Gyurkity Péter

Sokkal fiatalabb lehet az Univerzum

A különbség akár 2 milliárd és is lehet, ám itt még mindig sok a kérdőjel.

A Világegyetem kutatása terén még annak pontos kora, illetve a kor meghatározása is komoly fejtörést okoz a szakembereknek, itt pedig továbbra sem találni teljes egyetértést, hiszen az eltérő módszereket alkalmazó kutatások különböző eredményekre jutnak. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy egyesek szerint nem stimmel az Univerzum tágulásának üteme, most pedig egy új tanulmány látott napvilágot, amelyben magát a kort kérdőjelezik meg.

A friss munkát a Science magazin oldalán tették közzé, ezúttal német kutatók jóvoltából. A Max Planck Intézet munkatársai szerint szintén nem stimmel a Hubble-állandó mértéke, amely a tágulás ütemét határozza meg számunkra, itt pedig ennek következtében akár 2 milliárd évet is le kellene faragnunk az Univerzum életkorából, vagyis ez utóbbi 12 milliárd év alá is mérséklődhet. A NASA legutóbb még 2012-ben tette közzé saját újabb becslését, akkor 13,8 milliárd évben határozták meg a teljes életkort, a német szakemberek azonban most leszögezik, hogy a távoli csillagok mozgását illetően továbbra is nagy a bizonytalanság, amennyiben pedig ezek gyorsabban mozognak, maga a tágulás rövidebb időt vett igénybe.

A Hubble-konstans értékét a korábbi kutatásokban 70-nél húzták meg, a mostani eredményt közzétevő csapat szerint azonban ez ehelyett 82,4, ami egyben azt is jelenti, hogy a teljes életkor 11,4 milliárd évre rúg. Mások azonban rögtön hozzáteszik ehhez, hogy a csapat mindössze két gravitációs lencsét használt fel a kutatás során, emiatt pedig a hibahatár mérete is megugrott, ennek következtében pedig az is lehetséges, hogy az életkor nagyobb, mint azt korábban gondoltuk. Ezen komoly korlátozás miatt egyes szakemberek szerint további munkára lesz szükség, bár azt elismerik, hogy a módszer kétségkívül érdekes megközelítésnek minősül – tekintettel azonban arra, hogy a mérőeszköz sem pontos, az eredményt még kevésbé tekinthetjük annak.

Adam Riess, aki 2011-ben Nobel-díjat kapott az Univerzum életkorának és a tágulás mértékének kutatásáért, valamint a sötét energia jelenlétének kimutatásáért, kiemelte, hogy kedvező fejlemény az alternatív módszerek iránti érdeklődés felerősödése, a konkrét eredmények tekintetében azonban nincs áttörés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Magiagi #440
    Akkor foglaljuk össze tömören, mi a baj a "fizikai pível".

    Kezdetben volt a pi, jó ismerősünk, közelítő értéke 3,1415926535, szerepe az ember kultúrtörténetében és tanulmányaiban közismert. Értéke éppúgy nem változhat, mint egyetlen más konstansé sem. A "konstans" azt jelenti, változhatatlan.
    Ha arra adjuk a fejünket, hogy ezt ne fogadjuk el, akkor először azt mondjuk, jó, hát a matematikában nem változik, de a nagybetűs élet mégiscsak más, mint a matematika, ott miért is ne változhatna. Való igaz, a művészet egyes stílusirányzatai, pl. a dadaizmus megengednek ilyen ötleteket. A mesék világa már nem. Önellentmondás nem lehet mesékben. Ha két pi is van, az egyik nem változik, a másik változik, akkor miért ne lehetne harmadik pi is? Mondjuk kémiai. Negyedik: mikológiai. Ötödik: herpetológiai. Hatodik: balneológiai. Miért is ne? Ha nem mondjuk meg, 1) mit értünk "fizikai pín", 2) miért ragaszkodunk egy meglevő állandó nevének átruházásához egy változóra, akkor ezek a lehetőségek ugyanolyan joggal felmerülnek. És a határok beláthatatlanok! Lehetne pl. "fizikai kétötöd", vexillológiai gyökkető", "egyházi tized".
    Utoljára szerkesztette: Magiagi, 2022.05.10. 23:48:34
  • Gravitoni #439
    ... Csak ennyit akartam mondani.


    Ha lesz valami új fejlemény szólok.

    Utoljára szerkesztette: Gravitoni, 2019.11.08. 00:47:16
  • Gravitoni #438
    Mit is jósol az én elméletem?

    Az elméletem szerint egyetlen véletleszerűen tekergőző végtelen vékony és végtelen hosszú spagetti szál , az egyetlen dimenzió saját metszéspontjainál létrejövő különböző jelenségek hozzák létre a jelenségeket és a különböző Univerzumokat, ha így van, akkor ebből több dolog is következik, kérdés pedig nem marad hátra sok mögötte.

