Berta Sándor

Nem az IT-cégek vannak az önvezető autózás élvonalában

A Volkswagen az első német autógyártó, amely szoftverekért felelős vezetőt nevezett ki, ezzel is jelezve, hogy a következő években ez egyre fontosabb terület lesz.

Christian Senger gépészmérnök 1997-ben a BMW-nél kezdte a pályafutását, majd a Continental munkatársa lett, 2016 óta pedig a Volkswagennél dolgozik. Előbb az e-Mobility részleget felügyelte, majd kinevezték szoftverekért felelős vezetőnek. "A gépkocsikban lévő funkciók egyre inkább hálózatba vannak kötve, egyre több a szenzor és az elektronika, ezért fontos, hogy egy ember fogja össze ezt a területet. Itt nem csupán a szoftver- és a hardverfejlesztés elválasztásáról van szó, hiszen a digitalizálás minden területet érinteni fog a kereskedelemtől a beszállítókon át a vezetési élményig. A szoftvereket az egyik kulcsképességünkké akarjuk tenni. Ennek oka, hogy a jövő járművei teljesen hálózatba kötöttek lesznek, gyakorlatilag digitális élettérként működnek majd."

"Az ügyfelek elvárják, hogy egy teljesen csúcstechnikás teljesítményt kapjanak. A retrosármmal senkit sem fogunk meggyőzni és lenyűgözni. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a frissítéseket az autók teljes élettartama alatt biztosítanunk kell majd. Ez a több mint 100 Volkswagen modell esetében sokkal nagyobb feladatot jelent, mint amikor egy okostelefon-gyártó néhány havonta piacra dobja a készülékei új generációját és azokhoz kínál frissítéseket. Pontosan tudjuk, hogy hol és miben kell jobbnak lennünk, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy még egyetlen olyan jármű sincs, amelyet IT-cég fejlesztett ki és dobott piacra. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy egy az egyben nem lehet összehasonlítani az IT- és az autóipart. A Volkswagen szoftvervállalattá és platformszolgáltatóvá válik, de tisztában vagyunk azzal, hogy ezt csak a partnereinkkel közösen valósíthatjuk meg" - fejtette ki a menedzser.


A gyártó szoftverekért felelős vezetője rámutatott, hogy a két legjelentősebb partnerük jelenleg az Amazon és a Microsoft. Utóbbi pedig szeretné, hogy olyan partnerei legyenek, mint a Volkswagen, amelynek segítségével tovább tud fejlődni. Nagyon pontosan felmérték, hogy melyik partnerek illenek hozzájuk. Így választották ki az üzemeik hálózatba kötésére az Amazon Web Services által kínált felhőkörnyezetet, míg a Microsoft segítségével elkészíthetik a járműveiket összekötő felhőkörnyezetet.

"A Forddal való lehetséges együttműködésünk sok előnyt kínálna: mindketten erősek vagyunk Európában és Észak-Amerikában, s jól kiegészítjük egymást. Emellett az önvezető technológiát és az autókat is közösen fejleszthetjük ki, ezzel pedig versenyelőnyt szerezhetünk az új vetélytársainkkal szemben. Az együttműködéssel kapcsolatos egyeztetések nagyon jól haladnak" - ecsetelte Christian Senger. A menedzser hozzátette, hogy biztosan lehetővé kell majd tenniük, hogy az ügyfeleik akár az online bevásárlásaikat is intézhessék a gépkocsijaikból. Ugyanakkor szintén fontos, hogy az emberek saját maguk dönthessenek az adataikról és azok esetleges felhasználásáról.

A Volkswagen szoftverekért felelős vezetője kiemelte, hogy versenyezni akarnak az új konkurenseikkel és a technológiai vállalkozásokkal. A szoftverfejlesztőknek biztos állást akarnak kínálni, míg az ügyfeleknek új lehetőségeket. Így például lehetővé válhat, hogy egy kerékcseréhez nem lesz szükség a szervizbe hajtásra; elegendő lesz megosztani a jármű helyzetét és az ahhoz tartozó digitális kulcsot, a szerviz munkatársa pedig elviszi és visszahozza majd az autót. Az ügyfél jobban oszthatja be az idejét, míg a szerviz hatékonyabban végezheti a munkáját.

"A saját operációs rendszerünk fejlesztése nagyon jól halad, a szoftvert több szakaszban fejlesztjük tovább. Már most is több mint 100 millió sor programkód van a gépkocsikban, néhány éven belül ez a szám biztosan eléri a 300 milliót, míg az autonóm járműveknél meghaladhatja az egymilliárdot. Vagyis az operációs rendszerrel szembeni elvárások exponenciálisan fognak növekedni, de már az első verzió is rendszeres frissítéseket kap majd. Az autonóm közlekedés 95 százalékos szintjét viszonylag gyorsan el fogjuk érni, de a 99,9 százalékos szint eléréséhez még rengeteg időre lesz szükség" - szögezte le végül Christian Senger.

Tavaly szeptemberben kiderült, hogy a Volkswagen szakértői szoftvert fejlesztenek ki a különböző szimulált környezetek és vezetési helyzetek modellezésére. Emellett a gyártó öt különleges, átalakított, teljesen automatizált e-Golfot tesztel majd Hamburgban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Ha valaki most jönne hogy megreformálja a PC-t, azt nem néznénk hüjének? Ki használ ma PC-t egyáltalán? Nyilván mindenki, de akkor is illik úgy tenni mintha csak mobilteló létezne, mert ez a trendi. Ilyen formán a Tesla gyak mellé lőtt, elektromos bringát, rollert, faszomat kéne csinálnia inkább. Az autókat meg hagyni arra, aki ért is hozzá."

