy a segítségükkel el lehessen végezni a kommunikációt és az információk beszerzését vagy szórakozni lehessen. A kiterjesztett valóság szemüvegek képesek lesznek megjeleníteni a digitális képeket és videókat. A jövőbeli modellek ugyanakkor nem hasonlítanak majd a jelenlegi termékekre, divatosak és könnyűek lesznek. A laboratóriumuk célja is egy ilyen kiterjesztett valóság szemüveg megalkotása, amely olyan könnyű, mint egy hagyományos készülék és körülbelül úgy is néz ki. Az ezt lehetővé tévő technológia 2030-ra már rendelkezésre fog állni és ráadásul kellően olcsó is lesz az elterjedéshez. Az első eszközök - adattárolási és energiaellátási okokból - minden bizonnyal kiegészítővel kerülnek majd a boltokba.

Abrash rámutatott, hogy mindenki látja, hogy a kiterjesztett valóság egy napon ki fogja váltani a telefont. Ez egy természetes dolognak tűnik. Kiemelte, hogy a virtuális valóság viszont legalább ilyen fontos lehet. Amíg ugyanis a kiterjesztett valóság a telefont válthatja ki, addig a virtuális valóság az asztali számítógépet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #5
    Szerintem alsó hangon tíz év, mire összeáll az első értelmesen használható darab. Aztán újabb tíz év, mire valaki összerakja azt a verziót, amit a tömegek is elfogadnak és el is tud terjedni.

    Szóval 2030 helyett inkább 2050 vagy 2060 lesz az.
  • Sir Cryalot #4


    "Régi magától érthetődő elvi lehetőség minden (!) kijelzőt, információs felületet, akár statikus képeket díszítéseket (Bármi ami 3D vagy vetített 2D prezentálható) is kiváltani"

    Nem lesz fekete megjelenítve csak ha szenzoron van atvezetve kép, az meg olyan is.

    Ordas kamuzásaikba mondjuk belefér, most ott tartunk.
  • Sir Cryalot #3
    Mese habbal a jézusszemüveg :DDDD

    Lesz vagy 5féle amik nem tudják egymást kiváltani. Mert az egyik relaxált betekintést nyújt, de látószöget nem, és stb. Elbaszott szabványokat ne is említsük.
    Az hogy tologatják a dátumot azt se, Markyboy 2025öt emlegetett pár napja.
  • KisKZ #2
    Telefont IS.
    Mennyit beszéltünk erről anno a kilencvenes évek második felében!

    Régi magától érthetődő elvi lehetőség minden (!) kijelzőt, információs felületet, akár statikus képeket díszítéseket (Bármi ami 3D vagy vetített 2D prezentálható) is kiváltani. Csupán a megfelelő technológiának kell elkészülni hozzá. Meg lesz az is hamarosan.
    Az hogy mennyi az amit tényleg érdemes kiváltani ezen az úton, azt majd a felvevő piac meghatározza.
    Ezernyi lehetőség.
    Pl. a segítségével el lehet felejteni a teljes holografikus megjelenítés iszonyatos mennyiségű számítási igényét, lekorlátozva azt csupán a megfigyelők számára és szemszögére.
  • dzsagon #1
    Ready player one