    A kérdések amik maradnak hogy ki hozta létre mindezt, a gombolyagot? Itt ugye megint Istennél landol a történet aki a végtelen dimenziók végén csücsül egy adimenzionális térben és mint valami mágikus gömböt úgy szugerálja a valóságunkat a szakállas öreg... vagy mittomém....

    vagy valami nagycsöcsű némber... :)

    De a lényeg, hogy csak annyi változik hogy ezeket a jelenségeket mindössze ezek az önmetszései hozzák létre a mind az egy dimenziónak ami valójában van széles e Univerzum"ban" illetve amiBEN létezik a mi kis "nagy" "bumm"unk a 3.14'" dimenzió környékén.
  • Gravitoni #437
    Minden tiszteletem amúgy a fizikusoké, mert csodákra voltak képesek a tudás alapjai nélkül is. És ez figyelemreméltó teljesítmény ! Azonban emlékeztetőül bedobnám újra a kardinális kérdést ahonnan mindenképpen véget ér ez a fajta tudomány és mély gyökerekig megy vissza:

    " Mit keres a végtelen matematikai PI a fizikai valóságban, és mitől lenne ott véges ? "

    Ez egy kardinális kérdés és enélkül egy tapottat sem lehet se logika, főleg nem tudomány címszó alatt tovább haladni.

    Ez egy olyan kérdés amit legkésőbb 1600 magassága óta KÖTELEZŐEN kellett volna tudni, hogy mivel a PI a fizikai valóság egy megfigyeléséből következik, ami viszont matematikailag végtelennek bizonyul, onnantól a fizikai valóság is KÖTELEZŐEN végtelen.

    Ennyi tömören a történet.
  • Gravitoni #436
    https://www.livescience.com/universe-may-be-curved.html

    Most ne haragudjatok de elkapott a röhögőgörcs...

    Azok után hogy mindenféle téridőgörbületekről beszélnek száz éve... most komolyan azzal jönnek elő, hogy számukra új dolog az hogy görbült az egész Univerzum is ?


    Most valaki itt nagyon hülye az egyszer biztos, vagy a tudósok, vagy én , de nincs középút....
  • Gravitoni #435
    https://www.forbes.com/sites/drdonlincoln/2019/11/01/miniature-black-hole-surprises-astronomers-it-shouldnt-exist/

    https://www.washingtonpost.com/science/scientists-are-baffled-whats-up-with-the-universe/2019/10/31/31fc42e4-f353-11e9-8cf0-4cc99f74d127_story.html

    No one is panicking. To the contrary, the theorists are intrigued. They hope the Hubble Constant confusion is the harbinger of a potential major discovery — some "new physics."

    Minden egyes tudományos cikk emlegeti azt a bizonyos "új fizikát" amiről próbálok beszélni nektek, viszont ehhez, el kellene engednetek az eddigi "tudásotokat"..



    Enélkül nehéz lehet megérteni bármit is, az Univerzum valódi működéséből.
    Utoljára szerkesztette: Gravitoni, 2019.11.02. 14:50:06
  • Gravitoni #434
  • Gravitoni #433
    https://www.vice.com/en_us/article/j5yngp/the-universe-is-made-of-tiny-bubbles-containing-mini-universes-scientists-say

    Már tudósok is fejtegetik azt amiről beszélek, csak én nekem 5 év testhossznyi kutatási előnyöm van velük szemben ezen az úton.


    "Mini Univerzumok buborékai alkotják az Univerzumot"

    Csak ők még a saját elméleteik alapszavaik , definícióik, mint pl. a "relatívitás" GYAKORLATÁT sem értették meg kellőképpen, és "mini" Univerzumokról beszélnek, holott a méret és ezáltal a "mini" a relatívitásban nem létező fogalom.



    Utoljára szerkesztette: Gravitoni, 2019.10.25. 10:54:54
  • Gravitoni #432


    Én őszintén szólva soha nem fogom megérteni, hogy tudomány címszó alatt, hogyan lehetséges egyáltalán véges , abszolút, fix és konstans értékekről fogalmakról beszélni, miközben régóta vannak függvények, relatív dolgok, formulák, raszter helyett vektor és görbe alapú leíró eljárások (pl. NURBS) stb.. régóta vannak Hilbert-terek, Hausdorff dimenziók és régóta lehet tudni, hogy az Univerzum akármerre nézünk is tele van fraktálokkal, végtelen számokkal, gyök 2-vel, PI-vel, ezek után honnan szedték elő azt az ötletet, hogy az Univerzumnak bárhol is vége lenne?
  • Gravitoni #431
    Elméletemben a "kvark" egy az alterek közül, melynek formája függ... attól, hogy milyen irányból tekintesz reá, ezért is az elmélet egyik alneve: "Dinamikus Differenciáltopológiai Rendszerek" , proton esetén a 4 alkotó szubdimenzió közül a fizika az egyiket eleve nem is értelmezi, mivel azt már rezerválta a mozgási vektorpálya címszó alatt , amit egyenesnek tekint, majd Lorentz kontracióval utólag kézzel machinál görbévé, .. A maradék hármat két darab UP és egy darab DOWN kvark fantázianévvel illet.

    Ehelyett a kép úgy néz ki, hogy az első egyenes altér metszi önmagát kétszer egyenes (UP kvark) és egyszer görbeként (DOWN kvark) és ezzel mindösszesen 3 darab egyenes és 1 darab görbe értékű altér metszéspontjában létrejövő jelenség az ami valójában a proton, ahol a görbe altér célértéke : PI-3.