    Rossz a kerdesfelteves. Ki hasznal ma autot amerikaban? Nagyjabol mindenki. Bringat es rollert? A gazdag gyerekek a lakoparkokon belul, meg a penztelen hipszterek a nagyvarosokban. Egyik sem igazan piac.

    Az autoiparban van penz, csak nehez eleg olcso elektromos autot gyartani. Viszont egy bizonyos meretgazdassagossag felett mar a jelenlegi technikai szinten is az elektromos auto nyer. Tehat jol latjak a piacot csak kell egy kis ido, hogy eleg nagyuzemben tudjanak gyartani ahhoz, hogy megerje. Az Apple is majdnem csodbe ment 2x a 90-es evekben, aztan a vegen megsem es bejott nekik.

    A Tesla sem talalta fel a spanyolviaszt, de ugy nez ki, hogy a nagy gyartok elfelejtettek hogyan kell elektromos autot epiteni. Mi van egy Tesla 3-asban: alvaz + aksik + hatsokerek hajtas + 4 futomu felfuggesztes es kormanymu. Ez a villanymotort leszamitva nagyjabol ugyanaz ami a Ford T-ben is volt, raadasul a T modellek egy resze meg az Edison altal kitalalt villanymotort kapta inditomotornak, amivel kb. 3 kilometert lehetett menni a benzinmotor beinditasa nelkul (vagy ha kifogyott a szufla). Tehat a technologia adott volt regen is, csak az aksik kapacitasa nem volt eleg. Most mar az es igy mar megeri elektromos autot gyartani es hasznalni.

    Az Apple-t ugy ertem, hogy minden egyedi a Teslakban, bar sok a beszallitott alkatresz es nem feltetlen a minoseg viszi el oket, nem az alacsony ar, mert dragak, hanem az hogy egyedi es meno. Ha majd mar minden munkanelkulinek is Tesla 3-asa lesz, akkor mar nem lesz meno, viszont a ceg eleg gazdag lesz. Ha pedig csodbe mennek, kb. ugy mint ahogy az Apple csinalta majdnem, akkor ok leszek az uttorok, akikre emlekezni lehet. Amikor az Apple elkezdett szamitogepeket epiteni, foleg az elso Mac-et, akkor meg senki nem gyartott grafikus feluletu, egervezerelt PC-t, mert az IBM meg nem csinalt olyat, a Xerox Parc kutatoit meg eppen kiraktak az utcara. (azonnal fel is vettek egy csomot kozzuluk az Apple-hoz) Szoval jokor voltak jo helyen es olyat arultak amit eppen meg akkor senki. Ezt a Tesla is megjatszotta, persze utnana jottek a PC-k, meg hozzajuk a windows a nagy oreg IBM-tol es egy kis noname beszallitotol, a Microsoft-tol, mint ahogy az autoiparban is jonnek a nagy oregek elektromos autoi, meg hozzajuk az aksik a noname kinai beszallitoktol, mint pl. a Byd.
  • NEXUS6 #4
    Ha úgy érted az Applét, hogy 100% marketing, 0% hozzáadott hw, akkor igen. Jó túlzás volt. Bocs.
    A Tesla az elmúlt 1-2 negyedévben hozta ki a legtöbb terméket a gyártósoron és csőd közelben van, megint.

    Értem én, hogy úttörők, meg minden, de az autóipar egy 150 éves szakma. Ha valaki most jönne hogy megreformálja a PC-t, azt nem néznénk hüjének? Ki használ ma PC-t egyáltalán?
    Nyilván mindenki, de akkor is illik úgy tenni mintha csak mobilteló létezne, mert ez a trendi. Ilyen formán a Tesla gyak mellé lőtt, elektromos bringát, rollert, faszomat kéne csinálnia inkább. Az autókat meg hagyni arra, aki ért is hozzá.
  • NEXUS6 #3
  • dyra #2
    Csesszétek meg az önvezető autóitokat!
    Alistair Griffin - Just Drive
  • kvp #1
    "Pontosan tudjuk, hogy hol és miben kell jobbnak lennünk, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy még egyetlen olyan jármű sincs, amelyet IT-cég fejlesztett ki és dobott piacra."

    Mivel az IT cegek csak automata autokat gyartanak. Marpedig 0 darab teljesen automata autotipus van jelenleg a piacon. Arrol nem beszelve, hogy az IT cegek uzeleti elonye, hogy rajottek, hogy a hardvergyartast es a szoftverkeszitest erdemes kulonbontani es a hardvergyartast kiszervezni, mivel nem azon van a nagy haszon. Amikor a Microsoft megjelent a piacon a DEC minden hardverehez maga fejlesztette a szoftvert is. Az IBM viszont csak licenszelte a Microsoft-tol amit tudott. Ebbol a ketfele fealallasbol csak a szoftverfejleszto ceg jott ki nagy haszonnal es maradt meg a piacon a mai napig.

    Persze van ellenpelda, a Tesla, ami egyszerre hardvergyarto es szoftverkeszito, de ok a kivetel es kozelebb allnak fejlesztesi stilusban egy IT ceghez, mint egy hagyomanyos autogyarhoz. Ok az autogyartas Apple-je.

    A kerdes, hogy a nagy hagyomanyos autogyarak egymagukban utol tudjak-e erni az IT cegeket vagy kenytelenek lesznek megvasarolni toluk a szoftvereiket, mint teszik azt szamitastechnikai hardvergyartok? (a Lenovo, a Dell vagy a HP sem gyart sajat Windows-t, csak licenszelik a termekeikre) Kisebb kerdes, hogy van-e eselyuk az azsiai (foleg kinai) hardver gyartokkal szemben, akik esetleg csak megveszik a kesz szoftvert mondjuk a Google-tol es felteszik az autoikra.